Pest Megyei Hirlap, 1957. július (1. évfolyam, 53-77. szám)
1957-07-18 / 67. szám
4 "%CírlaP 1951. JŰLIUS 18. CSÜTÖRTÖK A „SÁRGA HÁZ“... ítélet az abonyi ellenforradalmárok bűnügyében is dolgozik; Kapál a kertben, gyomlál, pedig 93 éves. Amott a 43 éves Kulcsár Eszter mosolyog zavartan. Egy csőszkunyhóban találtak rá. Terhes volt, a férje összeverte;.: és ekkor csöndes tébolyával világnak indult Emitt a 35 éves Bányai Imre áll. Fülében fülbevaló. Megkérdezzük, miért viseli? — Kocsis voltam — felel —■ aztán megvakultam.; Ez gyógyított meg; Már a szép árnyas parkban sétálunk. Villogó szemű fétríi áll egy fa mögött. Arca megbántott és sóvárgó. Halálos szerelem emészti, tiszta, igazi szenvedély, de naponta másik néninek vall örök hűséget; Igaz, csak a falomb és a sutAz inárcsi szociális otthon gondozottjainak csoportja. Középen Marosi Gyulámé, az otthon vezetője (Vona Béla felvételei) Takarékoskodnak a monon járásban Három éve működik Mono- ron OTP-fiók, A takarékosság gondolatának elterjesztésében szép murikát végeztek az OTP- fiókkal együttműködve a járás postahivatalai is. Az elmúlt év októberében a monori járás lakosainak takarékbetétállománya már elérte az 1 millió 400 ezer forintot. Az év végi események, a rémhírek hatására sokan kivették pénzüket és gyakran felesleges dolgok beszerzésére fordították. Ennek következtében ez év januárjában 700 ezer forintra csökkent a takarékbetétek ösz- szege. Az OTP-fióknak és a postahivataloknak szinte elölről kellett kezdeniök a mun- kátf Ma már a járási fiók és a postahivatalok takarékbetét- állománya meghaladja az októberi legmagasabb állományt is, a járás lakosainak több mint 1 miihó 700 ezer forintja van takarékbetétben. A monori fiók betétállománya ebből mintegy 370 ezer forint, s csak az elmúlt negyedévben 170 ezer forinttal növekedett meg a takarékba tett összeg. A monori postahivatal betétállománya fél év alatt 70 ezer fo rinttal, a pilisi postahivatalé 140 ezer forinttal, a vecséaié 196 ezer forinttal, a maglóéi postahivatalé pedig 65 ezer forinttal növekedett. Kuszáit, hosszú út vezet Inárcsra. Már messziről föltűnik a szép, palotaszerű ház, a „sárga ház“, öregek botorkálnák az udvaron, de imitt-amot, egy riadt vagy zavartan mosolygó fiatalabb arc is fölbuk- kan. Marosi Gyuláné, az otthon vezetője ismertet meg bennünket a „sárga ház“ lakóival és életével. Az én kedves öregeim íól érzik itt magukat. Tiszta szobákban laknak, az élelem bőséges. Hús, gyümölcs, szalonna, vaj. friss főzelékek, egyszóval mindent biztosítunk a számukra — mondja Marosiné, amikor betekintünk a dús éléskamrába. Megszólítjuk Polgár Sámuelt, az otthon egyik lakóját és megkérdjük, jól érzi-e itt magát. — Bizony, nem kívánok szebb öregséget; A feleségem is velem van, nincs semmi gondunk — feleli. —1 Eleget jártam már a világban, mert tudja, amolyan csavangó ember voltam. A konflisommal bejártam fél Európát, voltam Prágában, Berlinben, Párizsban; Megbámult engem mindenki ■— szól belemelegedve és elsárgult régi újságokat mutat büszkén. — Az utamról írtnak, mert ilyen még nem volt. Polgár bácsi mellett ott áll á felesége. Bólogatva, csillogó szemmel haEgatja férje sza- tvait;:: Lám, ez a boldogság —• gondoljuk —, valamit különbül, virtusotsabban csinált mint más. Milyen kevés, de mégis milyen sok ez. Tovább megyünk. Jeksin Ferenc bácsival kerülünk össze. ö arra büszke, hogy még ma Több napos tárgyalás után edden délután hirdetett ítéle- et a Pest megyei Bíróság az abonyi ellenforradalmárok bűnügyében. A tárgyalás adatai alapján kiderült, hogy az ellenforradalmi események Abonyban úgy kezdődtek, hogy október 26- án Szolnokról érkezett ellen- forradalmárok követelték az ötágú csillag és a szovjet hősi emlékmű eltávolítását. A helybeliek közül Zelei Pál Péter és Téglás László állt az ellenforradalmárok közé. velük együtt vezette a tömeget Kovács György, Vá'óczi Sándor, Márkus István és L. Varga Gyula. Október 26-án délelőtt arra kényszerítették Herter György gépkocsivezetőt, hogy erősítsen kötelet autójára és ezzel döntse le a szovjet hősi emlékművet-. Ez meg is történt. Ezzel azonban nem elégedtek meg. A déli órákban a tanácsháza elé vonultak, letépték a vörös drapériát és zászlót, amelyeket kidobták az ablakon. Délután négy órakor a könyvtárhoz mentek és innen az utcára dobálták, meggyújtották és széttépíék a könyveket. A pártszervezet helyisége következett sorra, ahonnan szintén könyveket és a vörös zászlót dobálták ki, majd ezeket elégették. A nap „sikeres” befejezéseként a tanácsházát törték és zúzták össze és az iratokat itt is elégették. Egy ideig csend volt, Zelei Pál azonban nem nyugodott. Jeksin Ferenc 93 éves gondozott kapálja a paprikát a szociális otthon kertjében togó szellő közvetíti mély érzelmeit, mert beszélnie nem szabad. — Valóságos Rómeó *— mondja Marosiné —, de figyelmeztettük, kizárjuk az otthonból, ha zaklatja a 80—85 éves Júliákat. Azóta hallgat és csak néz szegény Mielőtt elbúcsúzunk, megnézzük a társalgót. Kötnek, horgolnak, olvasnak. A sarokban csöndes szó pereg. Megelégedett kedves arcok mindenütt. Büszkék lehetünk, hogy a Horthy-rendszer sivár, rideg és piszkos „szeretetházai“ helyett békés, meleg otthonra leltek az elfáradt, öreg emberek; Kellemes, langyos fürdő, orvos, ápolónő és egész társadalmunk szeretető biztosítja nyugalmukat, Nap mint nap ellenforradalmi Idjelentéseket tett, a fennálló törvényes rend ellen uszította az embereket. December 11-én a földművesszövetkezeti vendéglő előtt mintegy 200 ember álldogált, mert Szénási István üzletvezető már zárni készült. Zeleinek ez nem tetszett, azt akarta, hogy tovább legyein, nyitva a vendéglő és tovább ihassanak. Ezt kiabálta: *— Lehullott már a csillagod. Szénási, majd leszámolunk! Szénási erre bezáratta a vendéglőt, lehúzatta a rolót. A kiabálásra a vendéglőhöz érkezett Pintér András törzsőrmester, Hamar János rendőr, Berecz Lajos őrmester, hogy feloszlassák a tömeget. Zelei a rendőrök láttán „elpárolgott”. A Pest megyei Bíróság Zelei Pál Pétert és Kovács Györgyöt izgatás és rongálás bűntettében mondotta ki bűnösnek, amiért Zeleit öt év és hat hónapra, Kovácsot pedig egy évre ítélte. Válóczi Sándort, Márkus Istvánt szervezkedésben és rongálásban találta bűnösnek a bíróság s ezért Vá- lóczit két év és nyolc hónapra, Márkust pedig két évi és négyhónapi börtönre ítélte. L. Varga Gyula és Téglás László izgatásban bűnösek, amiért L. Varga egyévi, Téglás pedig négy évi és hathónapi börtönt kapott, Az ítélet nem jogerős. Hg it kossági kísérlet és önggilkosság szere Gyöngyösi Ferenc a múlt év augusztusában ismerkedett meg Papp Jolánnal Érd-park- városban. Gyöngyösi 50 éves, Papp Jolán pedig 26 éves. Csakhamar összeköltöztek, közös háztartásra léptek. Nem sok idő telt azonban el, s a veszekedés napirenden volt közöttük. Papp Jolánnak két kisgyermeke van, ezekkel Gyöngyösi nem jól bánt, s ráadásul féltékenységi jeleneteket is rendezett; Gyöngyösi nem akart dolgozni, csak néha-néha vállalt alkalmi munkát, keresete kevés volt, ezért Papp Jolán elhatározta, hogy nem él vele tovább. Hónapok óta kérte Gyöngyösit, költözzön el. Két héttel ezelőtt végre megegyeztek, hogy Gyöngyösi elmegy a lakásból: július 15-én elköltözködik; Hétfőn, 15-én este Gyöngyösi haza akart menni, Papp Jolán azonban nem engedte be, később kinyitotta a konyhaajtót és ekkor Gyöngyösi konyhakéssel fenyegette meg. Papp Jolán annyira megijedt, hogy az éjszakát Trizna Józsefné szomszédnő- jenéi töltötte. Másnap, kedden reggel hosz- szas vita után megegyeztek, hogy elmennek a tanácsházához. El is indultak. Elöl ment Papp Jolán, öt követte Triz- náné, utánuk ment Gyöngyösi. Egy árakhoz értek, amelyen már áthaladt Papp Jolán, Trizmáné is, utoljára Gyönlem miatt gyösi lépett rajta keresztül. Hirtelen ellökte Trianánét, rátámadt Papp Jolánra, a földre teperte és mielőtt Triznáné közbeavatkozhatott volna, előhúzta zsebéből a már kinyitott bicskát, amellyel négyszer egymás után beleszúrt a szerencsétlen nőbe. Papp Jolánnak még volt annyi ereje, hogy feltápászkodjon a földről és futva az egyik ház felé igyekezzen. Gyöngyösi utána szaladt és mégegyszer beleszúrt. Papp Jolán most már öt sebből vérezve kiáltozott segítségért, a környéken azonban senki sem volt otthon. Gyöngyösi nem futott Papp Jolán után, hanem elővette zsebéből az előre elkészített nikotinoldatot, azt lehajtotta és pár másodperc múlva holtan rogyott össze. A Budai Járási Kapitányság megindított nyomozása kiderítette, hogy Gyöngyösi rendkívül féltékeny természetű volt, már régen készült a gyilkosságra, mert a nála levő nikotinoldatot, amellyel öngyilkos lett, hónapokkal azelőtt Papp Jolánnal akarta megitatni. Papp Jolán állapota súlyos, de nem életveszélyes. Felgyógyulásához hónapok kellenek; Miután Gyöngyösi meghalt, a nyomozást — amely azt is kiderítette, hogy Gyöngyösi erőszakos cselekményekért már nyolcszor volt büntetve — befejezték. | “fedriop RÁDIÓMŰSORA | július 22-től július 28-ig állandó mcsorszamok: = Kossuth-rádió: 4.30-8.09-ig: Zenés műsor. Közben: 4.35: Hír- ! | összefoglaló. — 5.00: Falurádió. - 6.30: Pillanatfelvétel. — 7.00: | | Hírek, — Időjárási elentés. — 7.45: Naptár. — S.oo: Műsorismerte- | 1 tés. — 8.08: Technikai szünet. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Idő iá- = I rúsjelentés. — 12.00: Déli harangszó. Utána: Hírek. Időjárásié- = | lentés. — 16.00: Hírek; Időjárásjelentés. — 20.00: Esti krónika; i | Időjárásjelentés, — 22.00: Hírek. Idöjárásjelentés. — 0.30: Hírek. | 5 Időjárásielentés. — 0.40: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. | 1 Petöfl-rádió: 6.00-8.00-lg: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Torna. \ s - 6.55: Színházak és mozik műsora. — 7.40: Falurádió. - 8.00: 1 5 Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárás)elentés és vízállásjelentés. 5 | r-? 19.00: Hírek. - 21.00: Hírek. - 23.00: Műsorzárás. | ZHiiiiniHitHiiiHHininiímMiiifimiiiiiiiiuHiiiHimtmiiHiiHMHimiitmiHiiuiimmuiuiiiiiiimtiiniiimimiMHuniiiiiimHiijii = HÉTFŐ, JULIUS 22, Kossuth-rádió: 8.10: Szimfonikus táncok. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: Filmzene. — 9.40: Hangszerszólók. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. 12.10: Magyar nóták. — 13.00: Lányok, asszonyok. — 13.10: Heti zenés kalendárium. — 14.20: Hétfőtől — hétfőig. — 14.30: Úttörő híradó. — 14.50: Hangverseny gyermekeknek. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.40: Operettrészletek. — 16.10: Kamarazene. — 16.40: Könnyű zene. — 17.12: Műsorismertetés. — 17.15: Ifjúsági őrjárat. — 17.30: Tánczene. — 18.10: 50 este — 50 népdal. — 18.20: Szórakoztató muzsika. — 18.45: Riportműsor. — 19.00: Budapesti lányok. — 19.20: Tánczene. — 19.35: A búzamezőkről jelentjük. - 19.40: Sporthíradő. — 20.25: Jóéjszakát gyerekek. — 20.30: Magyar nóták. — 20.43: Ünnepi műsor a lengyel nemzeti ünnepre. — 23.40: Tánczene. — 0.10: Lakodalmas dalok. Petőfi-rádió: 14.20: Könnyű zene. — 14.50: Zenekari hangverseny. — 15.40: Versek. — 16.00: Népek zenéje. — 16.30: Riporterszemmel a világ körül. — 16.40: Tánczene. — 17.25: Zsoldos Hilda énekel. — 17.45: Beszélgetés. egy népmese gyűjtővel. —• 18.00: Heinrich Schütz. Előadás. — 19.05: Francia nyelvtanfolyam. — 19.15: Közvetítés a szolnoki Halászcsárdából. — 20.00: Operarészletek. — 20.48: Kerlngők. — 21.05: Hangszerparádé. — 21.40: Régi magyar utazók. — 22.00: Operettrészletek. KEDD. JULIUS 23. Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene. — 8.40: Indulók és dalok. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Műteremlátogatás. — 10.20: Zenekari hangverseny. — 11.00: Svejk. — 11.28: Ajándékműsor. — 12.10: Hanglemezek. — 13.00: Nagy László versei. — 13.10: Lengyel lemezek. — 14.00: Románc a klasszikus zenében. Előadás. 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Sakk-matt. — 15.10: Színes népi muzsika. — 16.10: Ifjúsági rádiójáték. Ezüstgaras. — 17.00: Szendlay László és zenekara játszik. — 17.15: Riportmüsor. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: A lengyel zenei hét alkalmából hangverseny. — 13.35: A Lengyel Rádió népi együttese játszik. — 18.50: Karel Vlaeh zenekara játszik. — 19.22: Medgyaszay Vilma előadóestje. — 20.20: Jó éjszakát gyerekek. — 20.27: Kis kabaré. — 20.52: Mindennapi kenyerünkért.;; 20.55: Kamarazene-est. — 22.41: Magyar népdalok. — 23.10: Zenekari hangverseny, =- 0.10: Verbunkosok. Petőfi-rádió: 14.20: Szórakoztató zene. — 14.57: Smetana: g-moll trió. — 15.30: Gyávák. Illés Endre novellája. — 35.50: Nemzetközi kérdések. — 16.00: Operettrészletek. — 16.50: Versek. — 17.00: Fúvós zene. — 17.30: A rádió nyári szabad- egyeteme. — 18.00: Könnyű zene. — 18.30: Arndt: Keringő. — 18.38: Franki Péter zongorázik. — 19.05: Orosz nyelvtanfolyam. — 19.15: Cigányzene. — 19.43: Martfűn a nagy tűz után. — 20.00: Könnyű szovjet dalok. — 20.20: Az elsikkasztott földreform. — 20.40: Német táncok. — 21.05: Hanglemezparádé. — 21.50: Az Állami Operaház studióelőadá- sának bemutatója, SZERDA. JULIUS 24. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: A rádió nyári szabadegyeteme. — 9.30: Népi muzsika. — 10.10: A Gyermek- rádió műsora. — 10.30: Furka Gizella zongorázik. — 11.00: Magyar könnyű zene. — 11.30: Hangszerszólók. — 12.10: A rádió tánczenekara játszik. — 13.00: Lányok, asszonyok. — 13.10: Népszerű operettek. — 14.00: Oláh Kálmán és zenekara játszik. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15:05: Ifjúsági műsor. — 15.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.45: Berkovits Tibor hegedül. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: Négy évtized távlatából. — 17.15: Előadás Egressy Béniről. — 18.10: Részletek az 1957. évi országos dalosversenyek műsorából. — 18.45: Köz- gazdasági rovat. — 19.00: Garay György hegedül. — 19.41: Tánczene. — 20.25: .Tó éjszakát gyerekek. — 20.30: Beszélgetés a VI. VIT-en részvevő magyar küldöttekkel. — 21.54: Mindennapi kenyerünkért. — ^ 22.20: Szimfónikus zene. — 23.30: A mikrofon előtt: Vámos Ágnes. — 0.10: Népi muzsika. Petőfi-rádió: 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.45: Vidéki stúdiónk jelentkezik. — 16.00: Fúvós hangverseny. — 16.35: Tánja. Rádiójáték. — 18.20: Rádióegyetem. — 19.05: Francia nyelvtanfolyam. — 19.15: Operettrészletek. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: operarészletek. — 21.05: Egy népdalgyűjtő naplójából. — 21.30: Szabó József zongorázik. — 21.50: Beszélgetés a Zrínyi Könyvkiadó két lektorával. — 22.00: Régi operettmuzsika. CSÜTÖRTÖK. JULIUS 25. Kossuth-rádió: 8.10: Vidám ritmusok. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A Gyermekrádió műsora. — 9.25: A.iándékműsor gyermekeknek . — 10.10: Rádióegyetem. — 10.50: Strauss: Bécsi vér — keringő. — 11.00: Jókai Mór két elbeszélése. — 11.16: Népdalok. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Csorba Győző versel. — 13.15: Könnyű zene. — 14.10: Részlet Newerly: Egy boldog élet cimű regényéből. — 14.40: Lengyel kórusok hangversenye. — 15.25: Az egymillió fontos bankjegy. — 16.10: Magyar nóták; «- 16.27: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: Látnok Alajos szerszám- kiadó. — 17.10: Kamarazene. — 18.10: Könnyű zene. — 19.10: Riportmüsor. — 19.25: Operarészletek. — 20.20: Jó éjszakát gyerekek. — 22.20: Közvetítés a Városkapu kerthelyiségből. — 0.10: Népdalok. Petőfi-rádió: 14.20: Fúvósindulók. — 14.40: Operarészletek. — 15.10: Pillantás a nagyvilágba. — 15.20: Tánczene. — 15.40: Mozart-szhnfó- niák. — 16.20: Gyermeknevelés. — 16.40: Fiatalok Zenei Újságja. — 17.10: A Társadalmi Szemle legújabb számának ismertetése. — 17.25: Filmzene. — 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.30: Elbeszélések. — 19.05: Orosz nyelv- tanfolyam. — 19.15: Népi együttesek műsora. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Esztrádzenekarok műsora. — 21.05: Szimfónikus zene. — 21.50: Hogyan védekezzünk a meleg ellen? — 22.00: Dvorzsák: V. szimfónia. — 22.45: Szerelmes versek. PÉNTEK. JULIUS 26, Kossuth-rádió: 8.10: Operettrészletek. — 8.50: Dalok. — 9.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Fúvós zene. Dalok; — 12.10: Tánczene. - 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: Népek dalai. — 14.00: Úttörő híradó. — 14.20: Operarészletek. — 15.00: Könnyű zene. — 16.10: Olasz könnyűzene. — 16.50: Egy törvényszéki szakorvos praxisából. — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Francia, ír, olasz dalok. — 18.40: Az ifjúság fóruma; — 19.00: Beethoven—Goethe-dalok. — 19.15: Emlékműsor Csortos Gyuláról. — 19.45: Sporthíradó. — 20.25: Jó éjszakát gyerekek. — 20.30: Tessék választani! — 22.20: Az Ezeregyéjszaka meséi. — 22.50: Lengyel zenei hét. — 24.00: Szórakoztató zene. — 0.10: Prokofjev: öt melódia. Petőfi-rádió: 14.20: Dalok; — 14.52: Szkrjabin: III. szimfónia. — 15.40: Könnyű zene. — 16.00: Magyar nóták. — 16.40: Részletek Pálfalvi Nándor könyvéből. — 17.00: Bravúr-számok fúvószenekarral. — 17.15: Operarészletek. — 18.00: Lalo: Gordonkaverseny. — 18.25: Vidám ritmusok. — 19.05: Heti hangversenykalauz. — 19.50: Filmzene. — 20.15: Zenei anekdoták. — 20.30: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 20.40: Népzene. — 21.00: Ünnepi hangverseny J. S. Bach műveiből. — 23.30: Tánczene. SZOMBAT. JULIUS 27. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: A Gyermek- rádió műsora. — 9.50: Fúvós zene. — 10.10: Magyar daljátékokból. — 11.00: Részletek Pontoppidan: Szerencsés Péter című regényéből. — 11.20: Hangverseny. — 12.10: Bo- ross Lajos és zenekara játszik. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? — 13.10: Magyar operákból. — 14.20: Ifjúsági műsor. — 14.40: Chopin- etüdök. — 14.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.43: Világgazdasági negyedóra. - 16.15: Zenés hétvége. — 17.00: Kemény György jegyzetei. - 17.15: Egy kis séta az esőben ... - 18.10: Uj felvételek. — 18.40: Riportműsor. — 18.55: Népszerű hangverseny. — 19.54: Mindennapi kenyerünkért. — 20.20: Jó éjszakát gyerekek. — 20.27: Zenés rádiójáték. - 22.13: Sporthíradó. — 22.35: Tánczene fiatalok kf— 0.10: Magyar nóták. —: 11.00: Illés Béla: Rózsi. — H.30: vánságára, Petőfi-rádió: 14.20: Népek zenéje. - 15.00: Kamarazene. — 15.25: Motorosok ötperce, — 15.30: Zenekari hangverseny. — 16.40: Operettzene. — 17.00: Henryk WieniawskL — 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. - 17.50: Könnyű zene. - 18.40: Melis György énekel. - 19.05: Tánczene. — 19.40: Emlékezés Sallaira és Fürstre. - 20.004 Bizet: Gyöngyhalászok. Operaismertetés. — 21.05: A lengyel zenei hét műsora. — 21.50: Zenekari hangverseny, VASÁRNAP. JULIUS 28, Kossuth-rádió: 8.10: Mindennapi kenyerünkért. - 8.20: Népdalok. - 8.55: Édes anyanyelvűnk. - 9.00: Figyeljük a zenét! - 10.00: Vasárnapi versek. - 10.10: Az Ifjúsági rádió műsora. - 11.00: Tánczene. — 11.30: Térzene. — 12.15: Magyar nóták. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Operettmuzsika. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Szimfónikus zene. — 15.15: Hét nap a külpolitikában. - 13.30: Nagy találkozások.- 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. - 17.10: Kincses kalendárium.- 18.00: Operettszerkesztő postájából. - 18.40: Tánczene. — 19.10: Esti harmóniák. - 20.10: Emberek között. Boldizsár Iván tollrajzal. - 20.20: Jő éjszakát gyerekek. — 20.25: Prágától — Moszkváig. — 21.30: Moszkvából jelentjük. — 22.10: A vasárnap sportja. Toto. — 22.30: Korunk zenéje. Benjamin Britten. Petőfi-rádió: 8.30: Az evangélikus egyház félórája. - 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: A Gyermekráclló műsora. - 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. - H.OO: Nagy karmesterek. Erich Kleiber vezényel.- 12.17: Leeuona zongorázik. — 12.30: A Lenszkij-ária. Elbeszélés.- 12.52: Művészlemezek. — 14.15: A Szél-folyó völgye. Rádiójáték. — 13.05: Wagner: Tannhäuser. — 18.25: Hej, rózsa, rózsa. Verses-zenés jelenet. — 18.52: Vasárnap kettesben. — 19.10: Tánczene. — 20.00: Kamarazene. — 20.50: Útikönyv. — 21.03: Bástyasétány. 77. Rádióoperett. (A Rádió a műsorváltoztatás Jogát fenntartja.)