Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII–XIX. századból (Veszprém, 1999)
A nemesi községek szervezete és működése a XVII–XIX. században
8 sok. Az áttekinthetetlen viszonyok rendezésére jelenlegi ismereteink szerint három vármegye is vállalkozott. Elsőként, 1814-ben, Veszprém vármegye készíttetett átfogó közigazgatási szabályrendeletet a nemesi községek és közbirtokosságok igazgatására, melyet nyomtatásban is megjelentetett. A szabályrendeletet 1848-ig két alkalommal is átdolgozták, s mindkétszer nyomtatásban tették közzé.23 Hasonlóan részletes szabályrendeletet alkotott - nyilvánvalóan a veszprémi ismeretében - Vas vármegye 1818-ban, melyet nyomtatásban juttatott el az érintettekhez.24 Nemrég előkerült Sopron vármegye reformkori községi szabályrendelete (1831), amely az előzőekhez hasonló körültekintéssel szabályozza a nemesi közösségek életét.25 Már korábban is kimutattuk, hogy a nemesi községeknek csak egy részében jelentett változást a vármegyei rendszabás, amelyre leginkább a csekély népességű, kis határú és rossz természeti adottságú településeknek volt szüksége. A nagyok - köztük az uradalmi méretű, több mint 34 000 hold területű Szentgál - már a XVIII. században is fejlett és szabályozott önkormányzattal rendelkezett. A reformkor időszakában készült helyi rendtartások már igen részletesen szabályozták az önkormányzatok működését, különös figyelmet fordítva a természeti környezet (pl. erdők, vizek ) védelmére, a közjövedelmek ellenőrzésére. A nemesi önkormányzatok szervei A nemesi (curialista) községekben - ellentétben a mezővárosokban vagy a nagybirtokon élő nemesekkel - nem érvényesült a földesúri befolyás. A nemesi communitas mint jogi személy önkormányzati (testületi és egyedi) szervei útján gyakorolta földesúri jogait. Végzései, ítéletei ellen a nemesi vármegyei fórumokhoz lehetett folyamodni. A közösség tagjai, mint országos nemesek, személyükben szabadok voltak, a politikai jogaikat a megyegyűlésen személyesen, az országgyűlésen választott képviselőik (2-2 követük) révén gyakorolhatták. Rendes állami adót nem fizettek, csupán az országgyűlés által megajánlott hadísegélyhez (subsidium), a koronázási és országgyűlési költségekhez járultak hozzá. Rendi statusuk szerint elméletileg adómentesek voltak, a gyakorlatban azonban a „kisnemesek” is hozzájárultak a megyei közkiadásokhoz (a házipénztár terheihez), fizették az egyházi adót (dézs- mát), gondoskodtak a lelkész és tanító eltartásáról, földjeinek megműveléséről, tűzifájuk biztosításáról. Ki kellett venni részüket a katonatartás bői, közcélú fuvarozásokból, a közmunkákból (pl. a községen átvezető utak, azok hídjainak javítása, kaiban tartás a). Ezenkívül, állami adómentességük ellentételezéseként, háború esetén hadba kellett vonulniuk (nemesi felkelés) - utoljára a napóleoni háborúk idején (1792-1815). A „vérrel adózás” kötelezettségének teljesítése alól is találtak kibúvót: maguk helyett másokat (nincstelen sorstársaikat vagy parasztokat) fogadtak fel katonáskodni. Ajánlkozó bőven akadt, hiszen a dunántúli nemesi községekbe oly nagy számmal települtek be parasztrendűek, hogy a XVIII. század végén, XIX. század elején a nemesek már legtöbb faluban kisebbségbe szorultak. 23 Rendszabások, vagyis statútumok... Veszprém, 1814., 1826., 1846. 24 Foglalattya azon punctumoknak mellyeket T. N. Vas Vármegye a (...) községeknek rendtartására ki szabott. Szombathely, 1818. Példánya: VaML IV. 1. b. 1818. No. 560. (1818. június 8. közgyűlési iratok)., VeML Nyomtatványtár, szánt nélkül. 25 Sopron Vármegye 1824-1825-ben készíttette el a szabályrendeletet, melyet 1831-ben fogadtatott el a nemes községekkel. A Sopron vármegyei statútumokra Dominkovits Péter levéltáros kollégám hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton is köszönetét mondok neki.
