Circulares litterae adioecesanae anno 1945. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae

II.

6

összeköttetései biztosították. E íönséges és felejthetetlen ünnepségeknek fényes sikere visszatérő öröme volt és sok nehéz órájában is felemelően hatott rá.

Halljuk iránytszabó ünnepélyes megnyilatkozásait a főszékesegyház és annyi más templom szószékéről, a katolikus nagygyűléseken, a törvényhozás felsőházában és sok más egyéb tekintélyes gyűlésben, a Szent István Társulat évi közgyűlésein, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Akadémia keretében és egyetemi előadásaiban.

Nagy tisztelettel tekintünk reá, mint az egyházias gondolkodás, érzés és cselekvés következetesen határozott példaképére, aki az anyaszentegyház érdekeit és jogait mindig és mindenütt képviseli, szolgálja, megtartani és megvédeni iparkodik. Ennek az erőteljes egyházias vonásnak megnyilatkozása az a mély hódolat, ragaszkodó szeretet és törhetetlen hűség, amellyel az Apostoli Szentszék és a Szentséges Atya iránt viseltetett.

Ez, valamint hosszú római tartózkodásának ismeretségei és összeköttetései kivételes befolyást biztosítottak neki. Gyakoriak voltak római útjai. Ezek, valamint egyéb külföldi útjai az egyházi érdekek mellett a haza javát is szolgálták.

Fárad az egyház erősítésén plébániák, lelkészségek szervezésével és templomok építésével.

A hitélet emelése és a katolikus szervezettség érdekében a nagyméltóságú püspöki karral együtt országszerte lendületesen megszervezi az Actio Catholicát és ennek országos központját. A munkába állított országos szervezetnek tevékenységében állandóan személyesen is résztvesz, irányításokat ad, az évi programmok végrehajtását nagy szeretettel ellenőrzi és segíti.

Hazafias érzése lobogó volt. Ennek megnyilvánulásaként a haza és a jó ügy érdekében minden szerénysége mellett kitartóan ragaszkodott a magyar prímás előjogaihoz és mindig küzdött érvényesülésükért. Mélyen áthatotta az a tudat és az a kötelességérzés, hogy neki nemcsak mint az anyaszentegyház bíborosának az egyház erős oszlopának, hanem mint magyar prímásnak és az ország első zászlősurának a haza szilárd őrködő támaszának is kell lennie.

Szorongva látjuk őt nehéz helyzetek és kérdések előtt, amelyekben tudása, nyugodtsága és imádságos lelkülete segítette az üdvös és igazságos megoldáshoz. Mindig az igazságért küzdött. Küzdött az emberi méltóság megbecsüléséért és embertársai jólétéért. Küzdött minden igaz és nemes eszme és ügy diadaláért.

Mint nagyon jószívű ember, szerette és becsülte az embereket, a jókat különösen és mindenkit ezek között szeretett volna látni.

Jótékonyságát feltűnés nélkül gyakorolta ; felebarátjain, ahol és amiben lehetett, készséggel segített. Sürgette a jótékonyság és szegénygondozás szervezését, amit az általa elindított Katolikus Karitász szervezet munkája bizonyít.

Javadalmi birtokait gondosan kezeltette, és azok termőképessé tételére minden áldozatot meghozott.

Ez a főpásztor, akinek képét most csak röviden felvillanó képekben szemléltük, és akinek életét, munkáját és érdemeit a történelem lesz hivatva részletesen méltatni, nincsen többé köztünk. Elment akkor, amikor főegyházmegyéjének és a hazának a legnagyobb szüksége lett volna rá. A távozó után előtörni akaró feljajdulásunkat elnyomja Krisztus Urunknak e napokban felénk csengő imádsága, és ezzel mi is rebegjük; Urunk, mindazonáltal ne a mi, hanem a Te akaratod legyen. Az Ur, aki Őt nekünk adta és most jónak látta elvenni tőlünk, oltalmazni és segíteni fog abban, hogy szelleme irányítsa továbbra is a magyar katolikus, valamint az egész hazai közéletet egyaránt.

Végrendeletében, amelyben mindenét magyar egyházi célokra hagyta, egyszerű temetést kért. A körülmények arra kényszerítenek, hogy kívánságát a legmesszebb- menően megtartsuk. Tetemét, mely az egyháziak és világiak imádságától környezetten az első napon az elhalálozás kis cellájában, majd utána a prímási lak oszlopcsarnokában pihent a ravatalon, f. évi április hó 2.-án, húsvéthétfőn, délelőtt tíz órakor helyezzük a boldog feltámadásig nyugalomra a főszékesegyház kriptájába.

Have pia anima!

*

Tudomásul adom továbbá azt, hogy a főszékesegyházi káptalan a halálesetet követő napon, f. évi március hó 30 án, nagypénteken, az én gyenge vállaimra helyezte a káptalani helytartói tisztet, amelyre nagy aggódások közepette, de az Úr segítségében alázatosan bizakodva vállalkozni merészkedtem. Ideiglenes tisztemet őszinte jószándékkal és azzal a szeretettel iparkodom majd betölteni, amellyel paptestvéreimmel és minden hozzám- fordulóval szemben eddig is törekedtem viseltetni. Kérem imádságos segítő megemlékezésüket. Adja az Úr, hogy főegyházmegyénk kormányzatát mielőbb átadhassam új főpásztorunknak, aki után vágyakozunk,