Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-02-18 / 7. szám
táplál erősít vaiódi bergen! csiikamájolal gyermekeknek iel nőiteknek nyai következtében csak kevés munkás került abba a helyzetbe, hogy 200 járulékhét befizetésével rendelkezne, mivel állandó munka alig van. Viszont a törvény értelmében járadékra való igényét (várományát) elveszti az, aki három hónapnál hosszabb ideig munkanélkül van. Azonban az idézett törvény értelmében, bizonyos esetekben a váromány épségét önkéntes továbbfizetéssel, vagy elismerési díj befizetésével meg lehet őrizni. A várományuk épségét megőrizni óhajtók ezen szándékukat az Intézetnél a munkából való kilépéstől számított három hónapon belül kötelesek bejelenteni. Az önkéntes továbbfizetés járulékai havonta előre, az elismerési díj pedig utólag fizetendő. Járadékért az igénylőnek annál a ker. pénztárnál kell jelentkeznie, amelynek kötelékébe tartozik és ahová utolsó járulékát fizette. Igényét személyesen, írásban vagy szóban is előterjesztheti, de maga helyett igénye bejelentésére mást is felkérhet. Az igénylő köteles a jogosultság megállapításához szükséges adatokat az Intézet rendelkezésére bocsájtani és magát az elrendelt orvosi vizsgálatnak alávetni. Ügyének elbírálása a járadékmegállapító bizottsághoz tartozik, aki a beszerzett adatok alapján bírálja el az igényt. A járadék elbírálásához szükséges orvosi vizsgálat stb. költségeit az Intézet viseli. Ha a vizsgálat keresetveszteséggel jár, azt az Intézet szintén megtéríti. Nagyjából ezek volnának azon alapismeretek, amelyekkel minden biztosítottnak rendelkeznie kellene. De minthogy e tekintetben a biztosítás újszerűségénél fogva kialakult gyakorlat nincs, sok zavar fordulhat elő, ezért ajánlatos, ha az igénylők, igényük benyújtása előtt valamely a törvény ismeretével rendelkező személytől útbaigazítást kérnek, hogy minél hamarabb hozzájuthassanak jogos igényeikhez. Ferenczi János. — Apponyi-gyász Pápán. Apponyi Albert gróf temetése napján a plebánia-főtemplomban gyászmise volt, melyen a hatóságok fejei és nagy közönség meghatott lélekkel vett részt. Másnap, szerdán, az összes iskolákban kegyeletes megemlékezés történt a magyar igazságnak a halhatatlanságba elköltözött nagy bajnokáról. — Kapi és Ravasz püspökök városunkban. Vasárnaphoz egy hétre, február 26-án az Országos Bethlen Gábor Szövetség és a Protestáns Irodalmi Társaság ünnepélyt rendeznek városunkban. Az ünnepély keretében dr. Kapi Béla ev. püspök megnyitót mond, dr. Ravasz László ref. püspök pedig ünnepi előadást tart. A záróbeszédet dr. Antal Géza püspök fogja tartani. A Prot. Irodalmi Társaság tagjai közül még Szász Károly szerepel a műsoron költeményei bemutatásával. Ének-, illetve zeneszámokkal működnek közre a főisk. énekkar, Hermann Ancsi, Farkas Irma, Ritókh Magda és a ref. nőnevelő-intézet énekkara. Az ünnep színhelye a nőnevelő-intézet díszterme lesz. Műsorok 2 és 1 P-ős árban a ref. és ev. nő- és leányegyesületek elnökeinél szerezhetők be. — Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete mult szombaton, folyó hó 11-én közgyűlést tartott, melyen ezúttal első izben elnökölt a város újonnan megválasztott polgármestere, Hamuth János. A majnem teljes számban összegyűlt képviselőtestületi tagok előtt a polgármester mindenek előtt kegyeletes szép szavakban emlékezett meg a nemzet nagy halottjáról, Apponyi Albert grófról, akinek emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvében örökítette meg. A mélységes gyász jeléül elrendelt tíz percnyi szünet után a polgármester dr. Weszely Tibor elhunytáról emlékezett meg, méltatva érdemeit. Majd nagy érdeklődés közepette terjesztette elő a polgármester első jelentését, melyet fontosságára való tekintettel, lapunk más helyén egész terjedelmében közlünk. A jelentéssel kapcsolatban felszólalt Nánik Pál s annak a 100 millió koronának a sorsa iránt érdeklődött, amit még 1924-ben Paupera Ferenc volt orsz. képviselő egyetemes szegényház céljaira adott s amiért a képviselőtestület annak idején küldöttségileg fejezte ki köszönetét. A polgármester kijelentette, hogy az ügynek utána fog nézni és jelentését legközelebb megteszi. Ezután áttértek a közgyűlés egyetlen érdemleges tárgyára, a bizottságok megalakítására, ami a polgármester javaslatának elfogadásával egyhangúlag történt meg. (A névsorokat lapunk más helyén közöljük.) Az interpellációk során dr. Nagy György arról a veszedelemről emlékezett meg, mely a várost a dohánygyár üzemének megszüntetése vagy korlátozása esetén fenyegetné. A polgármester kijelentette, hogy az ügyben illetékes helyen érdeklődni fog és szükség esetén minden arra hivatott tényező bevonásával interveniálni fog, hogy a városunk lakosságát fenyegető, ez a nagy csapás elháríttassék. Böhm Samu a miatt interpellált, hogy a szemétfuvarozási díjat azoknak is fizetni kell, akik a szemétfuvarozást igénybe nem veszik. A polgármester tudatta, hogy e viszásságon csak a szabályrendelet megváltoztatásával lehet segíteni. Végül Nánik Pál sürgette a mértékhitelesítő hivatal felállítását, melynek költségei már a költségvetésbe is felvétettek. A polgármester készséggel kilátásba helyezte ennek a régóta húzódó ügynek megsürgetését s lehető elintézését. Ezzel a mindössze egy óráig tartó közgyűlés véget ért. — A Jókai-kör előadó ülése. A pápai Jókai-kör 1933 február 19-én, vasárnap délután 6 órakor Bódás János (Szombathely) és Pohárnok Jenő (Győr) közreműködésével a nőnevelőintézet dísztermében előadó-ülést tart a következő műsorral: 1. A természet jelenségei a nagy magyar költőknél. Itta és felolvassa Fejes Zsigmond. 2. Gaál: Magyar rapszódia. Zongorázza Ritoók Magda. 3. Az ezredes úr Mancikája. (Novella.) Irta és felolvassa Pohárnok Jenő. 4. Költemények. Irta és felolvassa Bódás János. 5. a) Thern Károly: Nem tudom én. (Műdal.) b) Erkel Ferenc: Lakodalmas kar a Hunyadyoperából. Énekli a Kárpát-dalkör Hatvani Lajos karnagy vezényletével. — Ez előadó-ülésre a kör összes tagjait, pontos megjelenésüket kérve, tisztelettel meghívja az Elnökség. — A polgármester Budapesten. Városunk polgármestere a mai napon a fővárosba utazik, hogy folyó hó 19-én résztvegyen a városok országos kongresszusa állandó bizottságának ülésén, mely többek között a Speyerkölcsön ügyével is foglalkozik. Másnap a polgármester a minisztériumokban fog városunk különböző ügyeiben eljárni. — A huskiviteli rt. új elnöke. A Dunántúli Hússertés Kiviteli Rt. igazgatóságának küldöttsége Szabadhegy Elemér gazdasági főtanácsos vezetésével Budapesten járt, hogy a dr. Weszely Tibor felsőházi tag halálával megüresedett elnöki székbe elnököt kérjen fel. A küldöttségben részt vettek Kari József, ajkai Nirnsee Pál, dr. Pátkai Béla, dr. Pápai Lajos, Roth Árpád, vitéz Skublics Viktor, Szalay Dezső és dr. Szkicsák Jenő ig. tagok. A küldöttség útja eredménnyel járt, amennyiben Schandl Károly ny. államtitkár, az OKH elnöke, a deveceseri kerület országgyűlési képviselője vállalta a részvénytársaság irányítását, tovább fejlesztését. Ugyanez alkalommal az igazgatóság kiküldöttei tisztelegtek Winchkler Istvánnál, a külkereskedelmi intézet kormánybiztosánál, valamint Serbán Jánosnál, az intézet mezőgazdasági osztályának elnökénél, ahol dr. Pápai Lajos ig. tag ismertette a részvénytársaság eddigi működését és jövő terveit. Közgazdasági életünk e kiválóságai örömmel értesültek a vállalat életrevalóságáról és a legmesszebbmenő támogatásukat helyezték kilátásba, sőt Serbán János kijelentette, hogy a közeli napokban Pápára érkezik és a tárgyalásokat itt tovább folytatja, mert a vállalat tovább fejlesztését szükségesnek tartja és további feladatának elsősorban a szarvasmarha-kivitelt jelölte meg. — Találtatott hasábfa, pénztárca és pénz; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. rrumaCe^uiltCy cl&TÍofáiHto, 2+7éa*ryuÍ6 — Ügyvédi iroda megnyitás. Dr. Lendler Sándor ügyvédi irodáját Pápán, Horthy Miklós Fő-utca 4. szám alatt megnyitotta. — jegyzői értekezlet. Folyó hó 21-én a pápai járási főszolgabírói hivatalban járási tiszti értekezlet lesz. — A vármegyei gazdasági egyesület febr. hó 11-én Holitscher Károly gazd. főtanácsos, országgyűlési képviselő elnöklete alatt igazgató-választmányi- és közgyűlést tartott. Elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg az egyesület alelnökéről, dr. Weszely Tiborról. Weszely fáradhatlan buzgalommal és jelentős sikerrel munkálkodott mezőgazdaságunk talpraállításán és korai elhunyta gazdatársadalmunknak érzékeny vesztesége. A közgyűlés az igazgató-választmány által előterjesztett 1933. évi költségelőirányzatot és működési tervezetet tudomásul vette. A mezőgazdasági érdekképviseleti reform megvalósításának szorgalmazása, a szakismeretek terjesztése, a változott gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodó okszerű gazdálkodás, minőségi termelés, a gyümölcstermelés megszervezése, az állattenyésztés minőségi fejlesztése képezik az egyesület legközelebbi célkitűzéseit. Az igazgató-választmány báró Hatvany Endre javaslata alapján felterjesztést intézett a földmívelésügyi kormányhoz, melyben kéri, hogy a kiadandó tejrendeletben a termelők az eddiginél hathatósabb védelemben részesíttessenek, szabályoztassék a fogyasztási és ipari tej elszámolása, a kötött forgalom, illetőleg a hatósági ármegállapítás terjesztessék ki a tejtermékekre is. Az igazgató-választmány javaslatot terjeszt az alispánhoz, melyben a községi faiskolák helyett járási, illetőleg körzeti faiskolák létesítését nem javasolja. Gyümölcsfaápolási tanfolyamok tartása tárgyában átir a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamarához és a vármegye területén több gyümölcsfaápolási tanfolyam szervezését kéri. Állattenyésztésünk minőségi fejlesztése érdekében tervbevette a tavasz folyamán járásonkénti tenyészállatdíjazások rendezését, ehhez a földmívelésügyi kormány, a vármegye törvényhatósága és a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara támogatását kéri. Elfogadta Töpler Ernő ügyvezető-titkár javaslatát gyümölcstermelésünk megszervezése tárgyában, a tervezet részleteinek kidolgozására szükebbkörü bizottságot küldött ki. — Táncmulatság. A pápai Felsővárosi Olvasókör f. hó 19-én este 8 órai kezdettel a Griff-szálló nagytermében a kör ház-alapja javára zártkörű táncmulatságot rendez. — A gyülés-bejelentésekről. Lapunk mult számában a gyülés-bejelentésekről írtakra vonatkozólag autentikus helyről a következő felvilágosításokat kaptuk: Társadalmi egyesületeknek és köröknek csak a közgyűléseiket kell a rendőrkapitányságnál bejelenteni (a választmányi üléseket nem); ellenben politikai egyesületeknek és pártoknak úgy közgyűléseik, mint választmányi üléseik bejelentési kötelezettség alá esnek.