Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 204. szám
4 %máfw 1975. AUGUSZTUS 31., VASÁRNAP TV-FIGYELÓ Hiányzó nyilatkozatok. Semmit sem értek a sporthoz, életemben nem voltam versenyen, még labdarúgómeccsen sem, de a televízió néhány utóbbi Ötszemközt műsorából azt vettem ki, mondjanak bármit az emberek, a magyar sport mégiscsak jó helyzetben van. Máskülönben mivel lenne magyarázható, hogy olyan többszörös világbajnok, mint Balczó András — munkaköre szerint — az érdemi sportmunkától távol, olyan beosztásban dolgozik, amely nem alkalmas arra, hogy gazdag tapasztalatait a fiataloknak, az utánpótlásnak átadja. Ahogyan Vitray Tamás legutóbbi Ötszemköztjéből sor- ra-rendre kiderült. De mondhatjuk ezt többesszámban is: korábban egy másik többszörös világbajnokról, Iharos Sándorról tudtunk meg hasonlót. i Ki engedheti meg magának ezt a nagyvonalú, főúri pazarlást? Nyilvánvalóan csak azok, akiknek nincs szükségük világbajnoki tapasztalatokra. i Más oldalról, a versenyek, az eredmények oldaláról nézve azonban úgy tűnik, a magyar sport helyzete mégsem olyan rózsás mostanában, mint amilyennek ebből a pazarló magatartásból latszik. A pályákon mintha szerényebbek lennénk: ott már nyoma sincs semmiféle gőgnek, belenyugszunk gyenge eredményekbe is. Vagy nem nyugszunk bele? De hát akkor hogyan akarunk változtatni? A tudás, a szakértelem pazarlásával? Miért nem mozgósítjuk Balczó, Iharos és a többiek — mert gondolom, mások is lehetnek ilyen helyzetben — értékes tapasztalatait? Vagy a sportban ennek nincs jelentősége? Nem hiszem és nem értem ezt. Gyanítom, hogy nincs is rá elfogadható magyarázat. Máskülönben miért tűrnék, miért hagynák szó nélkül az illetékes sportvezetők, hogy a televízió milliós nyilvánossága előtt egymásután ilyen ellentmondásos képet rajzoljanak munkájukról. Tessék, álljanak oda ők is a fórumra, mondják meg a tévénézőknek, miért nincs szüksége a magyar sportnak Balczóra, Iharosra és a többiekre. Nem lényegtelen dolog ez. Várjuk hát a tisztázó, magyarázó nyilatkozatokat. Csattanók - írásban és képben. A Nyitott könyv pénteki adásaiból még az is megtudhatta Illés Endre novelláiról, hogy a hagyományos, csattanóra építő szerkesztésmódot követik, aki most találkozott velük először. Aki viszont olvasta már ezeket a novellákat, azt is láthatta pénteken, mennyire máslcént hatnak a precízen előlkészített csattanók írásban, mint képben. Az írás fölfokoz, a kép redukál. Nem általában, mert a mozgó képekké alakított történetek zavartalanul eljutattak a csattanóig. Ott azonban valaA Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Köz- gazdasági Továbbképző Intézete immár negyedik éve látja el a szakközgazdászképzést, és több mint tizenöt esztendeje szervezi a közgazdasági ismereteket nyújtó, illetve az ismereteket felfrissítő tanfolyami továbbképzést. A képzéstovábbképzés tematikáiról évenként tájékoztatót jelentetnek meg, amelyet az idén is kiadnak: augusztus második felében. A szakközgazdászképzés különböző tagozatok (szakok) keretében folyik, közöttük elméleti tagozaton, gazdasági szakértői tagozaton, valamint . vállalatgazdasági tagozaton. Az oktatás célja az állalmi vállalatoknál és a szövetkezeteknél dplgpzó, megfelelő gyakorlattal rendelkező közgazdák mi történt velük. Emelkedniük kellett volna, ehelyett visszaestek. Néha egészen az érthetetlenségig. Nem hiszem például, hogy a Hullaszekrény fordulatát — a szerkesztőség valamennyi tagja megírta a főszerkesztő nekrológját — minden néző megértette. Hasonló zavarokkal zárult az elsőként közvetített Alvilág is. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy ha a nézők megértették is a puszta cselekményt, a képi befejezés nem adta azt a hangulati, atmoszférikus többletet, mint az írás. Eszem ágában sincs mindebből valamiféle általános törvényszerűséget összefabrikálni. Nem erről van szó. Könnyen lehet például, hogy a csattanók erőtlensége pusztán a rendező Horváth Z. Gergely munkájának következménye. De akár így, akár úgy van, vitathatatlan, hogy a novellák befejezését a képernyőn sokkal árnyaltabban, kidőlgozottabban kellett volna megj elem'teni. specializált feladatok jobb elvégzésére történő — vezetőképzéssel egybekötött — szakosított továbbképzése. A kötelező óraszámon felül a hallgatók részt vehetnek angol, francia, német, orosz és spanyol I nyelvi képzésben is. A négy félév után letett nyelvi szigorlat állami nyelvvizsgával egyenértékű. Jelentkezésüket 1975. október 31-ig adhatják be azok, akik a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen oklevelet szereztek, vagy mérnök-közgazdász oklevéllel rendelkeznek. Feltétel továbbá: legalább két év szakmai gyakorlat (előnyben vannak azok, akik a szakkal egyező gyakorlatot szereztek), s mellékelni kell a munkáltatónak a képzésben való részvételre vonatkozó javaslatát is. A jelentkezési lappal együtt (amelyet az Intézetnél lehet igényelni) be kell küldeni az egyetemi* oklevelet és az önéletrajzot. A képzés négy féléves — számí- * tástechnikai szakon öt féléves —, s az oktatás februárban kezdődik. Csontos Magda Közgazdász továbbképzés A köz szolgálatában MUNKÁK I •’ ■ M ■ ____ ES MINDENNAPOK • v.-ÍAi.’v^•,•'«•'.V> '*•*:* '* i ! Benn ülünk a szadai tanácsháza elnöki irodájában, ahol a nyugdíjas tanácselnök, Magyar István mostanában is gyakori vendég: amióta ő lett a községi pártszervezet titkára. Amíg a fiatal elnökre, Nádaski Lászlóra várunk — tucatnyi helyen kerestük a faluban, mindenütt látták, de már továbbment —, elődjével felidézzük a múltat. A Viharsarok küldte ■— Békés megye, a Viharsarok a szűkebb hazám, szülőfalum pedig az az Endröd, község, amelyik az 1935-ös csendőrsorlűzzel szerzett szomorú hírnevet magának. Ez a sortűz az én életemben is sorsfordulót hozott: addigi cselédéletemet kubikostalicskával cseréltem fel. Harmincnyolcban megnősültem, jött a katonai szolgálat — csaknem három esztendő —, majd szusszanásnyi civilélet után, 1944 tavaszán kivittek a frontra. Rövidesen átmentem a szovjet csapatokhoz: magammal vittem az egész géppuskás szakaszt, lovakkal, fegyverekkel, lőszerestül. Vas Zoltán osztott be antifasiszta tanfolyamra, ami után partizánnak jelentkeztem. Kijevbe kerültem kiképző iskolára, onnan a lengyel—román határhoz, de mire bevetésre vittek volna, Debrecenben megalakult az ideiglenes kormány, s bennünket beosztották a kormányőrségbe. Innen az új, demokratikus hadsereg 6. hadosztályához vitt az út, majd a vasútbiztosító zászlóaljban szogáltam, aztán rendőrőrsöket szerveztem. Másfél év után leszereltem, visszamentem Endrődre, újgazdának. Tíz holdat kaptam, azon gazdálkodtam 1948 augusztusáig; ekkor a földemmel együtt beléptem a Petőfi Termelőszövetkezetbe. Egy hónap múlva az öregszőllősd földművesszövetkezet ügyvezetője lettem, majd 1950. októberében megválasztottak, Endrőd község tanácselnökének ... Meg egy Békés megyei — Mit felelt volna annak, aki így kíván buékot önnek 1972 szilveszterén: „Sok sikert a tanácselnöki munkájához?!” . Nádaski László közben megérkezett, a fiaital tanácselnök habozás nélkül kijelenti: — Körbekacagtam volnál Félév előtt álltam a vendéglátóipari technikumban, ahová azért iratkoztam be, mert a gimnáziumi érettségit kevésnek éreztem az ÁFÉSZ belső ellenőri munkaköröm ellátásához, s — őszintén szólva — a legkisebb gondom is nagyobb volt Szadánál. — Nem idevalósi? — Dehogy, Békés megyei vagyok! Alig négy éve költöztünk apámékkal Gödöllőre, ott vettek házat. Szadát csak annyira ismertem, amennyire egy hálózati ellenőr megismerheti: egy ideig ugyanis Szada volt a területem, majd Kerepes, Kis- és Nagytarcsa körzetét kaptam meg. — Kanyarodjunk vissza egy kevéssel, arra az időre, amikor Magvar István Szádéra került. Mikor is volt az? — 1958 novemberében. Akkor végeztem el az egyéves tanácsakadémiát, s a feleségem gyógykezelése miatt közelebb akartam kerülni a fővároshoz: áthelyezésemet kértem Pest megyébe. Szadát ajánlották: itt éppen az előző hónapokban váltották le — sikkasztás miatt — az elnököt meg a titkárt, kellett hát valaki, hogy helyreállítsa a falubeliek megrendült bizalmát és nyugalmát. Se orvos, se járda — Milyen körülmények várták az akkori Szadán? — A hangulatot az előbbiekből elképzelheti. Ami pedig az életkörülményeket illeti? A község lélekszáma akkortájt is 2300 körül járt. És ennyi emberhez nem volt a faluban orvos! Az utcákon nem volt járda, a halottakat háztól temették, a Székely Bertalan út környékieknek kilométereket kellett gyalogolniuk a falu közepéig élelmiszerért, kevés volt az iskolai tanterem, a gyerekek összezsúfoltan tanultak. De voltak ennél nehezebben orvosolható gondok is ... Instanciázni kezdtem orvosért; a járási főorvos azt ígérte: ha lesz rendelő, meg lakás, megadják az orvosi státust. Rendbehoztunk egy állami lakóházat, s rövidesen beköltözött az orvos. Az első — Szada történetében. „Arra mérget lehet venni” — Aztán megépült az első kétezer méternyi járda, és a tűzoltószertár; később felhúztunk egy tantermet, és átalakítottuk a régi tanácsházát: egyik részében óvodát hoztunk létre, udvari szárnyából kultúr házat csináltunk; az fmsz a tőlünk kapott telken élelmiszerboltot épített a Székely Bertalan úton. Az öt, szanaszét szórt felekezeti temető helyett köztemetőt alakítottunk ki, ravatalozót építettünk. Végül üggyel-bajjal összespóroltunk 300 ezer forintot a községfejlesztési alapból, és telkestül megvásároltuk Székely Bertalan lakóházát az • • Ösvénytől az útig Ha a kultúrát úgy fogjuk fel, mint anyagi és szellemi értékeink összességét, akkor nyilvánvaló, hogy az egyén kultúrája sem szűkíthető csupán iskolázottságára, műveltségére. Ez a része a kultúrának bizonyos értelemben már következmény, annak jele, hogy ösvényekről széles útra jutott az ember. Ám hihetjük-e, hogy az ösvényeket, az első lépéseket elkerülheti ? Hihetjük-e, hogy mindenféle előzmény nélkül tömegek képesek rögtön a széles utat járni? Szavak az öltözőnél Kedves szobában jól összeválogatott könyvek; ez a Csepel Autógyár járműgyára szakszervezeti könyvtára. A művelődési központ rendszeresen cseréli az állományt, a2az van mivel becsalogatni az embereket. S ha kezdetben nehezen ment is, most már hatásos e csalizás; növekszik az olvasók száma. Kísérőm mégis az ún. fekete-fehér öltöző ajtajánál áll meg, s ott folytatja a félbeszakadt mondatot: — ...kiábrándítóan hangzik, de igaz: a kultúra nem ott kezdődik, hogy bejönnek a könyvért az emberek. Hanem ott, hogy ezit az öltözőt elfogadják, használják, megértik, miért különítették el a gyári és az utcai ruhák elhelyezését, szükségét érzik annak, hogy letéve a munkaruhát, tisztálkodjanak, s csak azután vegyék fel azt a holmit, amiben az utcára lépnek. Itt kezdődnék — itt is — a kultúra? Ne álszenteskedjünk. Igen, itt, ezzel is kezdődhet. Például S. életében, akit heteken át figyelmeztettek, használja a fürdőt. Szitkozódva felelt, senkinek semmi köze hozzá, ő mit csinál. Azelőtt, a régi, korszerűtlen elhelyezésű öltözőnél nem tűntek fel azok, akik úgy távoztak, ahogy egész nap voltak. S mint valaki . gonoszkodva megjegyezte, reggel úgy jöttek be, ahogy tegnap hazamentek. Az új környezet felnagyította mindezt, S. és a hasonlóak egy ideig tűrték a gúnyolódást, ami során bizony kemény kifejezések is elhangzottak, s végül rákényszerültek, jiogy beálljanak a sorba,^úgy viselkedjenek, mint a többiek. Siker? ‘ Kérem az olvasót, ne le- gyintsen! Hazánk egy-egy lakosa naponta 45 fillért költ testápolási és kozmetikai cikkekre. Évente például öt darab pipereszappant vásárol... Az összetört híd Állok a gödöllői Alsó-park patakját átszelő fahídriál — korhű alakjában társadalmi munkával készült el, fölváltva jellegtelen, durván össze» rótt elődjét — s feltűnően nézegetem megcsonkított, letépett oldalpalánkját. Járókelők mennek el mellettem, végül középkorú férfi az, aki megszólít: — Megint megcsinálják? Megtudva, ki vagyok, sajnálkozik. Azt gondolta, hogy valami illetékes. Kár ezért a kis hídért. Megcsinálták, már javították, s ha újra megcsinálják, biztos, hogy ismét csonka lesz. Kik teszik tönkre? Hiszen ha tudni lehetne! Kik azok, akik a parkot átszelő aszfaltút lámpaburáit célbadobásra használják? Kik azok, akik a parkot, a bokrok övezte tenyérnyi tisztásokat elárasztják szeméttel? Nem kézből eldobált hulladékokkal — azzal is, borítva vele az út mente —, hanem ösz- szegyűjtött, idehordott mindenféle kacattal? „Kérem, az emberek jó része nem tud viselkedni, nem látja be, hogy közösségben él, s ha rosszul tesz valamit, azzal valakinek, valakiknek árt” — mondja a férfi. Fekete Károly szakoktató, szakmunkástanulókat nevel* jogos tehát a Magyar István és N'ádaski László örökösöktől. Két helyiségében községi könyvtárat, háromban egészségházat rendeztünk be; kialakítottunk benne egy egy- szoba-összkomfortos lakást, azonkívül, hogy itt működik — a mester egykori műtermében -r- a Székely Bertalan Emlékmúzeum. Egy nap aztán hallottam, hogy a falubeliek így beszélnek rólam: „Amit a Magyar mond, az úgy lesz, arra mérget lehet venni.” Tanteremből sosem elég — önnek mi okozza most a legtöbb gondot? Nádaski László az ujjain számlálja: — Kevés a tanterem, bővíteni és korszerűsíteni kell az Iskolát; amikor helyet cserélt a tanács és az iskola, úgy látszott, hogy ezzel hosszú távra megoldódik az oktatás gondja. Nem számított senki arra a fellendülésre a születések számában, ami a népesedéspolitikai intézkedéseknek, a gyermekgondozási segélynek köszönhető! Most sürgősen még két tantermet kell kialakítanunk a kultúrház helyén — szerencsére, május elsején átadtuk az új művelődési házat —, hogy minden tanulócsoportot el tudjunk helyezni, így is kétműszakos a tanítás. Aztán újabb orvosi rendelőre-lakásra van szükség, már megkezdtük hozzá az előtakarékoskodást... Amikor Magyar István idejött tanácselnöknek, a faluban egyetlen magánautó szaladgált, az útmester viharvert Skodája. Most 106 személygépkocsi és 78 motorkerékpár száguldozik az aszfaltutakon. Jó kezekben a stafétabot — Az én időmben a gumi- rádlis lovas kocsi volt a „státusszimbólum” — nevet Magyar István —, azzal hordták a gazdák a termést a pesti piacokra. Most meg már a konzervgyárnak, meg a pesti vásárlónak sem kell a híres szadai juliskabab! — kanyarít váratlan befejezést a megkezdett gondolathoz. Akkor egy kezén megszámolhatta bárki az új házakat Szadán, most mutatóba lehet látni egy-egy régit, mert ha teljesen újra még nem is telt, legalább a régit felújították. A korkülönbség közöttük — pont egy emberöltő. 1961-ben Nádaski László éppen akkor készülődött a szóbeli érettségijére, amikor Magyar Istvánék az első közös aratásra, a szadai termelőszövetkezetben. 1973-ban, mire a sokat megért ember egészsége meggyengült, jött egy fiatal férfi Bat- tonyáról, és átvette a stafétabotot. Jó kezekbe került. Nyíri Éva kérdés: — Ügy gondolja, hogr a fiatalok? — Azok is. Egy részük kényszerből fogadja el az iskolai, üzemi fegyelmet —van, aki még kényszerűségből sem hajlandó erre! —, s ahogy megszabadul ettől, szabadjára engedi indulatait. Nem szükség bennük a helyes, a jó, hanem szerep, amit adandó alkalommal elhagynak. Sajnos, az iskola legkevésbé nevel, tanít csupán. — Na de a család?! — Ez az. A család sem nevel, csak fegyelmez. Jobb esetben. Azt tudatja a gyermekkel, mit nem szabad, mit tilos. Ha ezt is megteszi egyáltalán. Ilyen közösségiben a gyermek úgy hiszi, vala*ii azért tilos, mert büntetik. Azaz, ha csekély a büntetés, a rajtavesztés lehetősége, akkor a dolog megtehető. Könyv melleti fazék Jászkarajenőn a könyvtárba beiratkozott olvasók száma ■megegyezik a rádióelőfizetőkével. Véletlen persze az egyezés, de az már aligha, hogy egy-egy olvasóra esztendőnként 35 kikölcsönzött kötet jut. Nem rossz átlag! Ám most ne a betű sorsát kövessük nyomon, hanem engedjük meg a szeszélyesnek látszó társítást: ml van a fazékban a könyv szomszédságában? D. Ábrahá- mék szorgalmas olvasók, illetve a két gyerek és az asz- szony, a családfő ritkán vesz könyvet a kezébe. Termelőszövetkezeti tagok, a gyerekek iskolába járnak. D.-né sorolja: havonta legkevesebb négy kilogramm zsír fogy el, olajat nem használ, „nem szeretik az ízét”. Szívesen ráállt a számadásra, ám ahogy belemélyedünk, úgy csappan készsége. Talán ösztönös bizalmatlanságból, talán azért, mert maga is megérzi, amit mond, önmagáért beszél. Az például, hogy tizenhét tyúkja van, de I tojást „nagy ritkán” esznek, I akkor/ is ránfottának, szalonnával, kolbásszal, de főve avagy másként elkészítve, nem. Hagyjuk, hiszen D.-ék magánügye? Valóban, í g y magánügy. Változtassuk közügy- gyé! Ügy, hogy leírjuk: tíz év alatt az egy főre jutó gyu- mölcsfogyasztás — a déligyümölcsöket nem számítva — nemhogy növekedett volna, hanem csökkent. Igaz, „csak” húsz dekával. Ugyanez idő alatt a sertészsír fogyasztása viszont 2,7 kilogrammal gyarapodott ... Elfeledett fák Beszéltem orvossal, alti hónapokig közelharcot vívott azért, hogy a betegek, mielőtt a rendelésre mennek, tisztálkodjanak. Üzemi pszichológussal. aki arra keres magyarázatot, a dolgozók fele miért nem étkezik az .üzemi étteremben, miért hozza otthonról a „kislábost”, a kenyér mellé tett szalonnát, füstölt sonkát. És szót váltottam könyvtárossal, aki lelkendezve újságolta, hogy két év alatt ötszáz olvasót szerzett, klubvezetővel, aki büszke arra, hogy most már a komoly zenei lemezekre, magnófelvételekre is van hallgatóság. Ismerem a megye közművelődési, oktatási adatait, intézményeinek bővülését, s mégis... Mégis, azt gondolom: sűrűn elfedi előlünk az erdő a fákat, azokat a fákat, amelyekről már-már elfeledkezünk. Arról, hogy a kultúra ösvényeit végig kell járni, meri máskülönben az ui sem lesz vonzó, csak látszatra elfogadott, valahogy nem beszélünk. Mintha röstellni kellene. hogy a kultúra ott kezdődik, ahol formálódik az emberi magatartás, ahol összhangba kerülnek lehetőségek, szükségletek és igények, akár anyagi, akár szellemi értékekről legyen szó. Az elfeledett fák ugyanis éppen azon az úton állnak akadályként, amelyen járva kiteljesedhet az egyéni, emberibb élet. Ha erre nem ügyelünk, úgy járhatunk, ahogy a közmondás tartja:lapályon a halom is hegynek hiszi magát. Mészáros Ottó
