Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883
1883-03-18
Városi közgyűlés, 1883. márczius 17-én. lloita József polgármester a gyűlést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Hanauer Jeuó, Lőwy László, A?ital Gábor, Barthalos István és Miszory Ferencz képviselőket nevezi ki. Horváth Lajos interpellátiót intéz a polgármesterhez a honvédségnek városunkból szándékba vett áthelyezése kérdésében, mire a polgármester kijelenté, hogy már magán értesülést szerzett be, és legközelebb a már kiküldött bizottságot is összehívni fogja. Ezen választ mind az interpelláló, mind a közgyűlés tudomásul vette. A kövezetvám és helypénzszedésnek együttes bérbeadására kitűzött árverés eredménye jelentetvén, a legtöbbet ígérő ifj. Schlesinger Mórnak 12950 frtnyi bérajánlata elfogadtatik. Bemutattatván a gyámpénztárnak 1881. évi ujbó! elkészített mérlege, elfogadtatik. A folyó éví költségvetési előirányzat a törvényhatóság által jóváhagyatván, tudomásul vétetik. Ipartanoda felállítása tárgyában a tanodái bizottságnak azon indítványa, mely szerint az iparügyi minisztériumhoz az ipariskolának miként leendő felállítása iránt felterjesztést javasol, egész terjedelmében elfogadtatik; de az állandó választmány véleményéhez képest ezzel együttesen felterjesztetik az ipartestületnek közös értekezletén elfogadott azon előterjesztés is, melyben az ipariskola sikeres létesítése iránti aggodalmaik foglaltatnak. Dr. Lőwy Lászlónak azon indítványa, melyben a pápa-keszthelyi vasútvonalnak kiépítése iránt a képviselőházhoz felirat intézését ajánlja, elfogadtatott, a felterjesztés szerkesztésére Kiss László, Antal Gábor, Hanauer Béla, Lőzvy László, Horváth Lajos és a városi főjegyző küldettek ki. A katonatartási pótadónak városunkra kivetése, illetőleg a város javára eső megtérítések megállapítása czéljából a megye hason számú küldöttségével együtt működésre Paj> János, Tóth Lajos és Antal Gábor rendes, Szvoboda Venczel tanácsos póttagul megválasztattak, egyúttal a honvédség áthelyezése kérdésében kiküldött bizottságnak figyelmébe ajánltatik, hogy a város által állított laktanyának a közös hadsereg által igénybe vétele iránt is tegye meg a szükséges lépéseket. Olvastatott Feitl Mór városi alorvosnak ezen állásáról lett lemondását tartalmazó nyilatkozata. A közgyűlés elismerését fejezi ki a lemondott alorvosnak 42 éven át a város egészség ügyének buzgó szolgálatában szerzett érdemeiért. — Az állomás betöltésére 10—10 képviselő által dr. Kövi József, dr. Guttmann Frigyes és dr. Mathia János ajánltatván, a szavazati lapok utján való szavazás elrendeltetvén, beadatott 112 szavazatlap, melyből egy üres volt, — 59 dr. Mathia János, 46 dr. Kövi József, 6 dr. Guttmann Frigyes nevét tartalmazván, dr. Mathia János általános szótöbbséggel megválasztott alorvosnak kijelentetett. I a veszprémi kir. törvényszék büntető osztályánál a jövő hétre kitüzeüek: Márczius hó 20-án. Hatóság elleni erőszakkal vádolt Mészöly János, súlyos testi sértéssel vádolt Kis Marton József elleni ügyekben végtárgyalások. Márczius hó 27-én. Magánosok elleni erőszakkal vádolt Herbst Péter és társai elleni ügyben végtárgyalás. — Súlyos testi sértéssel vádolt Mák Mihály és társa, lopással vádolt Stenger Ádám és társai, súlyos testi sértéssel vádolt Koch József és társai elleni ügyekben II. bírósági, — lopással vádolt Antal Gábor elleni ügyben III. birósági Ítélethirdetések. Márczius hó 22-én. Szándékos gyújtással vádolt Molnár Ferencz elleni ügyben vég tárgyalásKÜLÖNFÉLÉK. — A csángók részére szerkesztőségünknél újabban adakoztak: Pap János ur 10 frt, Szokoly Ignácz, Kolossváry Gyula, Schöpf Gyula, Ihász Sándor, Schandly József, Sághy Béla urak 1—1 forintot. — Az ismeret terjesztő egyletxaa. vasárnap d. u. 5 órakor a városháza nagytermében felolvasást tart, melyre a t közönséget tisztelettel meghívja az elnökség. Tárgy: A czéhek. Előadó Szeglethy György ur. — Márczius 15-ét nem nagy számú, de minden politikai pártot képviselő lelkes társaság ünnepelte meg a »Griff«-ben tartott közvacsorával. A szónoklatok sorát Gyurátz Ferencz nyitotta meg éltetvén a márczius 15-ike által képviselt eszmék diadalát, Kis Gábor az i84%-iki honvédekért, Gyurátz Ferencz Kossuthért, Paál István a jelenlevőkért, utóbb a jelenlevő 48-iki honvédekért, és dr. Makaráért ürité poharát, Lazányi Béla a nap jelentőségét méltatta, dr. Makara ; pedig az 1848-iki márczius 15-ének szereplő kii tünoségéről Jókai, Petőfi és Vasváry Pálról emI lékezett meg. : — A helybeli ref. egyház a zsinati torvé[nyek értelmében mult vasárnap választotta meg j új 1 presbyteriumát. — Megválasztattak: főgond; nokká: Tóth Lajos, algondnokká: Gyimóthy JáI nos, elöljárókká: Antal Gábor, Barthalos István, Giczi Pál, Gyenese Mihály, Saáry Lajos, Vikár Kálmán, Csizmadia Károly, Horváth Lajos, Lantpert Ferenc, Csurgay Gábor, Csicrgay Gyula, Tálos István, Galamb József, P. Szabó Káról, Szőllősi János, Kovács Imre. — A Pápa városi jótékony nőegylet elnöksége hálás köszönetét nyilvánítja a pápai takarékpénztár-részvénytársulat iránt, azon emberbaráti áldozat-készségért, hogy a folyó évben is 50 az az ötven o. é. forintot volt szives a szegények gyámolitása végett adományozni az egylet pénztára részére. — A megyei közigazgatási bizottság folyó évi márcziushó 12-én tartott ülésére az 1884-ik évben Veszprém vármegye területén felállítandó csendőrség őrs helyeit a következőleg állapította meg: Veszprém, Várpalota, N. Vázsony, Devecser, IV. Alásony, Pápa, Ugod, Zircz, Varsány, Enying, Siófok és Ssilas-Balhás. — A veszfrémi jótékony nŐegyletnél a dr. Csolnoky Ferencz orvos ur lemondása folytán üresedésbe jött titkárságot dr. Csete Antal ügyvéd és megyei tiszteletbeli ügyész ur volt szives elfogad ii. A kinek is első ténykedése volt dr. Fenyvessy Ferencz országos képviselő úrhoz a nőegylet thea estélyének alkalmával tartott, szellemdús és élvezetes előadásáért köszönő iratot szerkeszteni. — Szint árs illatunk már csak néhány előadást tart városunkban, ajánljuk azért a hátralevő előadásokra is a törekvő társulatot közönségünk szives támogatásába. — Elöadatik ma vasárnap a „Hamelni patkányfogó'' 1 látványos színmű, hétfőn „Liliomfi" Szigligeti népszínműve, kedden az „Ördög bibliája" népszínmű, szerdán bucsu előadásul a karszemélyzet javára a „Falu rossza" népszínmű. — A lefolyt héten Berzsenyiné és Berzsenyi Margit jutalomjátéka volt az «Ibolya faló", — a jutalmazottakat rokonszenve jeléül koszorú és virágcsokrokkal tüntette ki közönségünk, — Kohay Etel jutalomjátéka ugyan az igazgató szükkeblüsége miatt elmaradt, de azért ez nem akadályozta a művésznő érdemének elismeröit abban, hogy a «Kis doktor» előadása alkalmával egy diszes szalaggal ellátott pompás koszorúval tiszteljék meg. — Halálozás. Gold Sámuel a helybeli izr. hitközség általánosan tisztelt elnöke és városi képviselő f. hó 11-én 46 éves korában elhunyt. A jótékonyságáról , becsületességéről és szelid modoráról széles körben ismert derék férfiút nagy közönség kisérte nyugalma helyére. A halottas háznál dr. Breuer Salamon főrabbi, a sírnál pedig Glück Náthán mondtak meghatottan az elhunyt érdemeit méltató beszédeket, — dc fájdalom — németül, a mi nagy ellentétben állt magyar városunk magyar szellemű zsidóságával, és a koporsót körül vett városi hajdúk magyar díszruhájával. — Kimutatás. A győri cs györvidekí árvízkárosultak részére Veszpém megye alispáni hivatalához folyó évi márczius 8-tól — 16-ig Leérkezett öszszegekről. Ajka községt 11 frt 40 kr, Tósok-Berénd község 7 frt 34 kr, Bódé község 4 fit 55 kr, Tósok község 2 frt Ot kr, Padragh község 10 frt, Csékut község 8 fit 93 kr, Siömaros község 9 fit 33 kr, j Fok-Szabadi község 11 frt. 25 kr, Kamond község 1 frt 53 kr, Üsi község 9 fit, Bánd község 5 frt 19 krajezár, összesen 80 frt. 58 kr. Veszprém 1883 évi márczius hó 16-án Véghelyi Dezső alispán. — A Veszprém megyei kir. adófelügyelőség székhelyén alakítandó adófelszólamlási bizottság elnökéül Ruttner Sándor, helyettes elnökéül pedig Barcza Kálmán urakat nevezte ki a belügyminister. — Jutalomjáték. Színtársulatunk kitűnő comicusának, a társulat egyik legjelesebb férfi tagjának holnap lesz jutalomjátéka, „Liliomfi' f és Coquelin-féle monológok adatván elő, — hát nem csak a megérdemelt pártfogolás szempontjából, hanem azért is kötelességünk t. közönségünk figye'mét erre felhívni, hogy ezen igazi műélvezettől ne fossza meg magát. — Halálozások. Néger Ágoston apát-plebános urat azon általános részvétet keltő gyászeset érte, hogy a városunkban is kedves emlékű, nagyreményű unokaöcscse Esztergályos József fögymnasiumi tanuló Budapesten f. hó 15-én 16 éves korában elhunyt. — Barcza Béla devecseri ügyvéd umak pedig 6 éves kedves leánykája Gizella hunyt el folyó hó 17-én. Béke hamvaira! — Arad sz. kir. város polgármestere köszönetét fejezte ki a pápai takarékpénztár igazgatóságának azon 25 frtnyi adományért, melyet a jelzett intézet az aradi vértanuk szobrára küldött. — A Balaton-füredi szer etet-ház igazgatósága legközelebb küldötte meg értesítését a Pápa városi nöegylethez az intézetben neveltetett pápai illetőségű árva gyermekekről. — Ez értesítésből érdekesnek tartjuk közölni a következőket; »Ez idő szerint 5 pápai illetőségű árva van az intézetben, névszerint: Eperjesi József, Kappel Károly, Csoknyai István, Németh János és Kalmár Ferencz. Ki lettek helyezve 4-en, u. m.: Sági József Tihanyba cselédnek, Kozma Ferencz Nagy-Vásonyba pinczérinasnak, Nyuli Antal B.Füredre molnár inasnak, Szabó Dezső Csurgóra az állami tanító képezdébe. A bentlevők közül kettő, Csoknyai István és Német János a szeretetház vinczellér iskolájában tanulnak. Kappel Károly és Eperjesi! József az elemi iskolában tanulnak, elöbbeni a IljI-ik, utóbbi a IV-ik osztályba. Kalmár Ferecz az jnzézeti suszter mellett a suszter mesterséget tanulja. Erkölcsi magaviselet és tanulásbeli előmenetel tekintetében mindenikröl. kedvező vélemény mondhatok. Nagy Aron igazgató.« i — Köszönet [nyivállitás. Tartozó kötelmet rovok le, midőn a pápai takarékpénztár-részvénytársaságnak iijabb nemes tettét, hogy szegény elemi fitanulóink számára ez idén is 30 frtot, a helybeli irgalmas testvérek intézetének pedig 40 frtot kegyeskedett megszavazni, nyilvánosságra hozom és ezért neki a szűkölködő szülék és gyermekek nevében hálás köszönetet mondok. .Xéger Ágoston a pát-plebános, iskola igazgató. — A polgári kör legutóbb tartott választmányi ülésén alapszabályainak revideálása czéljából Wajdits Károly elnöklete alatt: Nagy Boldizsár, Teuffcl Mihály, Heim Ignácz és Horváth Lajos tagokból álló bizottságot küldött kí. A f. évben meghozatni rendelt lapok a következők: Pesti Napló, Nemzet, Egyetértés, Függetlenség, Tagblatt, Borsszem Jankó, J-olond Istók, Ipartársulati lapok, Magyarország és a Nagyvilág, az Ardényi-féle »Magyarorszag," Veszprémi független hirlap, Magyar tűzoltó és a Pápai Lapok. — Nyilvános köszönet. A pápai takarékpénztár részvénytársaság 30 frtot volt szives a helybeli tébolyda javára ajándékozni, mely kegyes adományért hálás köszönetét nyilvánítja Dr. Makara György, intézeti igazgató. — Új gyógyszertár. A belügyministerium — Ajka községben egy gyógyszertár felállításai — engedélyezte. — Hirdetmény. Tekintve, bogy az i/raei-l ták u. n. Purin/, ünnepe az idén nagypéntekre esik, egyetértésben a helybeli izr. hitközséggel elhatároztatott, hogy a vallás érdekek szempontjából nemcsak ezen, hanem a következő napon, vagyis nagyszombaton is, álarcos menet tartása nem engedélyeztetik; ugyanazért jelzett napokon ilyeuek rendezése, vagy azokban való részvétel, a kihágásokról szóló büntető tvkönyv 76. §-a értelmében 100 írtig terjedhető pénzbüntetéssel, vagy megfelelő elzárással fog megtoroltatni, ezen kívül egyes, netán kóborló álarcosok, személyazonosságuk igazolásáig lefognak tartóztatni. -Kelt Pápán a rendörkapitányi hivatalban, 18S3. márczius 14-én. Czink,. kapitány. — Tüzesetek. B.-Tamási községben f. hó 14dikén az esteli órákban tüz ütvén ki, 7 lakház, 3 gazdasági s egyéb mellék épületek, takarmány, más aprólékos tárgyak lettek a tűzvész áldozatává. A. Tevel községben pedig f 15 és 16 közti éjjel eddig ismeretlen tettes által a községi biró pajtája felgyújtatván, csakhamar 12 lakház és 3 gazdasági épület hamvadt ei. — Városunkbán meghaltak f. hó 10— 1g-ig: JVémet Imre leánya Anna, r. k., II éves, hagymáz. Striker Adolf gyermeke I.ipót, izi\, 1 'j l éves ránggörcs. Gold Sámuel, izr., 46 éves, szívkor. Horvát Sándor, ág. h., 62 éves, tüdővész. Teveli János gyermeke Lajos, r. k., 14 hónapos, angolkór. Szíjártó István leánya Julia, r. k., 1 éves. ránggörcs. Király János leánya Mária, r. k., 3 hetes, gyengeség. Kalmár Mihály gyermeke József, r. k., 4 éves, sorvadás. Altstädter Dávidué, izr., 67 éves, bélvész. Ács Mihály leánya Amália, r. k., 1 éves, bélhurut. Kovács István gyermeke János, r. k., 9 éves, sorvadás. Kovács János leánya, r. k., halva, gyengeség. Kohn Ignácz gyermeke, izr., halva, éretlen. Limpergcr Flóriné fia Gábor, r. k., 14 éves, hagymáz. Vincze Benedek leánya Teréz, r. k., 9 éves, hagymáz. Sehvei11 ei' Mária, r. k., 18 éves, hagymáz. Bcnkö Ferencz leánya Mária, r. k., 3 napos, gyengeség. Kivonat : Pápa városának gabona-árjegyzőkönyvéből 1883. márczius hó 16-án. I 00 kilogrím: linzi jó 9 fl 80 kr, közép 9 ft 40 kr) - alsö 9 fi 00 kr. Rozs jó 7 fl 20 kr, — közép 6 /I 80 kr, — alsó 6 ft 4-0 kr, A1 p s. jó 8 ft 00 kr,— közép 7 fl 60 kr. — alsó 7 ft 50 kr. Zab . jó 6 fl 20 kr. — közép 6 Cl Í0 kr. — alsó 6 ft 00 kr. Kukorica jó 6fl40kr, - közép 6 ft 20 kr, — alsó 6 ft 00 r. Burgonya jó 0 ft 00 kr, — közép 1 ft 60 kr, — alsó - ft — kr. Széna . jó 6 fl 50 kr, — közéj) 5 fl 60 kr — Zsupp jó 3 f. 20 kr közép 2 fl 50 kr. WOITA JÓZSEF polgármester Vasúti menetrend. Érk K.-Czollből d. u. 2 ó. 49 p; j hozzám mielőbb beküldeni szíveskedjenek, mivel most saját nevem alatt egészen uj, igen csínos kiállítású s nagyobb üvegek lettek kiadva. Iglauer János, szikvizgyáros Pápán. Hálanyilatkozat. Alulírott, ugy magam mint gyermekeim nevében kötelességemnek tartom hálás köszönetemet kifejezni a tisztelt »varosi képviselő testület«, az izraelita elöljáróság, az izr. tanító testület, az izr. ipar gyámolító egylet nem különben az igen tisztelt közönségnek, kik felejthetetlen férjem, illetőleg atyánk végtiszteletén mégjelenni szívesek voltak, és részvétük által nagy fájdalmunk enyhítésére nem csekély mérvben hozzá járultak. Mély tisztelettel ®olü Sámuelné és családja. 683. 1883 tk. r Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy 11 devecseri takarékpénztár mint végrehajtatónak Marton József végrehajtást .(szenvedő elleni 32 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a veszprémi kir törvényszék s a pápai kir. járásbíróság területén levő Oroszii 120dilc sz. tjkvbeu fekvő a f 1 — 3 sor sz. a. fölvett ház cs hozzá tartozó belsőségre az árverést 400 írtban ezenó'el megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1883 évi ápril hó 30-ikán d. e. 9 órakor (kosziban a község házánál meglát tamló nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. r f f Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan \ becsárának 10%-át vagyis 40 frtot átszolgálfatiii. Pápán, 1883. évi január hó 29-ik napján. Kir. járásbit 'óság mini telekkönyvi haiosa^. Erk. Győrből . . ó. e. este Indul K.-Czcll felé d e. este Indul Győr felé . d u. »•egg. 6 ó. 22 p. 12 ó. 19 p. 7 ó. 29 p. 12 ó. 2-t p. 7 ó. 34 p. 2 ó. 54 p. 6 ó. 42 p. NfylU-ter. Szakavatott életbiztosítási ügynökük, vagy olyan eglyének, kik e pályára képességet és kedvet éreznek egy tekintélyes biztosító társulatnál állandó alkalmazást nyernek, kellemes feltételek mellett. Ugyezen intézet Veszprém megyére egy alkalmas főügynököt keres. Ajánlatok »N. K. 5000« alatt e lap kiadóhivatalához intézendők. Alólirott tisztelettel felkérem a n. é. közönséget, miszerint Klein és Flaschker, ugy Szabó Sándor nevekkel ellátott szikviz (sóda) üvegeket 1515. tk." 1883. r Árverési póthirdeünény. A pápai kir. járásbiróság közhírré teszi, hngy Csóth község tulajdonát képező, a csóthi 86. számit tjkönyvben l. 1—11 sor szám alatt fölvett ingatlanokra Nagy Ferencz csóthi lakos 264 frt 99 kr s jár. iránti követelése behajtása czéljából 1ÍI.-83. sz. végzéssel 1883. évi május 2S-änak d. e. 9 Órájára Csóth község házában elrendelt árverés, ifj. Kádi Gábor csóthi lakos 53 frt 60 kr töke sjár. iránti követelése kielégítése czéljából most nevezett végrehajtató érdekében is meg fog tartatni. Az árverési feltételek alulírott kir. jbiróság, -mint telekkönyvi hatóságnál és Csóth község elöljáróságánál megtekinthetők. Pápán, 1883. évi február hó 21. napján. A kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 9013. 1882 tk. Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Iloífuer Albert pápai lakos végrehajtatónak özv. Fejes Andrásné szül. Kovács Zsuzsanna és társai végrehajtást szenvedő elleni 553 frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a pápai kir. járásbiróság területén levő Xyárád községben fekvő, a nyárádi 222 sz. tjkvbeu l í—2 sor sz. a. felvett 177 Írtra becsült ház és kert, s a nyárádi 212 sz. tjkben I 1—9 sorsz. a felvett ingatlanoknak Fejes András és neje Kovács Zsuzsannát illető V s ., részére — mely 1070 fira becsültetett az árverést a fent megállapított kikiáltási árban elrendelte, és bogy a fennebb megjelölt ingatlanon az Í883 éci május hó 22-dikén d e. 9 órakor Xyárád község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10% át vagyis a nyárádi 222 sz. fjkvben foglaltakra 18 frtot, a nyárádi 212 sz. tjvkbeu foglaltakra 107 frtot készpénzben, vagy az Í88í LX t. c. 42 §-ábau jelzett árfolyammal számított és az 1881 évi november hó 1-én 3333 sz. a. keit igazságügymiuisíeri rendelet 8 §-ában kijelölt óvadékképeü értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881 LX t. c. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszoigáltatni. Pápán 1883 január 23-án. Kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 145. szám. 1883. r Árverési hirdetőiénv. Alulirt kir. bir. végrehajtó az 188Í. évi LX. t. cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi hogy a pápai kir. járásbiróság 66S. szánni végzése által Korcin József végrehajtató javára Bóka Gábor ellen 690 frt tőke, és ennek járulékai erejéig elrendelt kielégítési végien: jtás alkalmával bíróilag lefoglalt és 560 frlra becsült 3 ökör, 2 tehén és egyebekből álló ingóságoknak nyilvános árverés u<jún leendő cladalása elrendeltetvén, ennek a helyszínén, vagyis Takácsiban alperes lakásán leendő eszközlésére 1883. év april hó S-ik napjájiak d. u. 3. órája batáridőül kilüzetik és ahhoz a veuni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezeu árverésen, azíSSl. évi LX. t. cz. 107. g-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. éoi LX. t. cz. 108. §-ábau megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Pápán, 1883-ik évi márczius hó 7. napján. Mészáros Káról kir. bírósági végrehajtó., _j_ají-