Communio, 2001 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - Emlékezés és megbékélés - Vocke, Harald - Papp Tibor (ford.): Négy pápa és Palesztina

28

um állt volna államterületként az arabok rendelkezésére. Jeruzsálem számára egy különleges státust terveztek.

Bár a tervezet a zsidók számára óriási hátrányokkal járt, vezetőik elfogadták. 1948 május 14-én az utolsó brit főbiztos is elhagyta Palesztinát, és Ben Gurion még ugyanazon a napon kikiáltotta a szuverén Izrael állam megalapítását. A Palesztinái mandátumterület arab szomszédos államai elutasították a felosztási tervet. Megtámadták Izraelt, még Irak is, pedig Iraknak nincs Palesztinával közös határvonala. A harcokban a zsidó állam a felosztási tervben megállapított határokkal szemben képes volt területét kibővíteni. Arab oldalon csak az angol Glubb Pascha által kiképzett transzjordániai hadsereg bizonyult sikeresnek. Ez biztosította az arabok számára az eredetileg az Egyesült Nemzetek által nekik szánt területeket a Jordán nyugati oldalán, és kemény harcok után Jeruzsálem óvárosának majdnem az egészét.

Dicséretes, hogy Ulrike Koltermann szó szerint idézi az Izrael államalapításához írt egyik állásfoglalást, melyre Rómában ma már nem nagyon szívesen emlékeznek. Az Osserva- tore Romano, a Vatikán hivatalos szócsöve, 1948 május 28 /29-i kiadásában ezt lehet olvasni: „Senki se akarja azt kijelenteni, hogy a muzulmánok vagy a cionisták ugyanúgy kötődnének a Szentföldhöz, mint a keresztények. A müezzin a minaretben nem Jeruzsálem felé prédikál. A cionizmus nem a Biblia Izraelé, hanem a Balfour-megegyezésé, tehát a mai időé, a huszadik századé, és ez nem más, mint egy világnézetileg és politikailag is laikus állam. A szent helyek a keresztényekéi maradnak, ahonnan a nevüket is kapták; és a Szentföld a keresztények földje, akik ezt minden népek közös hazájának tekintik, mert ez a civilizáció szülőföldje.”