Circulares litterae adioecesanae anno 1945. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
II.
+ 188. sz. Föpászto- wnk halála. Az ősi esztergomi főegyházmegye tisztelendő papságával és kedves híveivel a legmélyebb megilletődéssel közlöm azt a nagyon szomorú hírt, hogy szeretett főpásztorunk, dr. Serédi Jusztinián György bíboros, Magyarország hercegprímása és esztergomi érsek, stb., stb. Őeminenciája f. évi március hó 29-én, nagycsütörtökön, délután lk3 órakor, életének 61., áldozópapságának 37., fő- pásztori munkálkodásának 18. esztendejében, a haldoklók szentségével megerősítve, az Úr békéjében elhunyt. Gyengélkedése régebb idő óta éreztette hatását, de fáradhatatlan munkairamából még sem engedett egészen addig, míg erősen gyengülő szíve az utolsó hónapokban pihenésre nem kényszerítette. A nehéz időkben is, ha közben-közben pihengetve, nagy lelki erővel dolgozott, míg nagyon fáradt nemes szíve meg nem szűnt dobogni. Nagy lelki fájdalmat okozott neki, hogy szigorú orvosi utasításra az utóbbi hetekben hétköznap nem misézhetett. Halála napján, a leg- méltőságosabb Oltáriszentség szerzésének emlékünnepén, nagy megerőltetéssel még bemutatta a legszentebb áldozatot. Megrendült lélekkel állunk a nagy prímások és érsekek sorában kimagasló főpásztorunk ravatalánál. Míg a halottnak nyugodt vonásait kegyeletes és imádságos lélekkel nézzük, elevenen áll előttünk kiváló főpásztorunk nagy alakja. Mindenekelőtt lehetetlen tisztelettel nem gondolnunk legpéldásabb, szerény, Krisztusban elrejtett lelki, papi életére, mely nekünk világoskodott, és amely egész életének nyitja. Látjuk őt mint egyszerű bencés szerzetest lelkipásztori és tanári, majd egyben a vatikáni követségi tanácsosi, valamint a római szent Kongregációk legtöbbjének tanácsosi szorgalmas, tudós és pontos munkájában. Az egyházjog kodifikálásában évek során át végzett és érsekségi éveire is erősen belenyúlt nagy munkája, mely számára világszerte nagy tekintélyt szerzett, különös büszkeséggel tölt el bennünket. Épüléssel gyönyörködünk abban a fön- séges jelenetben, amikor már a szent bíborral is felékesített érsekatyánkat b. e. XI. Pius pápa 1928. január 8.-án a sixtusi kápolnában fényes keretek között apostolutóddá, püspökké szentelte. Lelkesedéssel kísérjük lélekben, amint egészen kivételes ünnepélyességgel bevonul az országba, a székesfővárosba és székhelyére. Figyeljük őt tizenhét éven át kifejtett lankadatlan főpásztori munkájában: az idő haladását észrevenni alig akaró fogadásaiban és tárgyalásaiban, az éjjeli órákba is belenyúló töprengéseiben, tevékenykedésében az Íróasztalnál, a mély értelmű főpapi szertartásoknak — köztük az évi bérmálásoknak, a püspök-, pap-, templom- és oltárszenteléseknek — mindig összeszedett és áhítatot keltő végzésében egyházmegyéje területén és országszerte. Bámuljuk mindig higgadt, szinte a végletekig figyelmes és előzékeny, sokszor derűs érintkezését minden hozzáfordulóval szemben. Elragadtatással szemléljük őt a Szent Imre év, az Eucharisztikus Világkongresszus és a hozzá kapcsolódó Szent István jubileumi emlékév megrendezésében, mely ünnepségeknek egyházi és nemzeti szempontból egyaránt fontos és hatásos sikerét a sok-sok lelkes közreműködő munkája mellett alapjában és igazában tekintélyének súlya és széles 2
