Szolgálat 6. (1970)

Halottaink - Kühn Szaniszló SOCist. (Dr. Baráth L.)

második kötetet szenteli tulajdonképpen Sz. István életének és művének: az egyház és a keresztény magyar királyság megszervezése ismertetésének. Bemutatja kormányzási elveit és szabályait és a szent királyt a művészetekben.

Mihályi Ernő gazdag tudományos élete és nevelői tevékenysége csak egyik arculatát mutatja egyéniségének. Halála után az Új Ember egyik számában „Egy jó ember halálára' címen parentálták el. A művészettörténész az emberszeretet művésze is volt, akit mindenki szeretett, mert ő is sokakat tudott szeretni. A megtévedt, gyönge emberekkel szemben is megértéssel viselkedett. Előtte nem volt kivétel, nem osztályozta sem rendtársait, sem másokat rokonszenv alapján. Mindenkihez volt egy kedves szava, legalább egy kedves mosolya. Még akkor is mosolygott, amikor már szenvedett, önmagával is humorizálva mondta utolsó éveiben: „Mi már csak ülve sétálunk", öregségére régi. kopott, divatból kiment ruhákban és kalapban járt. Az új ruhára szánt összegek máshova mentek, szegényeknek, diákoknak a zsebébe vándoroltak, de úgy, hogy erről lehetőleg mások ne tudjanak.

Bármilyen szerény és alázatos is volt, tudása és munkássága ismertté tette a tudományos körökben. Tagja lett a Sz. István Akadémiának, a győri Kisfaludy Irodalmi körnek, az egyházművészeti bizottságoknak, stb. stb. Nem maradhatott ki a gyóntatói szerepkörből sem a mindenki felé nyitottszívű jóságos és megértő ember.

Amilyen szép volt élete, olyan felemelő volt halála is. Egy lakótársa írja le utolsó heteit és óráit, aki jelen volt halálos ágyánál is. „Kb. 3 héttel halála előtt váratlanul rosszul lett, légzési zavarai támadtak. Azonnal kérte a szentkenet szentségét és boldogan készült a halálra. Észrevehetően kiábrándultán (nem jó szó itt!) elégedetlenkedett, mikor pár óra múlva jobban lett. Most még nem sikerült meghalnom. De majd pár hét múlva — mondta humorizálva. Halála napján már csak misét hallgatott és áldozott a koncelebrálókkal. Mise után már nem volt ereje átmenni szobájába, tolókocsin tolták haza és ágyba fektették. A csendes agónia elkezdődött. Én is ott álltam (írja a jelenlevő), imádkozgattam. Amikor pár perc múlva az orvos (aki jezsuita pap) halkan feloldozta, Ernő megfogta a feloldozási kereszt jelét rajzoló kezet és megcsókolta. Utána a kezében szorongatott feszületet csókolta meg és . . . átrepült a mennyországba. Egyetlen jaj, nyögés, sóhajtás nélkül. Úgy, mint a legszebb középkori legendákban leírták a szentek halálát. Ott imádkozik érettünk és vár bennünket."

Sümegh L.

BÚCSÚZÓUL

A Magyar Kurir rövid jelentéséből értesültünk, hogy Kühn Szaníszló 75 éves korában Pannonhalmán a papi Szociális Otthonban elhalálozott.

Ami e rövid jelentésből nem tűnik ki, azt szeretném a hála, a mélységes tisztelet szerény csokrába foglalni és ezt a csokrot búcsúzóul szeretett Halottunk sírjára helyezni.

Kühn Szaníszló cisztercita szerzetes, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium és Rendház utolsó direktora, volt tanügyi főtanácsos, a pécsi diákok Don Bosco-ja, Déldunántúl ifjúságának egykori nagy nevelője távozott közülünk. Élete, munkássága a szeretet és jóság, a szerzetes-pap és lelki nagyság, a végtelen szerénység és nagy tudás, a nagy hazafi és nevelő tökéletes példaképe. Hosszú évtizedeken keresztül mint a pécsi diákság nagy barátja, hivatásának legnemesebb, legönzetlenebb és legszerényebb apostolaként vezette nemcsak saját, de más iskolák ifjúságát is Krisztushoz, Egyházunkhoz és nevelte, tanította az igazi hazaszeretetre.

Mindnyájan, akik Öt ismertük, ma is érezzük jóságos kezének melegét, miközben köszöntésünkre a tőle megszokott módon a kereszt jegyét rajzolta homlokunkra. Amikor egyszer megkérdeztük: „Diri bácsi", mit jelentsen ez a kereszt, akkpr lelki finomságával és atyai szeretettel a következőt válaszolta: „Gyermekeim, erősödjetek a kereszt jegyében és viseljétek türelemmel, szeretettel Krisztusért és Hazánkért majd azt a keresztet, amelyet az élet a vállaitokra helyez".

102