Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-05-30 / 22. szám

1915 május 30. PÁPA ÉS VIDÉKE o o. Frida p. IV. o. növendékek hatkézre játsszák. Szép, magyar népdalaink virágaihói kötött kis bokrétát mutat be egyik legügyesebb zenek öltó'nk. Hat kézre előadva, a dallamok kísérete igen komplikált, de egyszersmind igen szép. 5. Chopin: Mazurka. Zongorán előadja Csernyák Mária tk. III. oszt. növ. Chopinnak minden szerzeménye magán viseli ennek a lengyel származású, de francia földön élt és halt zeneszerző állandó melankolikus hangulatát. Mélabús dallamok csendülnek ki az élénkebb tempójú szerzeményekből is. 6. Schubert: A vándor. Énekli Frick Jolán tk. IV. o. növ. Schubert a dalköltők mestere. Der Wanderer, magyarul A vándor című műdala meg éppen remeke a dalirodalomnak. Erlkönig, die- Forelle stb. hires műdalai sorában a legelőkelőbb helyre tarthat számot a műsoron levő is. 7. Schiffner: Polka. Citerán előadja Korner Fánny, zongorán kiséri Szita Julia. Mindkettő tk. II. oszt. növ. A citera a mi vidékünkön nem használt hangszer. Az előadó növendék sem itt, hanem Stájerország határához közel eső otthonában ismerte és kedvelte meg ezt a különben szépen csengő hangszert. 8. Chován: Magyar induló. Zongorán négykézre játsszák Kapácsy Erzsébet és Vanka Mária tk. II. o. növendékek. Chován Kálmán, az Orsz. M. K. Zeneakadémián a zongora-főtanszak tanára, ki különben az Orsz. Zongoratanárképzőnek is vezetőtanára, mint az szerzeményeiből kitűnik, nemcsak kiváló, külföldön is elismert zenepedagógus, hanem nemzeti zenénket különös előszeretettel kultiváló neves zeneíró is. 9. A magyar nóta. Melodráma. Zongora- és hegedűkiséret mellett szaNem engedett valami könnyen. Megvárta, míg lefekszem, míg elalszom s úgy hajnaltájban kezdte furcsa játékát. De fölébredtem. Odaültem a zongorához és lezongoráztam az öreget. Mindig abbahagyta. Egy hétig tartott a viaskodásunk. Hetedik nap, amikor hazavetődtem éjféltájban, már javában kopogott. Azonnal zongorához ültem. Alig ütöttem meg az első hangot, tompa zuhanást hallottam. Mintha valami nehéz tárgyat vágtak volna a földhöz. Elnevettem magam. — Ahá, — gondoltam — dühös az öreg. Egy széket taszíthatott fel dühében. Valami csendes kárörömöt éreztem. Szivarra gyújtottam és végignyúltam a pamlagon. Alig szippantottam egyet-kettőt, kopogtattak az ajtón. Meglepődve ugrottam talpra és önkéntelen, szinte megszokásból mondsttam: Tessék! Az ajtó kinyílt. Majd hanyatt estem ijedtemben. Az én táncos öregem volt. Gyönyörűen szabott fekete ruha volt rajta. A nyakkendőjében vavalja Frick Jolán tk. IV. o. növ., míg a karénekszámokat a tk. IV. éves növendékei szolgáltatják. Gyönyörű, a szívekbe markoló, igen hangulatos költemény, mely megzenésítésével értékének kétszeresére emelkedett. Különösen a jelen helyzetben szinte aktuálisnak mondható s biztosra vesszük, hogy ez lesz a leghatásosabb száma a műsornak. 10. Rákóczy-induló, Siklós átdolgozásában. Zongorán előadja Luttor Teréz tk. IV. o. n. Méltó befejezéseül a szép műsornak, a képző egyik legügyesebb zongoristája .ezt az örökszép, mindig hatást keltő Rákóczy-indulót fogja eljátszani. Láthatni mindebből, hogy a változatos műsor megérdemli az érdeklődést. Legnagyobb érdemük a műsor összeállítóinak abban van, hogy alkalmat nyújtottak a testvérintézet összes, tehát harmadfélszáznál is több növendékének a szereplésre, ezáltal az összes szülők szinte érdekelve vannak, s épp ezért nem is fogunk csodálkozni, ha a tágas tornaterem, minden nagy aránya mellett is kicsiny lesz az érdeklődők befogadására. Pedig ismétlésre nincsen idő. Végül megjegyezzük, hogy jövő számunkban még egyszer visszatérünk a záróünnepélyre. A mai ünnepély. A Mária-leányoknak ma nagy ünnepük van. Ma ülik meg a Mária-leányoktársulata ötven éves fennállásának jubileumát. Mult számunkban már röviden hírt adtunk a jubileumról. Itt egy kis visszapillantást vetünk a társulat eddigi működésére. kító tűzű drágakő égett, a gomblyukában hófehér virág. Olyan pompásan nézett ki, hogy akaratlanul is meghajoltam. Kezet nyújtott. Meleg, puha, finom keze volt. Éppen nem öreges. Megszólalt. A hangja mélyen járó, de tiszta, mint a gordonkáé. — Hallottam játszani, — mondotta — és lejöttem. Kissé nyers még a dolog, de különben jól megy . . . Nem tudtam, mit mondjak. Az öreg odaült a zongorához. — Majd eljátszom önnek . .. Nem csodálkoztam. Egyszerre mintha megállottak volna gondolataim. Mindent olyan természetesnek találtam. Az öreget, az éjjeli látogatást, az egész helyzetet. Játszani kezdett. Csodálatos, nagy, meleg művészettel, amilyet még nem hallottam soha. A hangok, mintha éltek volna. Csodálatosan fonódtak harmóniába és ráfeküdtek a szivemre. Ugy szerettem volna sírni, de nem tudtam. Később már bántott, tépett a muzsika. Szerettem volna kirohanni, elmenekülni, de nem tudtam. Kötve tartott. Egy nagy pattanó hangra eszméltem föl, egy húr szakadt el a zongorán. Keletkezése egyidős az Irgalmas nővérek pápai bevezetésével. Az irgalmas nővérek ugyanis 1914 okt. 4.-én ülték Pápára jövetelüknek 50. évfordulóját s csak néhány hónappal később, 1915 májusban rákerül a sor a Márialeányok-társulatának félszázados jubileumára. Ebből tehát elég világos, hogy az irgalmas nővéreknek, alig, hogy Pápán megtelepedtek, első dolguk volt a Mária-lányok-társulatának a megalakítása. Bár tisztán vallásos alapon nyugvó, Mária tiszteletét ápoló társulatról van szó, mely visszavonultan, csendes imáiba és elmélkedéseibe merülve üzi a Máriakultuszt, van rá eset, hogy a külvilág előtt is megjelenik. Különösen az istentiszteletek fényét emelni, a körmeneteket impozánsabbá tenni s általában tömeges felvonulással demonstrálni a Boldogságos Szűz mellett, erre igen alkalmas a társulat. Hosszú sora a tiszta fehérbe öltözött, fehér fátyollal díszített Mária-lányoknak, mindegyikük kezében az égő, üvegburokkal ellátott gyertyával, elöl a díszes társulati zászlóval, ez az ami mindig kedvessé teszi pl. az Urnapi körmenetet is. Dicséretükre legyen mondva, hogy a Mária-leányok nemcsak ott vannak, hol a fehér fátyol, meg a fehér ruha címén vonják magukra a figyelmet, hanem ott is az ő jelenlétökre lehet következtetni, hol egy-egy oltár díszítéséről, vagy hasonló, sok jó ízlést és türelmet igénylő munkáról van szó. Otthonukban, hol vasárnaponkint összejönnek, nem tisztán elmélkedések és imák képezik főfoglalkozásukat, hanem szívesen művelődnek is. Különösen most, mióta a zárdában egy új intézet, a r. k. tanítónőképző virágzik, a képző serdültebb növendékei, mint egy testvérAz öreg felállott. Kezet nyújtott. — így kell ezt megfogni, — mondotta. Megfordult. Elment. Láttam nyilni s csukódni az ajtót. A lépését is hallottam. Utána akartam lesni, de amikor megfogtam a kilincset, fölkiáltottam rémületemben. Az ajtó be volt zárva. Csak most jutott eszembe, hogy én zártam be, amikor hazajöttem és azóta nem nyitottam ki. Vad félelem közt rohant keresztül rajtam minden. A látogatás, az öreg, a játék. Először azt hittem, képzelődöm. Ezzel akartam kibújni. De hiába. Megtörtént. Volt. Igaz volt, nem lehetett letagadni. A zongorán tényleg elpattan egy húr. A földön ott feküdt egy szál fehér margaréta. Áz öreg hagyta itt. El szerettem volna menni, segítségért akartam kiáltani, de nem tudtam. Valami sohasem érzett tehetetlenség tartott kötve. Megmerevítette a tagjaimat, elszorította a hangomat. Alig tudtam az ágyamig vergődni. Ruhástól feküdtem le. A szememre húztam a takarót, hogy ne lássak, de mégis láttam. Az öreget, amint ott ül a zongora mellett. Hallottam a hangját, a játékát.