Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-06 / 184. szám
Ünnepélyes zászlófelvonás a Duna parton Ma kezdődik Vácott a vidéki evezősbajnokság Nyolc sportegyesület részvételével ma kezdődik Vácott az 1965. évi országos vidéki evezősbajnokság. Baja, a Győri ETO, a Győri Vörös Meteor, a Győri Vízügy, Mohács, a Szegedi EAC és a Szolnok küldi el a legjobbjait és a váciakkal együtt mintegy 240-en vetélkednek majd. Ma reggel 9.30-kor előfutamok vezetik be a bajnokságot — egy döntő is sorrakerül. A délelőtt eseményeihez tartozik még, hogy Lukács Ferenc a városi tanács vb-elnöke 11 óralfir fogadást tart a sport- küifdötSégek vezetői részére. 2000-től 300 méterig Az ünnepélyes zászlófelvonás, a megnyitó a kompnál a Váci Hajógyár csónakházánál lesz 14.30-kor. Itt, a Duna- parton kis tribünt is emeltek a nézők részére. A komp vonalában lesz a cél, míg az evezősök a korcsoportnak megfelelően más-más helyről rajtolnak. A férfi felnőtteknél a táv 2000 méter. Az ifjúsági I. korcsoport 1500, a II. korcsoport 1000, a serdülők 400 méteren versenyeznek. A női felnőtt versenyzők 1000 métert PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lap]a. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vm„ Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telelőn: 343—100. 142—220 Géplrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. tesznek meg, az ifjúsági I. korcsoport tagjai 800, a II. korcsoport tagjai pedig 600 métert. A serdülők távja 300 méter. Az evezősöket a Váci Gimnázium kollégiumában és tornatermében szállásolják el. A mohácsiak a Pokol-szigeten sátorban laknak majd. A sziget előtti partrészen tárolják majd a vendégek hajóit. A bajnokságra 26 oldalas tájékoztatófüzetet bocsátottak ki 5000 példányban. A tájékoztató a háromnapos viadal megtekintésére is jogosít, darabja 5 forint. A tiszta bevételt az árvízkárosultak javára fordítják. 22 tiszteletdíj A városban szorgos előkészületek folytak, a verseny zökkenőmentes lebonyolítása érdekében. A váci híradósok, a hangosanbeszélő felszerelésével járulnak hozzá, az esemény lebonyolításához. Igen sok váci vállalat, intézmény ajánlott fel tiszteletdíjat, és több megyei szerv is ajándék- tárggyal kedveskedik a legjobbaknak. összesen 22 tiszteletdíj várja a futamgyőzteseket. A szép kivitelű serlegek már jó ideje láthatók a váci Szabó Ktsz Széchenyi utcai kirakatában. A három nap alatt 40 számban avatnak bajnokot. Vasárnap délután negyed hétkor színpompás vízifelvonulás zárja a küzdelmeket. A Váci Hajó evezősei Bartók Ernő irányításával készülődtek az erőpróbára. Tavaly Szolnokon a helyiekkel vívott nagy párharc után megnyerték az összesített pontversenyt, s a Pest megyeiek idén is meg akarják ismételni a tavalyi sikerüket. ★ Az első nap részletes műsora 9.30: Női ifjúsági nyolcas, I. korcsoport, döntő. 9.40: Férfi felnőtt egypárevezős, I. előfutam. 9.50: II. előfutam. 10: Férfi ifjúsági egypárevezős, I. korcsoport, I. előfutam. 10.10: II. előfutam. 12.20: III. előfutam. A délutáni döntőfutamok beosztása. 16.30: Férfi felnőtt kormányos kettes. 16.40: Férfi felnőtt egypárevezős. 16.50: Női felnőtt kétpárevezős. 17: Férfi serdülő kormányos négyes. 17.10: Férfi ifjúsági egypárevezős, I. korcsoport. 17.20: Női ifjúsági kétpárevezős, L korcsoport. 17.30: Női serdülő kormányos négyes. 17.40: Férfi felnőtt kormányos nélküli négyes. 17.50": Férfi ifjúsági kormányos nélküli kettes, I. korcsoport. 18: Férfi ifjúsági kormányos kettes, I. korcsoport. 18.10: Női ifjúsági kétpárevezős, II. korcsoport. 18.20: Férfi ifjúsági négypárevezős, II. korcsoport. 18.30: Férfi serdülő kétpárevezős. 18.40: Férfi ifjúsági kormányos nélküli négyes, I. korcsoport. Az Üllői úton — és Galgahévízen Szombat—vasárnap NB I-es férfi kézilabdacsapatok, valamint a magyar ifjúsági válogatott részvételével villámtornát rendeznek az FTC Üllői úti sporttelepén az árvízkárosultak javára. A viadalon az NB I-ek sorában a Bp. Honvéd, Űjpesti Dózsa, az FTC és Elektromos mellett részt vesz a Pest megyei Csömör is. Szombaton 15 órakor kezdődnek a találkozók, vasárnap 8.45-kor folytatódik a műsor, a döntőt 10.20-kor tartják. ☆ Az aszódi járás a kézilabda VIT- kupát írt ki. A döntőt Galgahévízen rendezték 500 néző előtt, s ezen a helyiek 22:19 (11:10) arányban diadalmaskodtak Ácsa lelett. A harmadik helyért Bag—Domony 17:7 (9:2). Az Universiadéra készülő magyar férfi röplabdaválogatott szerdán este a bukaresti Stiinta pályán a román válogatottal játszott és 3:1 arányú vereséget szenvedett. Kelenföldi Hőerőmű Vállalat, Budapest XI. kér. Budafoki út 52. Sürgősén felvesz 18 éven felüli segédmunkásokat 3 műszakba. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán a munkaerőgazdálkodónál. Figyelem! Az é. M. 25. sz. Építőipari Vállalat Bp. XXI. (Csepel), Kiss János altábornagy utca 19—21. AZONNALI BELÉPÉSRE keres az építőipar területén gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt, gépkönyvelőt, Vác és Gödöllő térségére fuvarirányításban, anyaggazdálkodásban jártas, érettségivel rendelkező anyaggazdálkodót, továbbá építőipari technikust és titkárnői beosztásba nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. ÚJ EDZŐ TÖKÖLÖN A Tököli KSK labdarúgó- csapata Kiskunlacházán szerepelt és 5:2 arányban nyert. A találkozó bevételét az árvízkár rosultak javára fordítják. Újság még Tökölön, hogy Lakatos József dr. edző saját kérelmére felbontotta a szerződését, s helyére Ughy Tibort, a Csepel volt játékosát szerződtették. Az augusztus 15-i NB III-as rajt előtti utolsó előkészületi mérkőzését vasárnap 17 órakor hazai pályán vívja a Pest megyei csapat a Kőbányai Textil ellen. A dabasi második félidő A dabasi járási spartakiád döntő „második félidejében” az atléták és a tekézők mérték össze tudásukat. A tekézők csapatversenyét Dabas nyerte Inárcs és Üjhartyán előtt, míg egyéniben a következő sorrend született: 1. Pávics László (Dabas), 2. Forczek Sándor (Inárcs), 3. Zöld Sándor (Dabas). Az idei járási kézilabda villámtornák révén nagyon fellendült ez a sportág, most pedig a teke válik egyre népszerűbbé. A spartakiád összesitett pontversenyét Inárcs nyerte, Örkény és Dabas előtt. T űristaút ? / „Azért kaptunk ki Kijev- ben, mert a Szovjetunió és más országok elleni válogatott atlétikai mérkőzéseket inkább turistautaknak tekintjük, mint sporteseménynek" — jelentette ki Bili Bowermann, az oregoni egyetem edzője, aki azt is kifogásolta, hogy nagyon sok volt a hivatalos kísérő az amerikai csapatban. Harold Connolly, a kalapácsvetés világcsúcstartója szerint a rossz előkészítés volt az oka az amerikai atléták kijevi vereségének. Figyelem! Az é. M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalat, Bpest XXI. (Csepel), Kiss János altábornagy utca 19—21. felvételre keres: ács, vasbetonszerelő, kőműves, valamint férfi segédmunkásokat váci munkahelyére. Munkásszállás van. Jelentkezés a fenti címen a munkaügyi osztályon. ELADÓKAT FELVESZÜNK szakképzettek és gyakorlottak előnyben! Jelentkezés: Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat központjában. Vác, Április 4. tér 12. Hasas üsző eladó. Nagykőrös, Bokros dűlő 34. Pozsonyi. Beköltözhető ház eladó. Nagykőrös, V. kér., Achim András u, 4. sz. _______________ G ép- és gyorsírásban gyakorlattal rendelkező munkaerőt keresünk. Cifrakerti Allami Gazdaság.___________ W artburg, 2 éves, 33 ezer kilométerrel eladó. 369—323, n., Frankel Leó u. 2—4, Dr. Kovácsi._______________ B eköltözhető 1 szoba, konyha, mellékhelyiséges ház, 900 n-öles, szőlős telekikel, vasútállomás, búszmeg állóhoz közel, sürgősen eladó. Nyársapát, Erdő dűlő 2. sz. __________ B eköltözhető ház eladó. Kecskeméti utca 58. sz- alatt. Érdeklődni: Nagykőrös, Kecskeméti u. 17. sz. alatt.____________________ A zonnal beköltözhető, 2 szobás fél ház, 190 n-öl kerttel, sürgősen eladó. Nagykőrös, K-^g^ith Lajos u. 101. StuKatúrnád, négyzet- méterenként: 3.— forint. Vámos György, Vác, Köztársaság út 51. szám._______________ O PEL KADETT, 13 ezerért eladó. Újszilvás, Erdészház. Eladó beköltözhető ház. Nagykőrös, I. kér., Dózsa György u. 2. szám. Sürgősen eladó beköltözhető fél ház. Ara: 35 000.— Ft. Nagykőrös, m. kér., Hunyadi u. 27. sz. A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat esztergályosokat keres felvételre. Jelentkezni lehet. Cegléd, XIV. Külső-Kátai u. 35/a. szám alatt. Beköltözhető ház eladó. Nagykőrös, n. kér., Kárpát u. 57. Vennék Fürge kerti t rátör motort. öze Márkus, Cegléd, HL, Kisfaludy utca 33. Modem hálószobabútor, üveges szekrény eladó. Cegléd, Kisfaludy utca 2. alatt. 9 Bontásból származó épületfa, egy gumis fiakker esiadó: Vác, Április 4. tér 11. 1954-es. fekete-fehér OPEL Rekord kifogástalan állapotban eladó . Megtekinthető: VÁC, (Deákvár), Fürst Sándor u. 15. _________ F ekete, új kiadású Duna oldalkocsis Pannónia motorkerékpár — keveset használt — eladó. Rácz, Vác, Or- gona utca 14.________ R ózsaszükségletét őszi szállításra már most rendelje meg. Százharminc féle bokor-, futó-, babarózsák, csodálatosan szép nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkái rózsaiker- tészet, Pusztaszabolcs. Férfi segédmunkásokat betonelemgyártói munkakörbe, azonnali belépésre felvesz a Szentendrei Beton áru- gyár. Munkásszállás biztosítva. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt, _____________ V ilágos teleháló eladó. Me gt ekinthető: III., Bem köz 8. sz. A MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ŰSZI FOLYTATÓLAGOS SORSOLÁSA n. forduló, augusztus 8. Dunakeszi Vasutas—Váci Vasutas, Ceglédi Építők—Kartal, Gödöllői Vasas—Nagykáta, Monor—Nagykőrösi Kinizsi, Dunaharaszti MTK— Bag, Csepel Autó—Üllő, Albertirsa —Törökbálint, Váci SE—Szigetújfalu. III. forduló, augusztus 15. Szigetújfalu—Dunaharaszti, Csepel Autó—Monor, Albertirsa—Gödöllő, Dunakeszi—Cegléd, Váci Vasutas— Váci SE, Törökbálint—Kartal, Üllő —Nagykáta, Bag—Nagykőrös. IV. forduló, augusztus 22. Cegléd—Váci Vasutas, Gödöllő—Dunakeszi, Monor—Albertirsa, Dunaharaszti—Csepel Autó, Nagykáta— Bag, Kartal—Üllő, Váci SE—Törökbálint, Nagykőrös—Szigetújfalu. V. forduló, augusztus 29. Szigetújfalu—Csepel Autó, Albertirsa— Dunaharaszti, Dunakeszi—Monor, Váci Vasutas—Gödöllő, Törökbálint—Cegléd, Üllő—Váci SE, Bag— Kartal, Nagykőrös—Nagykáta. VI. forduló, szeptember 5. Monor—Váci Vasutas, Dunaharaszti— Dunakeszi, Csepel Autó—Albertirsa, Kartal—Nagykőrös, Váci SE— Bag, Cegléd—Üllő, Gödöllő—Törökbálint, Nagykáta—Szigetújfalu. VII. forduló, szeptember 12. Szigetújfalu—Albertirsa, Dunakeszi— Csepel Autó, Váci Vasutas—Dunaharaszti, Törökbálint—Monor, Üllő—Gödöllő, Bag—Cegléd, Nagykőrös—Váci SE, Nagykáta—Kartal. vm. forduló, szeptember 19. Csepel Autó—Váci Vasutas, Albertirsa—Dunakeszi, Váci SE— Nagykáta, Cegléd—Nagykőrös, Gödöllő—Bag, Monor—Üllő, Dunaharaszti—'Törökbálint:, Kartal—Szigetújfalu. IX. forduló, szeptember 26. Szigetújfalu—Monor, Dunaharaszti— Gödöllő, Csepel Autó—Cegléd, Albertirsa—Váci SE, Dunakeszi— Kartal, Váci Vasutas—Nagykáta, Törökbálint—Nagykőrös, Üllő— Bag. X. forduló, október 3. Nagykőrös—Váci Vasutas, Nagykáta—Dunakeszi, Kartal—Albertirsa, Váci SE—Csepel Autó, Cegléd—Dunaharaszti. Gödöllő—Monor, Bag—Törökbálint, Üllő—Szigetújfalu. XI. forduló, október 10. Sziget- újfalu—Váci Vasutas, Törökbálint —Dunakeszi, Üllő—Albertirsa, Bag —Csepel Autó, Nagykőrös—Dunaharaszti, Nagykáta—Monor, Kartal —Gödöllő, Váci SE—Cegléd. XII. forduló, október 17. Gödöllő—Váci SE, Monor—Kartal, Dunaharaszti—Nagykáta, Csepel Autó—Nagykőrös, Albertirsa—Bag, Dunakeszi—Üllő, Váci Vasutas— Törökbálint, Cegléd—Szigetújfalu» XIII. forduló, október 24. Sziget^ újfalu—Gödöllő. Monor—Cegléd. Dunaharaszti—Váci SE, Csepel Autó—Kartal, Albertirsa—Nagykáta, Dunakeszi—Nagykőrös, Váci Vasutas—Bag, Törökbálint—Üllő. XIV. forduló, október 31. Üllő- Váci Vasutas, Bag—Dunakeszi, Nagykőrös—Albertirsa, Nagykáta— Csepel Autó, Kartal—Dunaharaszti, Váci SE—Monor. Cegléd—Gödöllő, Törökbálint—Szigetújfalu. XV. forduló, november 7. Kartal—Váci Vasutas, Váci SE—Dunakeszi, Cegléd—Albertirsa, Gödöllő —Csepel Autó, Monor—Dunaharaszti, Nagykőrös—Üllő, Nagykáta —Törökbálint, Bag—Szigetújfalu. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) befejezte várnai tanácskozását. Élénk vita és titkos szavazás után 18:8 arányban Bulgária kapta meg 1968 május—júniusára Spanyolország ellenében az olimpiai selejtezőtorna rendezési jogát. Az 1966. évi női Európa-bajnok- ság megrendezését Romániának ítélték, s a küzdelmeket október 1. és 10. között Kolozsvárott és Brassóban bonyolítják le. Az 1967. évi férfi Európa-bajnokságot Finnország rendezi meg Helsinkiben, később meghatározandó hónapban. ☆ Sinaiában a főiskolai sakkcsapat-világbajnokságon a magyar válogatott vereséget szenvedett Izraeltől. Jól áll viszont Csehszlovákia ellen, 2:l-ré vézet. ★ Augusztus 7—16 között Brai- lában és Suceavában nyolc ország női röplabda utánpótlás válogatottjának részvételével nagyszabású nemzetközi tornára kerül sor. A részvevő országok: az NDK, a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Bulgária, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia. Az 1965. évi országos teniszbajnokságot augusztus 7 és 15 közöí* bonyolítják le a Vasas Pasaréti úti sporttelepén. ★ A Magyar Atlétikai Szövetség kijelölte az augusztus 13-án és 14-én Londonban sorrakerülő angolok elleni férfi és női válogatott atlétikai viadalra a magyar együttest. Augusztus 12-én 55 magyar atléta utazik Londonba. A csapat Pest megyei tagja: Nagy Zsigmond, a Gödöllői EAC súly- lökője. ★ Rövid pihenő után a súlyemelésben is megkezdődnek az események. A válogatott keret már megkezdte előkészületeit a Teheránban október 25 és november 3 közötti világbajnokságra, amely egyben ázsiai bajnokság is lesz. A magyar ifjúsági válogatott már korábban jelentős eseményen szerepel, augusztus 13-án, pénteken 18 órai kezdettel a magyar fiatalok a lengyelekkel mérik össze erejüket. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Dán ú via moto iker éfk- pár eladó. Cegléd, Tömörkényi István u. 46. sz. ___________________ E ladók: nagyméretű vályoigtégla, darabtégla és gerendák. Szolnoki út 26. alatt. Fekete Pannónia, részletfizetésre is eladó. Cegléd, Mizsei út 18. sz.______________ D essewífy utca 86. számú ház azonnal beíköltözhetően, sürgősen eladó. Érdek- lődni: délelőtt 10-ig. 160x100-as spalettás, használt ablak eladó. Várkonyi István utca 16. Érdeklődni délután 5-től. Generálozott 125-ös CSEPEL motorkerékpár eladó. Első-hátsó- t eleszkópos. Megtekinthető délután fél öttől. Cegléd, Kőris fa utca 2. Idős nyugdíjas, magányos ember gondozónőt keres, nyugdíjáért, eltartásra. Cím a Ceglédi Nyomdában. „Nyugdíjas” jeligére. Eladó fél ház: Szarvas utca 5. szám. Értekezni 6 óra után, vagy vasárnap. ______ A lkotmány Tsz. központjában, Cegléd, Mizsei út, több darab 200-500 literes hordó kapható, valamint nagyobb mennyiségű vályog. Beköltözhető ház eladó, fizetési körmyí- léssel, cserépkályha- csempe, rézüst. Görbe u. 17. sz._______________ Vennék négy darab fonott széket és hat darab matracot. Értesítést: „38672” jeligére kérem, a ceglédi Hirdetőbe, Postafiók: 86.___________ U j JAWA—IDEAL eladó. IX. kar., Uj utca •4. alatt. Jő állapotban levő mély gyermekkocsi eladó. Széchenyi út, új házsor, 19. délután 5-től.____________________ E gy ovál, egy kerek asztal és egy fehér ágy eladó. Szolnoki út 6. szám. _________ E gy 340-es BMW szeméi y gépkocsi eladó. Érdeklődni: Mező utca 15.____________________ J ó állapotban levő K. 175-ös motorkerékpár eladó. Cegléd, VII., Ujvárosszél 45. alatt. Egy használt üvegajtó és kettő db ablak eladó. XI., 685. szám, Szilágyi Ferenc. Eladó ház, két szoba, konyha, speiz, borház, mellékhelyiségekkel, sürgős elköltözés miatt, ugyanitt két hold szőlő belterületen, a Téglagyár mellett. Érdeklődni lehet: Cegléd I. kér.. Árpád utca l. szám. Mező utcában porta eladó. Érdeklődni lehet Virág utca 6. szám délután 4-től és vasárnap. ÚJ CIKKEK AZ OTP-HITELAKCIÓBAN: 102. típusú MOSÓGÉP 806. típusú törpe CENTRIFUGA ára: 1600,— forint ára: 900,— forint Gépesített háztartással kényelmesen élhet! iilliiiiiiiniiiiiiiiii 111111 > 11 > lllll 11111111■ i *' " •1''''''''‘• Kékes kisképcsöves televízió ára: 5200,— forint Horizont nagyképcsöves televízió ára: 6100,— forint IllillUIIIIIIIIIIIIIIIIIIliliiiiiiiiiiiiiinii OTP-HITELAKCIÓBAN VÁSÁROLHATÓK! MOZAIK