Kánonjog 15. (2013)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Intézménytörténeti szempontok Budapest területének egyházmegyei hovatartozásáról
22 Erdő Péter 1671 -ben a pesti ferences templomban ugyancsak két barát működik, naponta van szentmise, amelyet a Budán lakó hívek látogatnak. Pesten - beszámolója szerint - ekkor már egyetlen katolikus sem lakik. Budán viszont, ahol ekkor 663 katolikust talált, sem 1656-ban, sem 1671-ben nem volt katolikus templom72. Benlic missziós püspököt tisztségében Matija Bmjakovic követte, aki Belgrád- tól távol élt. Helyette vikáriusként egy másik bosnyák ferences, Ivan iz Dervente vezette a belgrádi missziós püspökséget73. Ő volt az, aki a Budán gyakorolt joghatóság tekintetében 1677-ben összeütközésbe került Szelepcsényi György prímással. Levélben írta meg a budai katolikus kereskedőknek, hogy az esztergomi érseknek nincs semmi joga Budához, ezért űzzék el Luka Maruncic (Kozianovic) ferencest, akit Szelepcsényi érsek mint saját vikáriusát küldött oda74. 1678-ban a Hitterjesztési Kongregáció, mely mindig saját misszionáriusai mellett foglalt állást, Ivan iz Derventének adott igazat és felkérte a bécsi nunciust, hogy hozza ezt tapintatosan Szelepcsényi érsek tudomására75. A joghatósági viták a hódoltság területén mindvégig jellemzőek maradtak. Ebben a budai esetben az a sajátos, hogy mind az egyesek szerint ezen a területen akadályozott esztergomi érsek, mind az őt — e területen apostoli delegátusként - pótolni hivatott belgrádi missziós püspök távol tartózkodik (mind Esztergomtól, mind Belgrádtól, mind főként Budától), s mindketten egy-egy boszniai ferences általános helynök útján igyekeznek joghatóságukat érvényesíteni, ám míg a belgrádi missziós püspök helynöke a távolból ír a budaiaknak, addig az esztergomi érsek helynöke a városban tartózkodik. Általánosságban elmondható, hogy a hódoltsági terület déli részén, Belgrád és Temesvár térségében inkább a belgrádi missziós püspök délszláv papjai látták el a szolgálatot. A hódoltság északi részén viszont a Királyi Magyarországon élő püspökök igyekeztek a jogfolytonosságot fenntartani és misszionáriusok küldésével ellátni főként a magyar katolikusok lelkigondozását. A Királyi Magyarországban élő katolikus egyház erősödésével ez a tevékenység is fokozódott és nagyban hozzájárult a magyarság megtartásához és a török idők utáni újjászületéshez76. Szervezettség és hatékonyság tekintetében a kétféle misszió egyenlő szinten állt, inkább működési területük súlypontja különbözött77. 72 TÓTH, I.Gy., Relationes Missionariorum de Hungária, 28. 73 TÓTH, I.GY., Relationes Missionariorum de Hungária, 15. 74 TÓTH, I.GY., Relationes Missionariorum de Hungária, 15-16. 75 APF SOCG CDLXV. foil. 169-174v; CDLXXII, foil. 161r-161v; Acta XLIX, föl. 29 - vő. TÓTH, I.Gy., Relationes Missionariorum de Hungária, 16. és 34. 76 Vö. VÉGHSEÓ, T. „Catholice reformare". Ágoston Benkovich O.S.P.P.E. missionario apostolico, vescovo di Várad (1631-1702) [Collectanea Vaticana Hungáriáé, Classis II/2 = Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nuncupatae, 1/2], Budapest-Roma 2007. 47-55. MOLNÁR A., Katolikus missziók a hódolt Magyarországon. I. 1572-1647 (Humanizmus és reformáció 26), Budapest 2002. 252-257, 279-286, és 338-348. 77 Vö. MONLÁR A., A Szentszék és a hódoltsági missziók. Katolikus egyház a hódolt Magyarországon, in Vigilia 64 (1999) 492-502, főként 502.
