Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-17 / 14. szám
1976. JANUÁR 17., SZOMBAT 3 • • Ünnepi munkásőr-egységgyűlések BUDAI JÁRÁS Becsülettel felkészültek, eredményesen vizsgáztak Tegnap a MOM Szakasits Árpád Művelődési Központban, Budapesten tartotta ünnepi évzáró egységgyűlését a budai járás Sziklai Sándor munkásőregysége. Az ünnepi eseményen ott volt Krasznai Lajos, a budai járási pártbizottság első titkára, Osztás Sándor és Mógor Béla, a járási pártbizottság titkárai, Balázs Gézáné, a százhalombattai városi pártbizottság első titkára, dr. Üjszászi Róbert, a munkásőrség megyei parancsnokának helyettese, Sáron Sándor, a megyei pártbizottság politikai munkatársa, valamint a községek párt- és tanácsi vezetői, üzemek, termelőszövetkezetek igazgatói, elnökei, a társ fegyveres testületek képviselői. Eljöttek az egységgyűlésre az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport egyik alakulatának parancsnokai is. Részt vett az ünnepségen a névadó, Sziklai Sándor özvegye. A résztvevőket Mógor Béla köszöntötte, majd Gyuricza József egységparancsnok számolt be a tavalyi kiképzési év eredményeiről. Elmondotta a többi között, hogy az egység az elmúlt évi feladatait kedvező körülmények között hajtotta végre. Az állomány fel- készültségét, eredményeit megsokszorozta a párt XI. kongresszusa és felszabadulásunk 30. évfordulója alkalmából indított szocialista versenymozgalom. Az egység teljesítette kiképzési feladatait: A lövészeteket — minden fegyverfajtában — kiválóra minősítették. Becsülettel felkészült az állomány és nehéz körülmények között eredményesen vizsgázott a tavalyi harcgyakorlaton. Elmondotta a parancsnok, hogy a munkásőrök eredményesen működtek együtt a pártszervezetekkel, a társ fegyveres testületekkel. Az ideiglenesen- . h^zá^ktuin. állomásozó seregcsoport alakulatainak katonáival meleg hangulatú, baráti találkozók során erősödtek kapcsolataik. Végezetül megköszönte^ ^ a munkásőrök feleségeinek,' családjainak, a munkahelyi vezetőknek és pártszervezeteknek, hogy hozzájárultak az egység elmúlt évi eredményes munkájához. Ezt követően Krasznai Lajos, Balázs Gézáné és Gyuricza József elismeréseket adott át az élenjáróknak. Az egység legjobb alegysége címet és vándorzászlót Százhalombatta város munkásőr alegysége nyerte el. Kiváló parancsnok kitüntetésben részesült Sasvári Kálmán, . az MN Erdőgazdaság munkaügyi osztályvezetője, Balázs Sándor, a Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat energetikusa, Gavlik Károly, a PVCSV biztonságtechnikai megbízottja, Balogh Károly, a Zsámbéki Medence Lenin Tsz művezetője, Szabó Imre, a tsz pártbizottságának munkatársa, Ehman Béla, az ISG fényezője, Őri József, a DKV művezetője és Szedlák István, a DKV kutatómérnöke. Kiváló munkásőr kitüntető jelvényt kapott Berki Lajos, a Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat szb-titkára, Lévai József, a PEMÜ targonca- vezetője, Nagy Ferenc, a MEZŐGÉP budapesti gyáregységének marósa, Tóth László, a Budapesti és Pest megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat rakodómunkása, Fejes Lászlóné, a Sasad Tsz forrasztója, Sipos Géza, a Kőfaragóipari Vállalat raktárosa. Hadi János, ugyancsak a Kőfaragó Vállalat hegesztője, Mondok István, a pilisszentiváni ásványbánya üzemvezetője, Bálint István, az Országos Szakipari Vállalat fényezője. Kocsis József, az ISG technikusa, id. Nyírlaki Jenő, a Budapesti Műszerkészítő és -Javító Vállalat lakatosa, Váradi János, a budai téglagyár égetőmunkása, Zakar Sándor, a Mechanikai Művek gépkezelője, Szakács Antal, az IGM diósdi gyárának kazánfűtője, Pásztor Gyula, Kastyák László és Nyusti Gábor, a DKV földmérője, hegesztője, illetve üzemlakatosa. A 15 éves szolgálatért érdemérmet kapta Szabó Sándor, az ISG művezetője, Gavlik Károly, a PVCSV biztonságtechnikai megbízottja, Cserna László, a DKV hűtőgépésze, Aipli Sándor, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság telepeveze- tője és Fejes László, a MEZŐGÉP budapesti gyáregysé- ségének tmk-lakatosa. Az érdemérem 10 éves fokozatát 39-en, munkásőr-em- lékérmet és -emléklapot 32-en kaptak. Balázs Gézáné ünnepi beszédében a munkásőr-hivatás jelentőségét méltatta, elismeRÄCKEVEI JÁRÁS réssel szólt a kitüntetettekről. Ezután Nánási György, a Mechanikai Művek szerelője búcsúzott a leszerelők és tartalékállományba vonulók nevében az egységtől. Az új munkásőrök eskütétele után Földi Pál, a MEZŐGÉP budapesti gyáregységének meósa adta át jelképesen fegyverét Bíró Tibornak, a DKV tmk- lakatosának. Sziklai Sándorné beszédében a 19 évvel ezelőtti egység-névadó ünnepségre emlékezett, s útravaló szavakat mondott a búcsúzoknak és az újonnan felesküdteknek. Az ünnepi gyűlés az Inter- nacionálé eléneklésével fejeződött be. Ezután a szovjet Déli Hadseregcsoport központi ének- és táncegyüttese adott műsort. (M. J.) Másodszor is kiválók a Csepel autógyáriak A hozzátartozók és a tartalék állományban levők is eljöttek tegnap délután a Csepel Autógyár művelődési központjába, a rácekevei járási Lakatos Péter munkásőregység ünnepi ülésére. Jelen volt — és az elnökségben foglalt helyet — dr. Lakatos Rozália, a zászlóalj névadójának özvegye, Jónás Zoltán, az MSZMP járási bizottságának első titkára, Raffai Béla, a1 járási hivatal elnöke, dr. Faragó Elek, a munkásőrség megyei parancsnoka, Németh Ferenc, a megyei pártbizottság politikai munkatársa. Részt vettek az ünnepségen az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport egyik alakulatának képviselői is. Barizs Mihály egységparancsnok ismertette a munkásőrség 1975-ben elért kiképzési eredményeit. Elmondotta, hogy tavaly tovább szilárdult a fegyelem, a növekvő követelményeknek magas színvonalon tettek eleget a munkásőrök, jó alapot teremtve az 1976. évi feladatok elvégzéséhez. A me- fyei narcmpspgk „parancsának Áélobaisúsá. ííUíÍS«. dr. Faragó Elek, Jónás. Zoltán és Barizs Mihály kitüntetéseket adtak át. Tizenöt éves szolgálatért érdemérem kitüntetésben részesült Szemján Pál szerelő (Csepel Autógyár), Rudics Ferenc termelési osztályvezető (Csepel Autógyár), Tóth Ferenc nyugdíjas (Pestvidéki Gépgyár), Nagy József raktáros (Csepel Autógyár), Gajdkó Lajos festő csoportvezető (Pestvidéki Gépgyár), Slisz István szerelő (Pestvidéki Gépgyár), Zahalka Ottó főkonstruktőr (SZIMFI) és Szabó László rendészeti vezető (SZIMFI). Kiváló parancsnok kitüntetést kapott Hári Lajos csoport- vezető (Pestvidéki Gépgyár), Andrusecz Joachim munkavédelmi előadó (Csepel Autógyár), idős Egri Lajos adagolódiszpécser (Csepel Autógyár), Koller István rendészeti vezető (Kiskunlacházi ÉGSZÖV), Lipták István esztergályos csoportvezető (Pestvidéki Gépgyár). Kiváló munkásőrök lettek: Szilágyi László gépkocsivezető (Csepel Autógyár), Serényi János, a járási pártbizottság munkatársa, Szabó Ferenc lakatos (Csepel Autógyár), Sándor Mózes gépkocsivezető (Szigetcsépi tangazdaság), Takács Lajos műszaki ellenőr (Csepel Autógyár), Pető Imre raktári munkás (Csepel Autógyár), Till Árpád üzemvezető (Csepel Autógyár), Léber József révész (PKJV), Galambos Nándor lakatos (Kiskunlacházi ÉGSZÖV), Györfi Gyula esztergályos (Pestvidéki Gépgyár), Gácsi Géza szerelő (Pestvidéki Gépgyár), Bállá Gábor köszörűs (SZIMFI), Fiistüs Antal párttitkár (Kiskunlacházi Petőfi Tsz). A szocialista versenyben másodízben nyerte el a kiváló címet s a' vele járó. oklevelet és zászlót a Csepel autógyári' század parancsnoka, Dobozi Lajos. A szakaszok versenyében kiváló eredményt ért el a Csepel Autógyár járműgyári, a ráckevei és a pes t- vidéki gépgyári alegység. Az ünnepi gyűlésen felszólalt a járási pártbizottság első titkára, a szovjet alakulatok képviselője, majd a szi- getszentmiklósi II, számú általános iskola úttörő munkás- őrszakasza köszöntötte a résztvevőket. Ezután az új munkásőrök tettette esküt a csapatzászló előtt. A tartalékállományba vonulók nevében Horváth László, a ráckevei községi tanács csoportvezetője adta át szimbolikusan fegyverét Petkes Istvánnak, a Csepel Autógyár szerelőjének. Bővülő választék, egyenletesebb ellátás Az ötödik ötéves terv és 1976. évi feladatai a könnyűipar igazgatói értekezletének napirendjén A Könnyűipari Minisztérium pénteken igazgatói értekezletet tartott, ahol összegezték a negyedik ötéves terv végrehajtásának tapasztalatait és miniszteri tájékoztatót kaptak a most készülő vállalati, szövetkezeti középtávú tervek véglegesítéséhez, valamint az egyes gyártási ágak részletes programjainak kialakításához. A Vasas Székházban tartott tanácskozáson részt vettek az ágazati szak- szervezetek főtitkárai, a nagyvállalatok párt- és szak- szervezeteinek titkárai, a társ- intézmények, minisztériumok, megyei tanácsok képviselői is. Fegyelmezettebb, hatékonyabb gazdálkodást Keserű Jánosné miniszter bevezetőben megállapította, hogy az utóbbi ötéves tervben a dolgozók törekvései, versenymozgalmai, a nagyobb ütemű fejlesztések, a rekonstrukciók eredményeként lényegesen javult a hazai lakosság áruellátása és növekedett az export, az V. ötéves tervidőszakra azonban még magasabb szintű vezetést, szervezettebb, fegyelmezettebb, hatékonyabb gazdálkodást igéMegkezdődhet a 750 kilovoltos Vínnyica-Albertirsa távvezeték építése Elkészült a Donyec-medencét ] energiaellátásában. A Donyec- Nyugat-Ukrajnával összekötő! medencében ugyanis a fogyasz- 1110 kilométeres nagyfeszültsé- j tási csúcsidő órákkal korábban gű távvezeték utolsó negyven ér véget, mint nyugaton, s ez kilométeres szakasza. A 750 ki- j lehetővé teszi nagy mennyiségű lovoltos vezeték építése több 1 elektromos energia átadását, évig tartott, s az építők olyan I A Donyec-medencét Nyugattermészetes akadályokon ve- j Ukrajnával összekötő nagyie- zették át a kábeleket íjés a tar- j.szültségű távvezeték egyben a tóoszlopokat, mint a; Dnyeper I szocialista országok egyesített és a R.ug'folyó'" a.J«.».-, > [ehergiarendszerének része lesz. ' ' ' ' ' Felépülésével ebbén az évben A távvezeték óriási jelentősé- ‘megkezdődhet az ugyancsak 750 gű a Kárpátontúli szovjet terű- ! kilovoltos Vinnyica—Albertirsa letek és a szocialista országok I távvezeték építése. Üzemanyag-takarékosság, a kutatások jobb hasznosítása A népi ellenőrzés idei terveiről tájékoztatott dr. Dabrónaki Gyula, a KNEB elnöke Az elmúlt évben a takarékossággal összefüggő vizsgálatok álltaik a népi ellenőrök munkájának előterében, s elkövetkező feladataink is elsősorban azt célozzák, hogy miképp segíthetnék elő még jobban a gazdaság előtt álló feladatok végrehajtását, a lakosság érdekeinek érvényesítését. — Erről tájékoztatta pénteken az újságírókat dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, a KNEB elnöke. Az 1975- ös tevékenység értékelése kapcsán hangsúlyozta, hogy egyebek között a műszaki fejlesztési alapok felhasználásáról, az anyaggazdálkodásról, a termékek minőségéről, a gyártási hulladék hasznosításáról megszívlelendő tapasztalatokat, vizsgálati eredményeket tártak az illetékesek elé. Célirányosság, a gazdasági- szellemi potenciál lehetőségeinek maximális érvényesítése, a lakossági szolgáltatások ellenőrzése jellemzi a KNEB idei első félévi országos vizsgálatait is. Különösen lényeges lesz az a vizsgálat, amely a folyékony üzemanyagokkal való takarékos gazdálkodás körülményeit igyekszik feltárni. Milyen tényezők akadályozzák az alkalmazott, illetve fejlesztési jellegű kutatások eredményeinek gyakorlati hasznosítását? — ez is nagy figyelmet érdemlő vizsgálati téma. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt tanúsították, hogy egyrészt a kutatások eredményeit sok esetben nem, vagy csak részlegesen hasznosítják a gyakorlatban, másrészt a megbízást adt szervek megbízásaik előkészítésekor pem járnak el körültekintően. Emiatt — és más okokból — -az eredményesen lezárt kutatások tapasztalatai gyaikran kihasználatlanul maradnak, illetve alkalmazásuk elhúzódik. Az állategészségügy jelenlegi helyzetének, elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemek állat- állománya egészségügyi ellátásának vizsgálata szintén országos figyelmet érdemel. Megvizsgálják azt is, hogy az áruszállítások hogyan befolyásolják a lakosság folyamatos ellátását egyes élelmiszerekből, s különös figyelmet fordítanak a kisebb boltok ellátására. Az általános és középiskolák tahévkezdésre való felkészülését illetően megyizsgáljiák, hogy az iskolák mit tesznek a zavartalan oktató-nevelő- mur.ka tárgyi és személyi feltételeinek biztosítására. Ez a téma valóban közérdekű, hiszen az ország több mint 5 ezer általános és középiskolájában évenként másfél millió gyermek kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait. Górcső alá veszik azt is, hogy mi okozza a tankönyvellátás évek óta tartó zavarait, s mi hátráltatja az iskolák karbantartásának, felújításának időre történő elkészülését. nyelnek a tervtörvényben is megjelölt ágazati feladatok. Ehhez a magasabb színvonalú ellátáshoz évente átlagosan 5,5 —6 százalékkal kell bővíteni a termelést. Ez fokozottabb feladatot jelent azért is, mert viszonylag kevesebb a munkáskéz, és továbbra is számolni kell az iparban foglalkoztatható létszám csökkenésével. A terméktöbbletnek mintegy 40 százalékát a rendelkezésre álló kapacitások jobb kihasználásával, a fennmaradó részt pedig az újabb beruházásokkal, a rekonstrukciók folytatásával kell elérni. A miniszter a termelékenyebb, hatékonyabb, gazdaságosabb munkát biztosító tartalékok közé sorolta az anyag- és termékstruktúrában, a termelő- kapacitások jobb kihasználásában, a munkaerő hatékonyabb foglalkoztatásában, a bér- és jövedelempolitikában, a munkakörülmények és a munkahelyi légkör javításában, a munka- és üzemszervezésben rejlő lehetőségeket. Harmincmilliárd - rekonstrukcióra Az V. ötéves tervidőszakban összesen mintegy 30—31 milliárd forintot fordíthatnak a könnyűipar további rekonstrukcióira és egyedi nagyberuházásokra. Az összeg nagyobb fele — 16—17 milliárd — a ruházatipari rekonstrukciók második szakaszához áll rendelkezésre. A tervidőszak első felében üzembe lépő dunaújvárosi hullámpapírgyár is hozzájárul ahhoz, hogy a papíripar termelése 24 százalékkal növekedjék. 1976 tennivalóit részletesebben vázolta a miniszter, egyebek között elmondotta, hogy a ruházati kiskereskedelem forgalma az idén várhatóan 6—r7 százalékkal nő, amihez az árufedezetet az ipar a korábbinál zavartalanabbal, jobb ösz- szetételben képes biztosítani. A lakosság árnyaltabb igényeihez igazodva tovább kell növelni a lábbelik választékát, s a vállalati fejlesztő- és ellenőrző rendszer széles körű elterjesztésével csökkenteni a minőségi reklamációkat. Közelebb a lakosság igényeihez A bútorok 1975-ben is tapasztalt élénk kereslete várhatóan az idén sem mérséklődik. Javult a választék is; a korszerűsített gyárak termékeinek kínálata egyre színvonalasabb, s az egyes gyártmányok időnként még tapasztalható hiánya is fokozatosan megszűnik. A papíripar mennyiségben, választékban, " minőségben egyaránt ki tudja elégíteni a lakosság igényeit. A papír- és kartontermelés az idén várhatóan 40—45 ezer tonnával, a félkészternuékeké pedig legalább 50 ezer tonnával nő. A nyomdaipar termelésének értéke mintegy 15—20 százalékkal növekszik, s a nyomdák 5 százalékkal több könyvet bocsátanak ki, a kiadókkal kialakult szorosabb együttműködésben. A miniszter végül kifejezte azt a meggyőződését, hogy a könnyűipar dolgozói, vezetői képesek lesznek az ötéves terv nagyobb, de reálisabb követelményeinek kielégítésére, s az újszerű feladatokhoz megtalálják a megfelelő új módszereket. Húszmillió rubel értékű fogyasztási cikk a Szovjetunióból Magyar—szovjet belkereskedelmi válaszlékcsere- és műszaki-tudományos egyezményt írlak alá Befejeződött a magyar—szov. jet állandó belkereskedelmi munkacsoport hetedik ülése. Pénteken dr. Juhár Zoltán és Sz. M. Szemicsev belkereskedel. mi miniszterhelyettesek aláírták az 1976. évre szóló válasz- tékcseire és műszaki-tudományos együttműködési megállapodást. Az aláírásnál jelen volt Szurdi István belkereskedelmi miniszter. A jegyzőkönyv szerint az idén csaknem 20 millió rubel értékű árut cserél a két ország belkereskedelme. A Szovjetunióból az előző évihez képest 38 százalékkal nagyobb értékben, több jmint 10 millió rubelért vásárolunk fogyasztási cikkeket, egyebek között kerékpárt, kar-, zseb-, ébresztő- és faliórát, szá. razelemet, evőeszközt, kerti és mezőgazdasági szerszámot, gépi szőnyeget, frottír törülközőt, gumicsizmát, édességet és halkonzervet.. Az importárukért bort és egyéb szeszes italokat, műselyem és szintetikus szöveteket, nyakkendőt, bőrdíszműárukat, világítótesteket, kozmetikai termékeket, és egyéb árukat szállít belkereskedelmünk csak. nem 10 millió rubel értékben. Otthonok — tavaszra Dabason, a Marx Károly utcában 36 lakást épít a Ceglédi Építőipari Vállalat. Most az épület külső és belső vakolásán dolgoznak a kőművesek, s a lakásokat előreláthatólag május elsején adják át tulajdonosaiknak. Nagy Iván felvétele i t i