Szolgálat 6. (1970)
Halottaink - Cinfalvi Péter OSB (Sümegh L.)
Mindnyájan jól emlékezünk még arra, hogy „kedvencei“ nem a mintadiákok, nem a jótanulók, hanem azok voltak, akik a szakadék szélére kerültek. Nem mintha az előbbieket nem szerette volna. De elve volt, melyért mint tanügyi főtanácsos sokszor kemény harcot folytatott, hogy azokat kell támogatni, felkarolni, akik elsősorban veszélyeztetve vannak. így lett atyja, jópásztora, Don Bosco-ja azoknak az elesett diákoknak is, akiket más iskolákból eltanácsoltak. Végtelen érdeme, hogy ezeket az „elesett diákokat" visszavezette Krisztushoz, az Egyházhoz és belőlük is jó hazafiakat nevelt. Különösen pártfogolta a szegénysorsú diákokat. Tudjuk jól, hogy a skapuláré alatt rongyos-foltos inget viselt és szakadozott-lyukas cipőben járt, mert új ingeit, cipőit szegény diákjainak ajándékozta. Vezérelve volt: „Da mihi animas, cetera tolle“. Az ötvenes években súlyos agyhártyagyulladást kapott. E betegségéből felépülve a budai Szent Imre plébánián mint káplán működött. Legnagyobb örömet jelentette számára, ha volt diákjai felkeresték. Sohasem panaszkodott. Jóságos arcáról mindig csak a hit, a remény, a szeretet és a bíztatás sugárzott. Szeretett Direktorunk — jó Szaniszló Bácsi! Hálás szívvel köszönjük jóságodat. Gyermeki hűséggel, ragaszkodással Ígérjük, hogy férfias becsülettel járjuk továbbra is azt az utat, amelyre bennünket vezettél Egyházunkért, népünkért, Hazánkért! Emlékedet féltve őrizzük szívünkben. Pécsi öreg ciszterci diákjaid nevében Dr. Baráth Lajos CINFALVI (CZINGRABER) PÉTER OSB (1890— 1969) Feltűnésnélküli, csendes, de lelkiekben igen gazdag és munkás élet zárult le a kőszegiek Péter bácsijának halálával. Poverellói egyszerűség és szerénység jellemezte egyéniségét. Élete egy kis határszéli városka környezetében játszódott le. Felszentelésétől, 1916-tól 1950-ig, a rend részleges feloszlatásáig, Kőszegen működött mint tanár, gyóntató és egy ideig mint h. házfőnök. A városban működő Sz. Vince irgalmas nővéreknek és domonkos apácáknak rendes gyóntatója volt. Mivel maga is kertészkedett, az Orsz. Gyümölcstermelők Egyesülete kőszegi fiókjának elnöke lett. Iskola, templom és kis kertecskéje, családi örökség, voltak a munkaterülete. Az egyszerű lelkek ügyesbajos dolgait bogozgatta a maga egyszerű és józan gondolkodása szerint. Egy Mária-ünnepen azt mondta beszédében oblátáinak, akiknek hosszú éveken át lelki vezetője volt: „Köszönjük meg a jó Szűzanyának, hogy a mennyországban olyan sokat lót-fut érettünk". Házfőnöke meg is jegyezte rá: „Péterünk úgy képzeli el a mennyországot, mint egy parasztlakodalmat". Amilyen bonyodalmak nélküli volt a saját lelkiélete, olyan volt lelkivezetői beállítottsága is. Ismerte az egész kisváros apraját-nagyját, nemcsak az értelmiségieket, apácákat, hanem a hauer őslakókat, a szőlő- és gyümölcstermelő egyszerű embereket, akiknek nagyszerűen megtalálta a hangját. Minden bajukat, gondjukat szívén viselte, olykor elpipázgatva, elborozgatva velük délutánonkint. 1950 után a közeli Kőszegpatyra került kisegítőnek, ahonnan könnyen be-bekerék- pározhatott szeretett városkájába, ellátni lelki gyermekeit és jóbarátait. Nemcsak a hívőknek, a papoknak is keresett gyóntatója volt. 1950-től 1963-ig élt a kis faluban. Teljes nyugalombavonulása után pedig haláláig Pannonhalmán éldegélt. Életmódja itt sem változott: gyóntatója volt a bazilikának és buzgón imádkozgatta a szentolvasót, kedvenc imádságát. Magyarságára jellemző, hogy a nemzetiszocializmus uralomrajutása után tiltakozásul még nevét is megmagyarosította. Az sem véletlen talán, hogy a Mindenható szept. 8-án, a Szűzanya ünnepén, szólította az örök hazába, hogy személyesen is megköszönhesse a jó Szűzanyának — akit annyira tisztelt — hogy olyan sokat fáradt 103
