Pest Megyi Hírlap, 1973. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-14 / 11. szám

8

PEST MEGYEI

Mírüap

1973 JANUAR 14.. VASÁRNAP

Jókai noteszai

í ?

? $

| DEMÉNY OTTÓ:

1 Vitéz 1

^ Költő a nyitott sír előtt |

^ — átfújja őt a szél.

9 Álom-lugas, Polgárlány? í

9. Halk idill zöngicséL

? ?

^ Kulacs, vándorbot. A ^ gúnyát ^

^ vastagon por lepi.

9. Lehetett volna oktató!

9. Szűrét ki telte ki? í

^ I

4 A bálozók, a kényesek, ^ ; a karneváli had.

^ ö, aki sohasem volt irigy; ^ 9, papír fölött vígad. 9.

^ I

^ S ha verset ír — keserveset. ^ ^ Barokk báj lengi be. í

? Vágy — miként az orra — £ nagy. á

i Tüzel sötét szeme. í

9; És oskoláról álmodik,

^ hol jó parasztfiak ...

9 Sípol a tüdő, vér bugyog. ? Avarba hull a makk,

g ^

| JUHÁSZ JÓZSEF:

| Ölelés I

1 £

í Egyszerű, mint ősszel az 9.

í „ 5

es°’g

9. hasadás a túlérett somon, 9.

y y

g tüszők sietős felpattanása g

2 petefészkek sejthullámain, g

| hol

g a csillangók lesben állanak, g ^ Sem félelem, sem tétovaság ^ g a legbátrabb mozdulatokon; g ^ szakálszínű éjszakák után | g a nyirok titokzatos

y y

kavernáiba g g visszavonul, mint az ár... g

g g

g g

\ JUHÁSZ JÓZSEF:

g g

^ Közelíthetetlen \

9 9

9 9

g Olyan közel vagy hozzám, g g hogyg

g megérintlek, mint g a virágot, g

y y

g Nekünk nincs időnk másra, g g csak a szakadatlan g megújulásra, g És végleg elkésve: g a végnélküli ölelkezésre. | g Nekünk olyan késői minden, g g hogy ami lesz, már g az sincsen, g

g g

g í

/srssssjvrsrsrssrssssrsssrsr/rsrsssssss/.ss*

/sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss*

Farkas József linómetszete

KAMPIS PETER:

Itt szeret a pisztráng.

♦♦

Kázmér a kőkorláton ült, és a hegyeket nézte. Még gyerekkorában szerette meg őket, a Hárdihegyet, a Létrást, Me- radna-patakot. Elmosolyodott. Az óriási lapulevelekre gondolt, melyek nagy nyugalma alatt villámgyorsan csörgött a Meradna-patak, a ráncos kérgű fákra, melyek övezték, a nagy, lapos kőre, melyről magasan zuhogott le a víz abba a katlanba, ahol nyüzsögtek a pisztrángok. Hirtelen úgy érezte, hogy nem is a kőkorláton ül, hanem egy farönkön, a Meradna partján, és titkolt rettegéssel, hogy megint elkapja a lópofájú állami halőr, horgászik. A patak hangosodó zú. gással rohant előtte, majd a zúgás elhalt valahol.

Megszomjazott. Meleg ígérkezett, tiszta volt az ég és a napfény csodálatos bőségben ömlött: lecsurgott a házak oldalán, és a kőkorláton, ahol Kázmér ült. Vágyakozva gondolt egy korsó sörre, majd. amikor a vágyakozás összeszik- kadt-torkú valósággá sűrűsödött, átbal- ' lakott az úton. s úgy harminc méterre a kőkorláttól bement a kocsmába. A kocsmában kevesen voltak. Az asztalok mellett mindössze két ember ült. távol egymástól. mindketten kalapban, előttük sör. Csend volt. Kázmér vett egy sörösblokkot. és a habos, hideg sörrel a kezében. a kocsmaajtóba állt.

EgV autóbusz röfögött el az úton. Káz. mér kiitta a sörét, visszatette a pultra az üres korsót, és kiment. Végignézett az úton.

Márta még nem jött. Kázmér ezt a lapulevelek nyugalmával vette tudomásul. Márta mindig így szokta. Tudja, hogy megvárom, gondolta. Mindig megvártam. Kicsit bizonytalanul erre gondolt, aztán, hogy talán nem sokáig lesz kiszolgáltatva mindenféle közbejött dolognak. Mindenféle dolog. Gyerek, nagymami, mittudomén. Nagyon nehéz így. Visszament a kőkorláthoz, és felült. A szemközti házakra meredt, aztán a hegyekre, aztán számolni kezdte az autókat. Hatnál tartott, amikor távol az út- kanyarban feltűnt egy kék folt: az új kosztümje, gondolta Kázmér, és bólintott. A házak, a hegyek barátságosan vették körül Kázmért. Amikor a kék folt kicsit közelebb ért, a közeledőben kivehetővé váltak Márta mozdulatai — őzszépségű mozdulatok —. Kázmér lehunyta a szemét, és valami nagyon szépet érzett.

Könnyű szél lebbent a mozdulatlanságban: Kázmér tisztaízű csókot kapott, aztán lekászálódott a korlátról, és elindultak.

— Hová megyünk? — kérdezte Márta.

— Nem tudom.

Egy bizonytalan mozdulat jelezte mindössze, hogy valamerre fölfelé. Hosszú ideig nem szóltak egy szót sem. Kázmér a földet nézte, apró köveket rugdosott, és patakcsobogást hallott.

Furcsa érzések zuhogtak benne, mint mindig, ha Márta mellett volt. furcsa, megfoghatatlan, és gyönyörű érzések, magasról, mint a Meradna lapos kövéről a víz. Kázmér újból a patak partján állt. és lenyűgözve bámulta a tajtékos katlant, melynek sötétzöld szélében szörnyű nagy pisztrángok lapultak, örökké éhesen. Alig tudtam olyan napot kifogni, hogy ne kapott volna el a halőr, gondolta magában mosolyogva. Apámnak mindig egy húszasába meg egy liter borba került a napi halpecsenye. De

azért mindennap megfogtam vagy húsé darabot. Volt köztük harmincdekás is.

Az út elágazott. Megvártak egy motorbiciklit, aztán elindultak balra, az üszögi úton. Szőlők és gyümölcsösök voltak körülöttük, apró házak, kutyák, s egy-két bámész öregasszony.

— Az erdőben majd leveszem a blúzomat — mondta egyszercsak Márta —, melegem van. .

Kázmér bólintott. Szórakozottan bámult egy házat, és csak ösztönösen lépkedett. Megint nem volt jelen.

Lapuleveíekbe csavart eleven pisztrángokkal az ingében óvatoskodott az erdőben hazafelé. A csodakék ég ugyanaz az ég volt, az erdőszagú levegő megtöltötte Kázmér egész testét. Vadakat is szeretett volna látni, szarvast, esetleg őzeket. Soha nem csapott zajt az erdő-; ben, kerülte a száraz ágakat, óvatosan nehezedett a rőtre szikkadt avarra. A halak meg-megmozdultak az ingében, Kázmér kapkodott.

A mozdulatra magához tért. Csodálkozva vette észre, hogy jó ideje óvatosan lépked az úton, és hirtelen a melléhez kapott. Vakarózni kezdett, de hiába.

— Mi van? — kérdezte Márta, és megállt.

— Semmi — mondta Kázmér —, mozognak a pisztrángok.

Márta furcsán nézett, Kázmér elmosolyodott

— Csak gyere — mondta.

Lassan kiértek a házak közül.

A város messze alattuk nyúlt. Füst lebegett fölötte, s minden remegett a hőségben. A hangok nem jutottak ide fel, mégse volt csönd. Kázmér Márta ölébe fúrta a fejét, befészkelte magát és önfeledten lebegett. Elalvás előtti állapot, gondolta még, aztán semmire sem gondolt. Kontúrtalanul gomolyogtak elő képek és mondatok, minden rendseer híján, s Kázmér nem csinált rendet közöttük. Hagyta, hogy ellepjék, mint a víz, és közben Mártát hallgatta.

*

4

»

Százhuszonegy fekete és barna fedelű kis notesz (mai zsebnaptár formátum); ezekbe jegyezte fel Jókai a témáit, szereplőit, regény vázlatait, gondolatait, ezekoe írta — ritkábban — egyes jeleneteinek fontosabb párbeszédeit. Mindig volt belőlük egy a zsebében. Mikszáth írja a „Jókai Mór élete és kora ’ című könyvében, hogy nagyobb társaságban, parlamenuolyosón, ünnepi ebeden, olykor még tarokk- parti közben is egyszercsak elővette a kis noteszt; esetleg, ha a jelenlevőkét zavarta volna vele, félrevonult, s nyomban feljegyzett egy adomát, egy ízes lordulatot, egy jellemző szót, egy jó knejezest. Néha — általában újsághír nyomán — egész története t, amelyet ott csak néhány sorban foglaltaik össze, de amely az ő tollából regenyxoiyamkent elevenedett meg valamelyik korabeli újság hasábjain.

Vegyünk a kezünkbe egy korai-noteszt — tatalomra, az 1859-es évből. (A belső fedőlapra általában felírta az esztendőt, amelyben használni kezdte. Ezt csak öregkorában hanyagolta eL Tréfásan mondta ekkor vejének, Fesziy Árpádnak, aki ezért szemrehányást tett neki: „Majd ki- ókumulálják azt a tanárok a mindenféle tudományos társaságokban, eivégre ez a dolguk.”)

Az első bejegyzés, ceruzával: „Leírandó a B.-korszak, mert arról akar olvasni a közönség.” (A „B”-rövidítés Bachot jelent.) A háztartási költségvetés néhány — ebben az időben rendszerint még passzívával végződő. — tételei következnek két lapon közülük egyik oszlop a játékosan megrovó „Róza sokat költ” felirat alatt, majd így folytatódik a vázlat: „A magyar föld baráttá gyúrja át az ellenséges idegent” — „Lovag... báró ... vicomte... herceg?...’’ — „Kötötte őt, mint a lánya koporsójára dobott föld” — „Árvíz” — „Az öreg kulcsár, mint a néphumor és talpraesettség megtestesítője” — „A meghalt lány: Hermin”. —

Hárcftn olyan notesz következik ezután, amelyekben nyomuk sincs Az új földesúr keletkezését megelőző feljegyzéseknek. Mert ugye minden olvasó előtt világos, hogy a fenti jegyzetek e regény első csírái ? Ankerschmidt lovag lett a regény egyik hőse, a volt osztrák tábornok, akit „magyarrá gyúrt” az itteni föld, a lánya pedig a boldogtalan kis Hermin; az ő koporsójára dobott föld kötötte végleg Magyarországhoz a lovagot.

1861-ben folytatódik — most már kiegészülve Garamvöl- gyi Ádám és Garamvölgyi Aladár nevével — a feljegyzéssor. Végleges nevet kaptak a többi hősök is. Mindössze öthat noteszlapon van tehát Az éj földesúr első vázlata. Első — s egyben az utolsó is, mert Jókai csak elvétve használt bővebb jegyzeteket. A kis noteszból „tette át” íróasztalán, Kla tintájával regénnyé.

Üjabb notesz következik, egy 1853-as füzet, valószínűleg nyári feljegyzések, mert a költői terveket ilyen hétköznapi emlékeztető szavak szakítják meg: „Rózának jégről gondoskodni”, „Üjabb jeget hozatni”, — „Tarokk előtt bort pincébe vitetni”, — „Szúnyogháló felszerelése.” S ezenközben az Egy magyar nábob csíragondolatai:

„Roppant sár, Róza a Józsa Gyuri történetével szórakoztat”

Ez a sor, önmagában, mit- sem jelentene, ha az öreg Jókai (1897-ben írt) visszaemlékezéséből nem tudnánk, hogy az Egy magyar nábob megszületése előtt feleségével, Labor- falvy Rózával hosszú utazást tett az Alföldön. Eközben mesélte el neki a felesége a különc főúr botrányos mulatozásainak történetét (mendemondáját inkább, hiszen ő is csak hallomásból tudott róla), s a téma megfogamzott az íróban. A következő lapokon ezeket olvashatni: „Ősi hangzású magyar nevet választani” — „Külföldön, magyar főurak. fiatalok, a harmincas évek elején”"— „Párizsi magyar munkás” — „Az ifjú Széchenyi” — „A bankár alakja” — „A szép

Ha veszített, nagyon el volt keseredve, s amikor este hét órakor — sohasem később — felállt a kártyaasztal mellől, ahol ártatlan tétek (mai értékben 50—60 forintok) forogtak kockán, így szólt: „Kifosztottatok, szégyentelen tolvajok, mostmár hazamegyek”. Így válik érthetővé egy, ugyané hónapokból származó és ugyancsak a „tolvajokkal” foglalkozó mondat: „Itt vacsoráztak a tolvajok”. Értelmező kalauzunk ez esetben Mikszáth életrajza: „Amikor nála játszottak, s a házigazda veszített, így vetett véget a játéknak: — Kifosztottatok, tönkre tettetek, ravasz tolvajok vagytok valamennyien. Most már tetőzzétek be a rontást, egyétek meg a vacsorámat is!”

Ezek a noteszek — kezdeti és halvány nyomokban ugyan — őrzik szinte az egész hatalmas Jókai-életművet. Alig van olyan regénye, amelynek egy-két hőse ne fordulna elő bennük. A történet első gondolata. Néha csak egy szó, amelyből a fantáziája színes elbeszéléseket, regényeket teremtett. Egy rajz: a szolnoki váré. Egy másik: az egrié. A jobb bástya vonalainál halvány, ma már alig olvasható ceruzabeírás: „Itt állhatott Bornemissza”.'A Duna-vonala, s nagy lila pont egy helyen, alatta ennyi: „Senki szigete, Tímea, Noémi, komáromi kereskedők”. Lám, Az aranyember legelső vázlatnyoma!

Az I890-es évektől kezdve ; ritkulnak a noteszok, éven- ] ként már csak egyet-egyet használt el, noha ezekben az években is rengeteget írt, mint i mindig. Inkább családi jellegűek a bejegyzések: „Pápinak hívnak”. (Az elhunyt feleség lányának családja körében élt a Benczúr utcai házban, ahol szinte az egész élet — amint erről h kortársi emlékiratok vallanak, a „Pápi” körül forgott.

A végtelenül gazdag anyagból csak keveset ragadhattunk ki. Meghatott érzés látni ezeket az ereklyéket; vigyázattal érinteni őket, elolvasni, mi van a kockás vagy sima lapókon, — s gyenge képzeletünkkel nyomon követni, miként lett egy-egy szóból, tréfás bejegyzésből, emlékeztető rajzból a magyar j irodalom eddigi legnagyobb i építménye.

Tamás István ‘

magyar báró” — „Egy párizsi nagyúri gyülde” — „Haszontalan élet” — „Az ifjú is ha- zajő a hölgyekkel” — „Itthon az országforgató tervek” — „A szerelem kibontakozása”

__

Ez

ekben az években kezdett terebélyesedni Jókai népszerűsége. Regényeit sorra közölték — gyakran párhuzamosan — a lapok, elsősorban a Délibáb, a Vasárnapi Üjság és a Pesti Napló. Emich Gusztáv, a Pesti Napló kiadója szüntelen sürgetne Jókait újabb és újabb kéziratokért. A fent idézett bejegyzések után alig néhány hónappal jelent meg az Egy magyar nábob, majd a Kár- páthy Zoltán. Aki emlékszik a regényre — s ki ne emlékeznék rá, aki olvasta, vagy fűmen látta? — „azonosíthatta” a naplójegyzetet: Kárpáthy lett a jó hangzású magyar név; a párizsi munkás alakja a regény egyik fontos epizódjához fűződik; Józsa Gyurit viszontláthatjuk az első fejezetekben az öreg főúr falusi versenyének leírásában; s megrajzolta az ifjú gróf alakját is, aki véget vetett a terméketlen külföldi életnek, s hazajött, hogy részt vegyen az itthoni politikai életben.

A noteszekből követhetjük Jókai utazásait is.

Furcsa „útinapló” ez. Nem törődik néha azzal sem, hogy az országot vagy országrészt megnevezze. „Az örültem-et itt úgy mondják: örülék” — írja be 1864-ben. Nyilvánvaló: Erdély volt az utazás színhelye. Három hónappal későbbről olvashatjuk a Pesti Naplóban (illetve azóta nagyon sokszor, valamennyi Jókai-kiadásban) a Hegyek között című novellát, amelynek hőse, a református papné mondja, hogy „örülék”, s az ízes-régies erdélyi beszédről Jókai élvezetes nyelvtörténeti eszmefuttatásba kezd.

Olaszországban jártak 1870 őszén. A bejegyzések: „Róma; itt mutogatják valamelyik templomban a Szent Pál láncait, amelyekkel rabkorában a kordonhoz láncolták. No, ezt nem nézzük meg, mert meleg van, inkább majd csak kitaláljuk, hogy miféle lehetett”.

Ugyanez év teléről: „A Róza tyúkjáért 5 forint”.

Ki az az irodalomtörténész, aki meg tudná fejteni, mire vonatkozik ez a bejegyzés? Ma már lehetetlen volna, de szerencsére van egy nagy tanú, Mikszáth Kálmán. Véletlenül tanúja volt az esetnek, amikor Jókaiék svábhegyi szomszédja, akivel Laborfalvy Róza igen acsarkodó viszonyban volt, mérgében agyon- - dobta a tekintetes asszony ! legszebbik kendermagos tyúk- ! ját. A szolgáló jelentette Jó- ; kainak, s tanácsot kért, mit ; tegyen. „Mindent inkább, ;

minthogy a feleségen) tudó- ; mására jusson” — pattant fel j kézirata mellől az író. S ! ahogy Mikszáth elbeszéli:! azon nyomban fiákkert kéri- í tett, lement a városba, a csar- í nokba a szolgálólánnyal ;

együtt, s alapos válogatás ;

után megvett egy olyan tyú- ; kot, amely a megboldogulthoz ; hasonlított, felvitte a hegyre. ; Jókainé késő délutánig pró- ! bált a Nemzeti Színházban, ! nem vett észre semmit.

Irodalomtörténeti jelentősé- ; ge nincs. De annál több az j író jellemképéhez. Semmit ; sem gyűlölt jobban, mint a ! veszekedést. Tudta, hogy a í „meggyilkolt” tyúk miatt a fe- : lesége nagy jelenetet rende- ; zett volna („szerette a jelene- ; teket, hiszen színésznő volt” * jegyzi meg Mikszáth), nem j sajnálta a fáradságot, a pénzt, j hogy ettől megmeneküljön. ;

Ugorjunk másfél évtizedet. ! Bejegyzés 1885-ből: „Telje- \ sen kifosztottak a tolvajok”, j Két nappal később: „Ma me- j gint kifosztottak”. Egy-két! nappal odébb: „Kifosztott há- ! rom tolvaj”. A tájékozatlan ! olvasó azt hihetné, hogy Jó- ! kai tolvajok áldozatául esett,! méghozzá sorozatban. Szói sincs róla. Tudjuk, hogy he- } tenként egy-két alkalommal j esténként kártyázott a kép- j viselőház klubjában — Fér- < raris híres festményen öröki- í tette meg —, Tisza Istvánnal, \ Nedetzky Lajossal, Mikszáth : Kálmánnal és másokkal. Az : ő elbeszéléseikből maradt i ránk tréfás szemrehányása.: