Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-15 / 139. szám
APE STM EGY É1 H ÍRL ÄP KÜLÖNKIA DAS A A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE LK • • XIX. ÉVFOLYAM, 139. SZÄM 1975. JÚNIUS 15., VASÁRNAP Szőnyi István képzőművészeti szabadiskola Zebegényben . Amikor 1968-ban, első ízben meghirdették, megrendezték, — sokan tejüket csóválták, kételkedtek a sikerében, nem bíztak a jövőjében. A borúlátóknak nem lett igazuk. Évről évre többen jelentkeztek az ország minden tájáról s az utóbbi ’ években már a határon túlról is. Külföldi lapok, a televízió, foglalkozott vele. Ma már senki nem vitatja, hogy kitűnő volt az elgondolás, sikeres a folytatás. Az idén július 14-től augusztus 9-ig nyolcadszor kap helyet a Szőnyi István Nyári Képzőművészeti Szabadiskola Zebegényben. Rendezője: a helyi emlékmúzeum és az ahhoz kapcsolódó agilis baráti kör. Dániel Kornél igazgató így fogalmazta meg a szabad- iskola feladatát: — Művelődésünkből hiányzik az a közbülső réteg, amely a hivatásos művészet és a laikus közönség — a mai képzőművészeti kultúra két szélső pólusa között — az átfogó bemutatás, egyszersmind a még nem értők számára a. közvetítés, a példaadás feladataival foglalkozik. Ennek a típusnak a kialakítására alkalmas sokféle lehetőség egyike a szabadiskolában történő tanulás. Ez Tizenkettőből nyolc hozott érmet Nagykőrösön rendezték meg a Pest megyei MHSZ-szer- vezetek legjobb lövészeinek idei versenyét. A váci járás- beli MHSZ-cs>apatok is hónapokig tartó előkészülettel indultak útnak a Dél-Pest megyei városba. Erős mezőnyben a váci járás MHSZ-csapata első lett. I. helyezést ért el egyénileg és ezzel az országos döntőbe került: Szoták Andor, Dunakeszi (puskás, felnőtt) és Fusch Viktória (pisztoly,, ifjúsági), szintén Dunakesziről. Egy váchartyáni és két dunakeszi versenyző második lett, míg két váchartyáni és egy dunakeszi résztvevő harmadik helyen végzett. Végeredményben 12 résztvevőből nyolc érmet hozott Nagykőrösről és biztosította a váci járásbeli csapat jó helyezését. A tervszerű felkészítésért dicséretet érdemel a két klubtitkár: Kreisz József (Váchartyán) és Juhász István (Dunakeszi). —pr— Vásárlási utalványok, hűtőgép - váci lottószelvényekre A legutóbbi lottó tárgynyeremény-sorsoláskor a Vácott forgalomba hozott 22. heti szelvényekre is sorsoltak ki tárgyjutalmat: 7 939 654 (tízezer . forintos vásárlási utalvány), — 9 728 723 (tízezer forintos vásárlási, utalvány), — 9 812 289 (tízezer- forintos vásárlási utalvány), — 9 813 437 (tízezer forintos vásárlási utalvány), — 9 900 091 (kilencezer forintos „Ki' mit választ?” utalvány), — 9 917 676 (Lehel hűtőgép), — 9 930 447 (kilencezer forintos „Ki mit választ?” utalvány), — 51 554 077 (tízezer forintos vásárlási utalvány). A nyertes szelvények június 19-ig leadhatók Vácott, a Széchényi utcai totó-lottó irodában. a közvetítő szerepre való felkészítésen túl a végzett., alkotómunka örömét párosítja az ember formálásával. Ezt tartja elsőrendű feladatának a zebegényi Szőnyi István Nyári Képzőművészeti Szabadiskola. — A szabadiskola elsődleges célja tehát olyan művészetszerető, korszerű vizuális műveltséggel rendelkező, a művészetet értő- rétegnek a kiművelése, amely ismeri a mai alkotó elveket, a művészetben használatos eljárásokat és technikákat. A lakáskultúra fejlettebb formáinak ismerete elvezeti a növendékeket q mai ízlés és kifejezésmód megértéséhez és igenléséhez. Az iskola feladatának tartja a minden emberben szunnyadó önkifejezési készség fejlesztését. ' Bár nem feladata a művészképzés, ez nem zárja ki a kiemelkedő tehetségek természetes kiválasztódásának a lehetőségét -és igazságát. Az előzetes tájékoztatás szerint a tanulmányok menete négy egységből áll: 1. képgrafika (alkalmazott grafika), 2. festés (mozaikrakás), 3. kerámia (tűzzománc), 4. szobrászat (formatervezés). Az iskola művészeti igazgatója az idén is dr. Végvári Lajos egyetemi tanár lesz. Szervezési igazgatója: Dániel Kornél festőművész, múzeum- igazgató. Művészeti főtanácsadó: Hincz Gyula Kossuth- díjas, kiváló művész. A tanárok sorában olvastuk Mi- zser Pál, Nagy B. István, Kó- rusz József, Schrammel Imre, Pap Gábor s mások m- vét, Papp Rezső Tájékoztató az óvodai jelentkezésekről A Vác Városi Tanács művelődésügyi osztálya az óvodai jelentkezéseket — az új rendtartás 9. §-a értelmében — június 23-tól 28-ig határozta meg. Az óvodai fetvételkérés jelentkezési lapon történik, melyet a szülők a lakóhelyükhöz, vagy munkahelyükhöz tartozó óvodában kaphatnak meg. Óvodába felvehető az a Anyakönyvi hírek Született: Schenk Gábor és Perlei Mária: Barnabás, Varga István és Pólyák Aranka: Krisztián, Benke Károly 'és Tóth Erzsébet: Adél, German Mátyás és German Magdolna: Lívia, Majoros István és Farkas Mária: Zoltán, Neuprandt Mihály és Plachy Veronika: Krisztina, Babinka Mihály és Pozsonyi Julianna: László, Hidasi Tibor és Sárhidai Gyöngyi: Gábor, Marafkó Béla és Maurer Anna: Márk, Nemecz János és Izsói Mária: Attila, Nemecz János és Laky Erzsébet: Norbert, Majer József és Pomozi Mária: Csilla, Hugyecz Sándor és Drahony Márta: Sándor, Rák József és Burik Karolin: Melinda, Schieszl Kon rád és Jobbágy Ilona: Konrád, Simon Ferenc és Bi- kali Ilona: Réka, Takács György és Simon Edit: Brigitta, Csillingh Ernő és Kovács Katalin: Edina, Kálmán Ervin és Bikkes Éva: Attila, Nagy Károly és Kakuk Hedvig: Károly, Simon Gyula és Pintér Ilona: Ilona, Tolnai Ferenc és Boskó Anna: Ferenc, Varga Lajos és Wéber Zsuzsanna: Zsuzsanna, Halász Balázs és Varga Irén: Csaba, Belányi Béla és Sípos Márta: Béla, Dora Gyula és Gyurcsok Mária: Hajnalka, Jakab Szilveszter és Tóth Anna: Kinga, Rácz Sándor és Ruff Aranka: Andrea nevű gyermeke. Házasságot kötött: Balogh József és Pálfy Blanka, Csemy József és Nagy Judit, Oláh István és Berta Andrea, Karászi András és Mózes Katalin, Tóth Jenő és Pécsén Erzsébet, Takács József és Palotai Erzsébet. Vácott hunyt el: Kondér Já- nosné Aczél Julianna (Vác, Rákóczi u. 20.), Tóth Albert (Göd), Frankó Józsefné Glá- zer Erzsébet (Nagybörzsöny), Volentics Erzsébet (Sződ), Rákóczi Istvánné Vattamányi Julianna (Vác, Bacsó B. u 8.), Dénes Terézia (Vác, Tabán u. 48.), Varga János (Dunakeszi), Kiss György (Göd), Mészáros Ferencné Szűcs Verona (Főt), Kurdi Józsefné Veres Julianna (Vác. Bukisor 16.), Nagy Lajos (Vác, Széchenyi u. 23.), Rebeniku István (Főt), László Ferencné Gombai Katalin (Dunakeszi), Putnoki Ferenc (Vác, Kossuth tér 3.), Simon Szilvia (Göd). gyermek, aki 1975. szeptember 1-ig betölti a 3. életévét. A gyermekgondozási segélyt igénybe vevő édesanyák gyermekeit is előjegyzésbe veszik, ha a gyermek szeptember 1-e után. a tanévben tölti be 3. életévét. A jelentkezéseket augusztus utolsó hetében felvételi bizottság bírálja el. Az óvoda vezetője a bizottság döntését augusztus 30-án az óvodában ki- "iiggesztett hirdetmény útján rözli a szülőkkel. Az óvodai foglalkozások szeptember 15-én kezdődnek. Vác Városi Tanács művelődésügyi osztálya ÚJ LAKÓK A FÉSZEKBEN Az életet adó tavasz illatával jöttek, a teremtő természet gyümölcseként. Születésüket az eper, a cseresznye, a málna érése kísérte. A tojásból kibújva egy szép, termékeny világot láttak meg. Az ereszek oltalmába rejtett, kicsiny fészkekben már hetek óta nagy gondossággal fóvták, vigyázták, keltették apró tojásaikat a fecskeszülők. Aztán kip-kop — itt vagyok! — nyitottak egyre a tojáskák. Fészkenként négyöt újszülött — micsoda öröm, s mekkora felelősség! A vidám párok egymásnak újságolják az örömhírt. Sok a munlca. Fecskeapa és fecskemama egész nap fáradhatatlanul cikázik a levegőben, lecsap a legyekre, bogarakra, mert a fészekben tá- tognak az apró szájak, ké- rik-követelik az ennivalót. Dunakeszi bizonyítvány A balassagyarmati vonalon zötyögött velem a lassan, lomhán közlekedő gőzös. Küldetést teljesítettem, afféle felmérést végeztem a munkából naponta hazautazok körülményeiről. Nagyon megragadott az a beszélgetés, amit Piroska István Nógrádon lakó dunakeszi lakatossal, folytattam. Arról faggattam, hogy a napi oda- vissza utazással átszállásokkal együtt inennyi szabad ideje maradt. Mint kiderült, nem több napi másfél óránál. Ezt az időt kertápolásra, tv-né- zésre fordítja. Hétvégeken kirándul a családdal, no, meg a szocialista brigáddal, melyben, dolgozik. — Milyen a kulturális élet Nógrádon? — őszintén bevallom, de ne vegye szerénytelenségnek — mondta —, engem a falu nem i ni, hogy tudatosan vagy nemtörődömségből kárt szenvedjen a népgazdaság tulajdona. (Papp) Munkaterülete: az ország cementművei MÓDOS IMRE KITÜNTETÉSE Az idei építők napja alkalmával a Közbiztonsági érdemérem arany fokozatával tüntették ki Módos Imrét, a Cement- és Mészművek váci vezérigazgatóságának rendészeti vezetőjét. — Meglepett, amikor megkaptam a meghívást az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Kossuth téri klubjába, ahol bensőséges ünnepségen Simor Géza miniszter- helyettes nyújtotta át a magas szintű elismerést. — Mióta tölti be ezt a tisztséget? — Tizenöt éve vagyok a CEMŰV rendészeti vezetője, egyéb más hivatali beosztásom mellett. Ezt megelőzően, hét évvel ezelőtt megkaptam ugyanennek a kitüntetésnek az ezüst fokozatát. Sokszor elismerték munkámat, s most a vezérigazgatóság és a minisztérium közös döntése hozta számomra ezt az örömet. — Munkaterülete? — Az ország cementművei. Vácott a DCM, ezenkívül a tatabányai, lábatlani, dorogi, hejőcsabai, beremendi s a többi rokonüzemek. Feladatunk nemcsak a már elkövetett visszaélések felderítése, leleplezése — állandóan kapcsolatban vagyunk a. dolgo- zókkail s igyekszünk megelőzelégít ki. 21 éve dolgozom Dunakeszin. Hallgatója vagyok a munkásakadémiának, nagyon izgalmas előadásokon veszek részt. Nemrég például a Szak- szervezeti Elméleti Kutató Intézet igazgatóhelyettese tartott előadást. Szóba került á munkások tulajdonosi szemléletének erősítése is. Bizonyára emlékszik rá, hogy a tv A hét című műsorában is foglalkoztak a Nyugaton megrendezett „beleszólási konferenciával”. Erről is vitatkoztunk. Nekem az a véleményem, hogy a tőkésországokban bármibe is szól bele a munkás, nem tulajdonos. Részvétele a körülmények alakításában látszat, formaság. Sötét volt már, mikor visz- szaérkeztem Vácra. Az esti fények, a vasút mellett kivilágított üzemek, a toronyház úgy hatottak rám a vicinális menti kis falvak csöndje és nyugalma után, mint az igazi nagyváros. Piroska István szavai nyomán fogalmazódott meg bennem, hogy Dunakeszi jó bizonyítványt kapott. A közeli munkás lakta falvakban sok ilyen határozott véleményű ember él, akik gyárakban dolgoznak, légkörével-szelle- mével hat rájuk az üzem, a város. Csak lakóikra, de a községekre még mindig nem eléggé. K. I. Heves megyei népművelők a városban és a járásban A városi tanács és a járási hivatal, valamint a Madách Imre Művelődési Központ vendégeként Heves megyei népművelők tanulmányozták a város és a járás közművelődését. A Madách Imre Művelődési Központban tájékoztatták őket a város közművelődéséről, kulturális életéről, majd megtekintették a jelenlegi és az épülő művelődési központot. Ezt követően Zebegény- be látogattak, ahol a Szőnyi István Emlékmúzeummal és az ehhez kapcsolódó táborral ismerkedtek, majd a verőcei Gorka Múzeumot tekintették meg. 2601 Vác posiafiók 32. Köszönet a CS 46-09 vezetőjének A múlt hét végén Dunakeszin rendezett megyei ifjúgár- da-szemle résztvevői küldték a következő levelet szerkesztőségünknek: Horgászverseny Gödön Merev mozdulatlanságban figyelő horgászok, csendes áhítattal csodálkozó kibi- *cek, a horgokon kétségbeesetten ficánkoló és tarlóhálókban sorsukba belenyugodott halak dá’előttje volt ez Gödön, a méltán horgászparadicsomnak nevezett halastavon. A Magyar Pamutipar hor- gászegyesületánek 150 tagja fittyet hányva a szeszélyes, hűvös időjárásnak, letelepedett szokott helyére és bűvölni kezdte a halakat. Valami Új kenyérbolt a piacon Egy hete nyílt meg a városi piacon az Észak-Pest megyei Sütőipari Vállalat új egysege. Az 50 négyzetméter alapterületű, ízléses pavilonban mindenféle sütőipari termék kapható. Az üzletben gáztüzelésű kemencét is üzembe állítottak, melyben rövid időn belül rétest is sütnek. (Iványi felvétele) csoda folytán a halak, főleg a verseny első felében tömegesen kerültek horogra. Reggel 8 órakor, a gongütés után 5 másodperccel az első szerencsés horgász már kirántott botjával egy 4 kilón felüli pontyot. Ezt követően a versenyellenőrök szinte 1 számolni sem győzték a fogások számát. Az egyik fiatal versenyzőnek, Danka Károlynak horgára akkora ponty akasz- kodott, hogy majd berántotta a vízbe. A hölgypecázók sem maradtak el a férfiaktól. A keleti parton, a zsilip felőli első állásban szerencsét próbáló hölgyversenyző akkora halat akasztott meg, hogy eltört a botja. Szerencsére a tört horgászbotot sikerült klhalászni a 4 kilós hallal együtt. Egy szó mint száz, nagyszerű esemény, jó szórakozás volt a hétvégi házacskákkal övezett tóparton. Pontban 11 órakor gongszó jelezte a verseny végét, és kezdődött az igazi izgalom, a mérés, a számlálás. Az izgalmas versenyt Horváth István, a gödi tsz szerszámkészítője nyerte: 7 halat fogott, összesen 14,4 kg súlyban. A legnagyobb hal is az övé volt, négy kiló nyolcvan dekás. A n,ők versenyében Vajdáné Modori Ilona végzett az első helyen. Az ifik versenyében Mihalicz János gödi versenyző győzött. A győzteseknek, és helyezetteknek Takács József, a horgászegyesület elnöke adta át a díjakat és az értékes horgászfelszereléseket.- ys „A szombati izgalmas versenyek alatt egyik társunk megsérült, rosszul esett, és szinte teljesen megmerevedett. Kiálltunk a 2-es főközlekedési útra stopolni, hogy gépkocsival szállítsuk társunkat mielőbb orvoshoz. Néhány elsuhanó gépjármű után a CS 46-09 forgalmi rendszámú Moszkvics személygépkocsi megállt és vezetője a legnagyobb készséggel szállította el társunkat a dunakeszi orvosi rendelőbe, aki az elsősegély- nyújtás után már velünk együtt jött haza. Köszönet a segítségért!” A szupermarketek jövőjéről A Váci Napló május 22-í számában megjelent, egyik cikk, azt írja, hogy „. j . a szaklapok szerint lejárt a szupermarketek ideje.” Mi szakemberek tudjuk, hogy a magyar élelmiszer-kereskedelem nem tart még ott (vidéken különösen nem), hogy a differenciáltabb. #vkluzív igények kielégítését szolgáló kis szakboltok létesítése lenne a fő feladat. Az alapellátást viszont külföldön is, nálunk is a nagy ABC-áruhózak biztosítják. Ezekben lehet alkalmazni a konténeres szállítást, a korszerű anyagmozgató gépeket, a nagy hatásfokú hűtőkamrákat stb. Egyébként az idézett szak- irodalom is a kis boltokat az áruházak mellett, és nem helyettük kínálja. Feigl Ferencné, Vác és környéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat Tavaszi vásár A hagyományos tavaszi —3 úgynevezett fokhagymavásárt — jövő vasárnap, június 22-én tartják Vácott, a Rádi úti nagytéren. Az országos áliat- és kirakodóvásárral egy időben lesz a használt autók börzéje a Diadal téren.