Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-04-15 / 15. szám
szenzációs tavaszi fénykép kiállításunkon, mely alkalomból 2 drb. 24 X 30 cm. nagyságú művészi kidolgozású fényképet adunk összesen 5 pengőért. Ko váts és Társa fotó Pápa, Márton István utca 5. sz. j Kossuth Lajos-utca sarok. I Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A képviselőház mult szombati ülésében Imrédy Béla pénzügyminiszter beterjesztette az 1933/34. évi állami költségvetést, amely a mult évi költségvetéshez képest 41.3 millió 1 megtakarítást mutat. Más államok költségveté- [ séhez képest az egy főre eső teher nálunk ki- , sebb, Ausztriában 181, Belgiumban 179, Cseh- 1 országban 114, Magyarországban pedig 84 P. ; A legbecsületesebb törekvések is megtörtek a ! trianoni nyugdíjteher tételein, melyek végöszszege 87.6 millió. Bejelentette a pénzügyminiszter, hogy legközelebb törvényjavaslatot terjeszt be arra vonatkozólag, hogy nyugdíjasok az államtól más illetményt nem kaphatnak. A négy egyetem egyikének megszüntetése, 1, vagy fakultások összevonása van tervezve. A világgazdaságban bizonyos javulás látszik. Kivitelünk az év első két hónapjában némi emelkedést mutat. A pénzügyminiszter beszéde után a Ház elhatározta, L hogy legközelebbi ülését május hó 6-án tartja meg. Choncha Győző ny. egyetemi tanár, az Akadémia volt alelnöke 87 éves korában el- | hunyt. Choncha a politika-tudománynak legnagyobb magyar tudósa volt, akinek alkotmánytani és közigazgatástani tankönyvei és tudományos értekezései a magyar tudomány örök ' értékei maradnak. Az újabb magyar közélet mondhatni minden szereplője hálás tanítványa volt. A nagy tudós, akit az Akadémia oszlopcsarnokából temetnek el, vármegyénk szülötte volt, 1846 február 10-én született a szomszédos Marcalion. A Borárostéri Horthy Miklós hid építése ügyében a kereskedelmi minisztériumban értekezlet volt, amelyen tudomásul vették, hogy a hídszerkezet 65o/ 0-a szereléskész állapotban van. Az alapépítési munkálatokat, melyekre 3.2 millió pengő van összesen előirányozva, június hó 15-én megkezdik. 1936. év végére a hidnak készen kell lennie. A gazdaadósságok ügyében a pénzügyminisztériumban befejezték a rendezésre vonatkozó tárgyalásokat. A javaslatokat ma letárgyalta a minisztertanács, hétfőn pedig a 33-as országos bizottság elé kerülnek. A rendelettervezet lényege az, hogy ötszázaiékon stabilizálják a gazdaadósok hiteleinek kamatát és ugyanakkor tárgyalni fognak egy u. n. kártalanítási alap létesítéséről is. Rómában időznek jelenleg Papén német kancellár és Göhring német belügyminiszter, akik tárgyalásokat folytattak Mussolinival. Papén ezenkívül két ízben tárgyalt Pacelli vatikáni államtitkárral is. Ugyancsak Rómában tartózkodik Dollfuss osztrák kancellár is, kinek ez a látogatása különösen nagy feltűnést kelt. Németországban a diktátori hatalommal felruházott Hitler kancellár az egész birodalom egységesítését és az egyes államok történelmi önállóságát megszüntető rendelkezést léptetett életbe. Minden egyes állam élére a birodalmi kancellár által kinevezett helytartó 'kerül, s ez nevezi ki az illető állam miniszterelnökét. Poroszország helytartója maga a kancellár, aki porosz miniszterelnöknek Göhring minisztert nevezte ki. — Megjelentek a zsidó vallású tisztviselőkre és ügyvédekre vonatkozó rendelkezések. Állását csak az tarthatja meg, aki vagy már 1914. év előtt állásban volt, vagy fronton szolgált, vagy apja, vagy gyermeke a fronton elesett. Az elbocsátott tisztviselők szolgálati évüknek megfelelőleg vagy nyugdíjat, vagy végkielégítést kapnak. Franciaország elkészítette ellenjavaslatát a Mussolini-féle tervre. A javaslat e szerint a négy nyugati nagyhatalom együttműködését üdvösnek véli, de nem helyeselné intézőtanácsfélének a létesítését. A népszövetség alapokmányához feltétlenül ragaszkodni óhajt a jogegyenlőség elve alapján. A béke megóvását a népszövetségi alapokmány valamennyi cikkelyének alkalmazásával véli biztosíthatónak. — A Roosewelt által összehivott világgazdasági konferenciára a francia kormány Herriot volt miniszterelnököt küldi ki Amerikába. A japán-kínai háború végét jelentené az a megállapodás, amely szerint Kína elismerné az önálló Mandzsuró államot, Japán viszont az ellenségeskedés megszüntetése mellett azon elv alapján kötne békeszerződést Kínával, hogy Ázsia az ázsiaiaké, ami természetesen európai államok, elsősorban Anglia szempontjából óriási gazdasági kárt jelentene. A hír azért Londonban igen nagy izgalmat keltett S P 0 X1T. SVSE—Kinizsi 3:0 (0:0). Bajnoki. Biró: Koch. A mérkőzés eredménye valóságos kicsúfolása a pályán mutatott játéknak, mely eredményt egyedül csak a mérkőzést vezető biró ténykedése alakította ki, aki a helytelen bíráskodásnak valóságos iskolapéldáját állította fel ezen mérkőzésen. Nem tudjuk, hogy ezt a bíráskodást tudatlanságnak, vagy pedig pártoskodásnak minősítsük^e, mindenesetre akármelyik is, az illető mérkőzés vezetésére nem való. A Kinizsi játékosait még megmozdulni sem engedte s az első félidőben még ennek ellenére is hatalmas fölényben volt a csapat a soproni csapattal szemben. A sopTelefon 194. *5 KJ JL3L Í7% J. Telefon 194. MOZGÓ SZIN HÁZ BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORAI = Eíőadás a világhírű Zeiss-lkon hangosfíímvelííő készülékkel. Április 15—16., szombat—vasárnap. HAROLD LLOYD frenetikus sikerű vígjátéka: A mOZIORÜLI Április 17—18., hétfő—kedd. IVAN mOSJOUKIN legújabb világsikere: SERGEANT X. (Az idegenlégió) Április 19., szerda. NŐT! KÁROLY legújabb katonavigjátéka: Mari, az ezred menyasszonya Remek katonabohózat 12 fejezetben. — Főszereplők: Paul Hörbiger és Lucie Englisch. Fox varázsszőnyeg. Paramouní világhiradó. Április 20—21., csütörtök-péntek. MAURICE CHEVALIER legújabb világsikere: A HERCEGNŐ SZABÓJA Az idény legremekebb filmoperettje 12 fejezetben. — Főszereplők: MAURICE CHEVALÍER, JEANETTE MAC DONALD, Mgrna Loy és Charles Ruggles. Rendezte: Rouben Mamoluianazúj mesterrendező. Faramount panoráma Látványos utazási film. Április 22—23., szombat—vasárnap. ANNY ONDRA a mulattatás királynőjének új slágere; Mi SS AKROBAT Vigjátékvilágattrakció 12 kacagóorkános felvonásban. — Főszereplők: Anny Ondra, Werner Puetterer és Fritz Rasp. Bálnavadászat Bravúros látványosság. Hangos magyar világhiradó. Előadások kezdete: hétköznapokon V*7 és Va9, vasár- és ünnepnapokon 1I»4, 6 és 1/z9 órakor Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám: 194. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani. Márkás csillárok és villanyégők leszállított árban kaphatók. Csillárok részletre is. f Sugár Árpád cégnél Pápa, Kossuth-utca 16. roni kapuhoz 20 lépésre közelíteni azonban tilos volt, itt már szólt a birói sip és szabadrúgás következett a Kinizsi ellen. A második félidőben a biró tévedéseit még tetézte, ami a Kinizsi idegeit felőrölte és a soproni csapat szabadrúgásokból három gólt szerzett. A második félidőben a biró helytelen játékvezetése meg is termett-e a maga gyümölcsét. A soproni csapat jobbszélsőjie, Pál, a földön fekvő Tóth kapust rugdalta, anélkül, hogy a biró ezért lefújta volna, mig végre is Szakács sietett a szorongatott kapus védelmére, azonban az otthonában bátor Pál Szakácsot megütötte, de emberére talált, mert Szakács úgy vágta vissza, hogy alig lehetett Pált a földről felkaparni. Az épületes jelenetre a biró úgy Szakácsot, mint Pált kiállította s vége is lett rövidesen a mérkőzésnek. De kíváncsiak vagyunk, vájjon a botrány fő okozójával ugyan mi történik. Vagy pedig a biró szabadon tévedhet s minden megtorlás nélkül lehet okozója hétről-hétre a botrányoknak? Vájjon mikor teremt már a birószövetség vagy a labdarugószövetség rendet a bíráskodásra nem valók között? Erre várunk feleletet. A Kinizsi elég jó játékot mutatott, a közvetlen védelemben Tóth kapus kissé bizonytalan volt, Szakács nagyszerűen bevált a hátvéd posztján, Vörös is jó volt, a halfsorban Limperger válogatott formát játszott ki. A csatársor nem tudott semmit sem mutatni, mert a biró minden megmozdulását már csirájában elfojtotta, totta. A bajnokság állása a vasárnapi mérkőzések után. Ját- Qyő- Dön- Vesz- Adott Kapott Pontszőtt zött tetlen tett g ó 1 szám 1. Sz. Vasutas. 16 11 2 3 56 17 24 2. DAC . . 16 8 5 3 40 23 21 3. TSC . . 15 8 4 3 57 29 20 4. SVSE . . 16 8 4 4 26 20 20 5. Kinizsi . 16 7 5 4 30 21 19 6. Máv. Előre 16 7 3 6 38 31 17 7. VTC . . 17 6 3 8 26 38 15 8. GyAC. . 16 6 3 7 25 40 15 9. ETO . . 16 6 2 8 27 39 14 10. SFC . . 16 4 5 7 37 43 13 11. 11. ker. SC 16 4 3 9 26 42 11 12. V. MOVE 16 1 1 14 13 58 3 Asztali tennisz-bajnokság. Folyó hó 7-én és 8-án rendezte a Pápai Testvériség Sportés Kultur-Egyesület a Pápa megyei város asztali tennisz-bajnokságát a Perutz FC, a Ref. Kollégium és a Testvériség részvételével az alanti eredménnyel: Pápa megyei város bajnokcsapata a Pápai Testvériség 5-ös csapata (Schwarcz I., Bachrach, Biró, Krausz I. és Schwarcz II.). II. A Perutz FC. III. A Ref. Kollégium. Egyéni bajnok: Ferber Perutz FC. II. Bachrach. III. Schwarcz I., a Testvériség tagjai. Páros bajnok: Schwarcz-Bachrach P. Testvériség, II. Grünbaum-Orünwald Ref. Kollégium, III. Krausz I.-Schwarcz II. P.Testvériség. A csapatbajnokságot a Pápai Testvériség sokszoros bajnokcsapata nagy fölénynyel nyerte. A csapatból kiemelkedett Bachrach nagyszerű játéka. Az egyéni bajnokságot Ferber megérdemelten nyerte nagyobb állóképességével. Kétnapos túra. A Magyarországi KárpátEgyesület pápai Bakony-osztálya f. hó 16-án kétnapos túrát vezet. Útirány: Franciavágás— Gerencepuszta—Odvaskő — Bakonybél, (alvás). Vörös János-patak — Durrogóstető —Ugod. — Indulás 16-án reggel 5 óra 41 perckor. Találkozás 5 óra 15 perckor a vasútállomáson. — Vezető: Pause Antal. Vendégeket szívesen látunk. Kiadó takás. Széchenyi-tér 3. számn házban modern 4 szobás lakás összes komplett mellékhelyiségekkel azonnali beköltözésre kiadó. Bővebbet a háztulajdonosnál: Boscowitz Sámuel Széchenyi-utca 12. sz.