Pest Megyei Hirlap, 1957. október (1. évfolyam, 130-156. szám)
1957-10-06 / 135. szám
4 ""i&Cirlap 1957. OKTÓBER 6. VASÄRNAF Alacsony, szélesvállú, ráncos homlokú, de még mindig egyenes derekú öregember. Valamikor sötétszín haját egyre tölbb ezüstszállal szőtte át a múló idő. Már hatvannegyedik esztendejét tapossa. Hosz- szúszálú, deresedő bajuszát azonban még mindig legénye- sen pöndöríti felfele. A szava csendes, nyugodt, de mélyén ott izzik a távoli ifjúkor minden szenvedélye. Érezni hangján, hogy küzdelmes, gazdag életút van már a háta mögött. Neve évtizedeken át — a Horthy fasizmus éveiben — lángra lobbantó szikra volt. Huriya István; Ahol felcsendült e név, bármely táján is a széles Tiszántúlnak, egyszerre mozdultak a súlyos paraszti öklök, hogyha másként nem, hát a puszta két kezükkel harcolják ki igazukat; Mint vöröskatona vett részt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban, 1919-ben pedig a Magyar Tanácsköztársaság bátor harcosa volt. Néhány esztendő múlva a földmunkásokat szervezte a Tisza- háton — maga is kubikos ember volt. Több arató- és földmunkás sztrájk vezetője volt, míg fel nem fedezték Horthy kopói, s ettől kezdve többet volt börtönben, mint szabadon. Az öreg harcos ma sem pihen. Itt él közöttünk, s mint a Táncsics kör elnökségének tagja dolgozik fáradhatatlanul. Munkája közben kerestük fel, s megkértük, mesélne valamit a nagy forradalom emlékeiből; 1915 februárjában kerültem orosz fogságba. Megjártam a Távol-Keletet, egészen az Amur folyó partjáig. A következő év tavaszán azonban rámmosolygott a szerencse, s visszavittek Moszkva környékére. A ruzai járásban Gagarin nagyherceg birtokára kerültem, s itt ismerkedtem meg az orosz szegényparasztok nyomorúságos életével. 1917 márciusában itt is megjelent néhány szabadságos katona, s hozta a hírt: nincs többé Cáratyuska, s mindennap múlásával egyre jobban érlelődik a- forradalom. Akkor még csak egy dolgot értettem még: ha már nincs cár, valószínűleg hamarosan vége lesz a háborúnak is és akkor mehetek haza. A hazamenetelből azonban egyelőre semmi sem lett. Pszárovó nevű kicsiny falucskában ért a nyár utolja, ahol a parasztok jószágát őrizgettem az erdő szélén. Egy délután a fák között bújkáló katonára lettem figyelmes. Megszólítottam, s beszédbe elegyedtünk. Először bizalmatlanul tekintgetett rám, csak amikor megtudta, hogy magyar hadifogoly vagyok, akkor engedett fel gyanakvása. Mellém telepedett a tűzhöz, megkínáltam, s miután némiképp csillapította éhségét, elmesélte, hogy szökött katona. Egy hétig mindennap a vendégem volt, s ő cserében sokat mesélt nekem a forradalomról, s egy-egy elejtett szavából arra is lehetett következtetni: újra készül valami. Olykor Lenin nevét is említette előttem, az ő elbeszéléseiből ismertem meg a forradalom lánglelkű vezérét. Amikor elbúcsúztunk, csak a fedőnevét mondta meg. Knut- nak szólították elvtársai. Volt a falucskám közelében egy , hatalmas úri kastély. Csak reggelig'-világos ablakairól tudtuk, vagy inkább sejtettük micsoda élet folyhat ott. Átkozták is a henyélő, dorbé- zoló urakat nap mint nap a pszárovói parasztok, de tehetetlenségükben csak az öklüket rázták á kastély felé. Egyébhez nem volt elég bátorságuk. A nyár derekán járhattunk már, amikor egy sebesült katona vetődött felénk. Az mesélte, hogy Moszkvában milyen kegyetlen harc folyik, s mindenütt a nép kerül ki győzedelmesen az összeütközésekből. Akkor megszólalt az egyik pszárovói parasztember, Dimitrov is: Ideje lenne már, hogy a mi kastélyunkban is rendet csináljanak. A katona csak ennyit mondott válaszul: Ez már a ti dolgotok. A moszkvai munkásoknak van éppen elég tennivalójuk Moszkva fővárosban. Két nap múlva arra ébredek, hogy az én Dimitrovom arca sugárzik a boldogságtól, s meséli nyomban a parasztok éjszakai hadi tettét: nincs többé uraság, aki igába hajtsa a pszárovói embereket. Akkor egyetlen dolog bántott csupán, hogy én nem lehettem ott Ha nem szalasztóm el álomszuszékságommal a kedvező alkalmat, én is üthettem volna egyet a pszárovói uraságon. Mert az úr itt is csak úr, olyan, mint nálunk odahaza a Tiszaháton. Éppen ezért az urakon ütni egyet mindig gyönyörűség a magamfajta egyszerű földmunkásnak. ★ November derekán találkoztam össze ismét az én katonacimborámmal, Knut tál. Hívott is nyomban: ha akarsz, most beléphetsz a vörösőreégbe. Megyünk az urak ellen. Bele is csaptam nyomban a markába. Még aznap beöltöztem, a fegyvert sem sajnálták tőlem az elvtársak. Másnap este estem át az első tűzkeresztségen, mint vöröskatona. Hideg, havas éjszaka volt, amikor gépkocsink kigördült a laktanya kapuján. Másfél óra múlva már ott állítunk egy hatalmas kastély körül, amelyben fiatal cári tisztek és gazdag parasztok tanácskoztak a forradalom leveréséről. Körülfogtuk őket, s csakhamar parázs tűzharc keletkezett. Kutyául védekeztek, de mi egy tapodtat sem hátráltunk, annyi szent. így is több mint egy órába került, amíg sikerült kifüstölni őket. Sajnos, a mi kis csapatunk is megfogyatkozott. Mégsem csüggedtünk. Bebizonyosodott előttünk, hogy mi, egyszerű, paraszti katonák is győzedelmeskedhetünk a képzett cári tisztek és az urak felett. Ez volt sizámunkra az első tűzkeresztség legnagyobb tanulsága. Később Moszkvába kerültem, mint vöröskatona. Itt járőrszolgálattal és állomásőrséggel teltek napjaim. Az egyik decembervégi, hózivataros éjszakán majdnem búcsút mondtam életemnek. A Kreml toronyórája már régen elütötte az éjfélt, amikor egy- szercsak kézigránát robbant az őrség szobájának ablakán. Felugráltunk, kezünk máris a fegyver tusáját markolta, de addigra már odakint is javában kerepeltek a géppuskák, Mi sem tétlenkedtünk, a kis szoba kézigránáttépte ablakából tüzeltünk a két tűz közé került ellenforradalmárokra. Nem is menekült közülük egyetlen egy sem. Aki mégis ép bőrrel úszta meg ezt az át- forrósult éjszakát, fogságba került, s virradatkor emelt fővel vittük őket a parancsnokság elé. Ez a váratlan rajtaütés sem múlt el bennünk nyomtalanul. Megtanultuk, hogy egyetlen pillanatra sem lehetünk nyugodtak mindaddig, amíg szabadon garázdálkodhatnak az ellenforradalmárok. ★ Január első napjaiban olyan nagy megtiszteltetés ért, amelyet ebben az életben sohasem tudok elfelejteni. Szabadnapos vottam én, s néhány társammal együtt ellátogattunk a Kremlbe, hogy megnézzük a cár egykori híres palotáját. Egy törődöttarcú, szakállas öreg kísért végig bennünket a gazdag pompában fénylő termeiken, s mi azt sem tudtuk, merre is fordítsuk fejünket, annyi csodálatos látnivaló akadt itt. Talán már két órája is elmúlt, hogy a Kreml termeit jártuk, amikor kísérőnk közölte velünk, menjünk el, lejárt az időnk. Kényszeredetten követtük az öreget, mert mi maradtunk volna, még akár egy napig is. Éppen kiléptünk az udvarra, amikor vezetőnk hirtelen megtorpant, azután 'halkan így szólt felénk: — Odanézzenek, elvtársak — bökött szakállas fejével a másik kapu felé. Kíváncsian fordultunk mind-- annyian a jelzett irányba. Vajon mi érdekeset tud még mutatni nekünk ez a jó öreg. öt embert láttunk keresztülsietni az udvaron. Három katona volt közülük, kettő civil. Ez utóbbi kettő közül az egyik középtermetű, sötétkabátos férfi volt. Fején füles kucsmával, s arcának nemes metszését. tökéletes harmóniáját csak kis fekete szakálla bontotta meg. Éppen ő vitte a szót, s kifejező taglejtésekkel magyarázott valamit a többieknek. Hogy miről beszélt, azt sajnos nem hallottuk. Az öreg ismét hozzánk hajolt. — Lenin! — mondta sut- togóra fogott hangon, s tekintetét egyetlen pillanatra sem vette le az orosz nép nagy vezéréről. "" Lenin! — mondtuk utána csendesen, néma áhítattal, s közben áldottuk szerencsénket, amely éppen ebben a pillanatban hozott ide minket. Szemtől szembe láttam Lenin elvtársat, s e néhány pillanat emléke azóta is végigkísér egész életemen. Mert Lenint látni, s az ő ügyéért harcolni számomra egy életen át egyet jelent. Törzstenyészetek a termelőszövetkezetekben A fejlett szarvasmarhatenyésztéssel rendelkező termelőszövetkezetekben törzstenyészeteket szervez a megyei tanács mezőgazdasági osztályának állattenyésztési csoportja. Ilyen törzstenyészete lesz a pátyi Petőfi, a solymári Dózsa és az áporkai Vörös Csillag termelőszövetkezetnek is. Ősszel és télen is hasznosítják a baromfikeltető állomások gépeit Az elmúlt hetekben befejeződött a megye három baromfikeltető állomásán — a vecsésin, vácin és a budapes- tin — a keltetés. Kora tavaszig, az új keltetési idény megkezdéséig a gépek kihasználatlanul állnak. Az állomások vezetői azonban gondoskodnak arról, hogy a holtidényben is hasznot hajtsanak. Mindhárom keltető állomáson ősszel és télen foglalkoznak a dughagyma hőlég-kezelésével, hibrid-kukorica, paprika stb. szárításával. így hasznosítják a keltetőgépeket Az állattenyésztés fejlesztéséért A megyei tanács mezőgazdasági osztálya általános apaállat felülvizsgálatot rendelt el a megyében. Szakbizottságok vizsgálják felül minden községben az apaállat gazdálkodás helyzetét. A gyenge te- nyészértékű apaállatokat kiselejtezik és ezzel tovább javítják az apaállat gazdálkodást, amelytől nagy mértékben függ az állattenyésztés fejlesztése. A szakbizottságok tagjai a felülvizsgálattal egyidőben felülvizsgálják a legeltetési bizottságok gazdálkodását és a termelőszövetkezetek közös állattenyésztésének helyzetét. Munkájuk közben sok hasznos javaslatot adnak mind a legeltetési bizottságok, mind pedig a termelőszövetkezetek vezetőinek. OKTOBER 6 Száznyolc esztendeje, hogy eldördültek Aradon a fegyverek s a bitófákon megrándult a kötél. Száznyolc esztendeje, hogy a tizenhárom hős vértanú megszűnt élni. De túl minden zsarnokságon, a Horthy- Magyarország történelemhamisító mocskán, az októberi ellenforradalom próbálkozásain, az aradi vértanúk ma is a szabadság, a nép ügyének rettenthetetlen harcosaiként élnek a magyar s a környező népek szívében. Alábbi írásunk a vértanúk földi maradványainak kivégzés utáni sorsáról ad számot. Három tölgyfaláda és egy ezüsturna Kiss Ernő holttestét még a kivégzés napján megvásárolták a bakótól hozzátartozói és az aradi temetőben hántolták el, majd innen évekkel később a Torontói megyei családi sírboltba szállították. A három másik agyonlőtt hőst ott temették el a 6-os kapu közelében, a kivégzés színhelyén. Dessewffy földi maradványait hozzátartozói később szintén exihumáltatták és a malonyai családi sírboltba szállították. Schweidel József és Lázár Vilmos sírját 1911-ben bontotta fel Kara Győző aradi főgimnáziumi tanár vezetésével egy bizottság. A csontokat egy-egy tölgyfaládába helyezték és azokat ma is az aradi Forradalmi Múzeumban őrzik. A bitón kivégzett kilenc tábornokot is a helyszínen temették el. Az akasztófák tövében egy-egy gödröt ástak a porkolábok, s a holttesteik után a bitófákat is a sírba döntötték. Damjanich, Lahner György. Leiningen Károly és Vécsey Károly sírját a hozzátartozók a kivégzést követő éjjel felbontották s a holttesteket elszállították. Vécseyt felesége az aradi temetőben hantoltatta el. A Kara-féle bizottság — mivel ismeretlen tettesek több alkalommal is megkísérelték a sír kifosztását — Vécsey holttestét is exhumálta 1911-ben és a csőnA Pestmegyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat OKTÓBER 30-ÄN VÁ C ON őszi vasúit rendez, ahol ruházati cikkekben nagy választék áll a vásárló közönség rendelkezésére Keresse fel 50 méteres pavilonunkat tokát szintén tölgyfaládába helyezte. A láda oda került a másik kettő mellé az aradi múzeumba. A ’hálás utókor itt vigyáz rájuk ma is, azzal az ezüsturnával együtt, amelyben a halott Leiningen Károly szívét őrizte a felesége. Az emlékműtől 500 méterre • A szabadságharc bukása után pár évtizeddel emlékművet emelt a kegyelet az akasztós színihelyén. Az emlékmű ma is ott áll az aradi mezőn és csak kevesen tudják, hogy nem pontosan jelöli a szomorú esemény helyét. Amikor ugyanis az emlékművet emelték, a kivégzés, azaz a sírok helye még az aradi vár lőte- rének területére esett, s a katonai hatóságok csak mintegy 500 méterrel távolabb engedélyezték felállítását. Mindez azonban az idők folyamán a feledés homályába merült, s csak később, egy véletlen felfedezés derített rá fényt. Az 1932-es nagy árvíz után a hatóságok elrendelték a Maros átszakított gátjainak betöltését. A földmunkák közben. az emlékműtől körülbelül 500 méterre csontokra bukkantak a munkásak. Kara Győző tanár vezetésével bizottság vizsgálta meg a leletet, majd ásatást indított a helyszínen. Az ásatás kilenc sírt tárt fel. ötben csontokat, illetőleg csontmaradványokat találtak, négy sír pedig üres volt. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a bitón kivégzett kilenc tábornok sírját találták meg. A megállapítást a következőkre alapozták: 1849. október 6-án reggel az aradi vár osztrák tisztjei a várfalakról nézték végig a kivégzést. Többen közülük innen kiabáltak le a vár falain belül tartózkodó fogoly honvédtiszteknek: így tájékoztatták őket a kinti eseményekről. Vriewitz honvéd tüzérezredes ennek alapján gyorsan helyszínrajzot készített a várról, felvázolta a tábornokok útját a börtönből a 6-os, illetve a 3-as kapun át a várfalak alá és a kivégzés sorjában felrajzolt bitófák mellé írta a neveket is. (A rajzot szintén az aradi Forradalmi Múzeumban őrzik.) Karáéit ebből ismerték a kivégzés és ennek megfelelően a sírok sorrendjét s tudták azt is, hogy a kivégzést követően melyik holttestet vitték el a hozzátartozók és hányadik sírból; A feltárt, csontokat tartalmazó és az üres sírok sorrendje ezzel mindenben megegyezett; A bizottság megállapítását támasztotta alá az a tény is, hogy a sírokban fémpénzeket, gombokat, továbbá elkorhadt, 'vaskampókkal ellátott gerendadarabokat találtak: az akasztó fák maradványait. Miután azonban a ixxmámai hatóságok a további kutatásokat betiltották és a leleteket el akarták kobozni, a bizottság tagjai elfalazták azokat az aradi temető egyik kriptájába. A végső bizonyságtétel A tizenhárom hős honvédtábornok életét adta a szabadságért, a forradalomért, áldozatuk azonban nem volt hiábavaló. Ha sokáig kellett is várni. 1945-ben végre ütött a szabadság órája. A mi hazánk és Románia népe is szabad lett, A népi demokratikus Romániában kegyelettel és szeretettel ápolják az 1848—49-es szabadságharc emlékeit és eszméit. Az aradi múzeum munkatársai tavaly ősszel kibontották az elfalazott kriptát, a leleteket mégegyszer tudományosan megvizsgálták és végső bizonysággal megállapították: a kivégzett tábornokok földi maradványaival azonosak. a Kara-féle ásatásokból levont következtetések tehát helytállóak, az emlékmű nem pontosan jelöli a kilenc hazafi kivégzésének színhelyét. Az ősszel, amikor Aradon jártam, azt tervezték: a sírok helyén egv kisebb emlékoszlopot állítanak fel, a csontokat pedig a múzeumban őrzött három tölgyfaládával együtt a mostani emlékmű talpazatában létesítendő kriptában helyezik majd el végső nyugalomra. — A szabadságharc hőseinek örök emlékezetére! Kővári József Október lángoló fényei Egy öreg harcos emlékei
