Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII–XIX. századból (Veszprém, 1999)
A nemesi községek szervezete és működése a XVII–XIX. században
9 A kiváltságos kisebbség uralmának fenntartását szolgálta az önkormányzat, amely három lényeges funkciót látott el: 1. A törvények, királyi rendeletek, kormányrendé! "ek, vármegyei statútumok figyelembe vételével, saját törvényalkotási jogával is élve, igazgatta a községet; 2. Megszervezte a békés termelőmunkát, összhangba hozta az egyéni és közös gazdálkodást. 3. Első fokon bíráskodott a kisebb büntető ügyekben, s a polgári peres ügyekben. ítéletei ellen a járásbeli szolgabíróhoz, onnan pedig a vármegyei törvényszékhez lehetett fellebbezni. A községi önkormányzat gremiális elvi alapokra épült: a döntéshozatal minden fontos, a közösség egészét érintő ügyben testületileg történt - a végrehajtás az egyedi szervek feladata volt. Nagyobb horderejű kérdésekben (pl. határszemle, értékbecsű stb.) viszont a végrehajtást (eljárást) is bizottság végezte. Az önkormányzati testületeknek két főtípusa alakult ki a XVII-XVIII. században. A lakosság (birtokosok) szélesebb körét mozgósította a legalább évi rendszerességgel tartott közgyűlés (népgyűlés, köz ülés stb.). Két közgyűlés közti időben a kisebb időközönként tartott kisgyűlés (tanácsülés) biztosította a helyi igazgatás folyamatosságát. A legfejlettebb községekben már a XVIII. században heti rendszerességgel ülésezett a tanács. A közgyűlések a XVII. században még népgyűlés (ősgyűlés) jellegűek voltak, a XV11I. században a birtokosok (agilisck és nemesek) gyűlésévé, a XIX. században legtöbb helyen csak a birtokosok gyűlésévé váltak. A vármegyei külön adó alá vetett agílisekct (feleségük vagy anyjuk után nemesi földet bíró parasztokat) legtöbb helyen kiszorították az önkormányzati hatalom gyakorlásából. A közgyűlésnek a XIX. századra a legfejlettebb községekben 3 altípusa alakult ki: a rendes (időszakos), a tisztújító és a rendkívüli közgyűlés. A kisebb falvakban rendszeresen csak évi egy alkalommal tartottak közgyűlést, amely egyszerre volt zárszámadó és tisztújító közgyűlés. A közigazgatási évet leggyakrabban a tisztújítás megtörténtétől. Szent György naptól (április 24.), ritkábban Mindenszentek napjától (november 1.) vagy a naptári év kezdetétől (január 1.) számították. A kormányzatnak (Helytartótanácsnak) azon rendelkezését, mely 1770-től a tisztújító közgyűlés tartását a katonai év kezdetéhez, Mindenszentek napjához kötötte, legtöbb helyen nem tartották be. Az. önkormányzati élet színhelye kezdetben a bíró háza, később (ha volt ilyen) a községháza volt. A tisztújító közgyűléseket meghatározott szertartásrend szerint, ünnepélyes külsőségek között tartották és szentmisével kötötték egybe. A többes jelölés alapján felkiáltással vagy voksolással választott tisztségviselők rendszerint a templomban (ritkábban a szolgabíró előtt) tették le az. esküt. A nemesi község hierarchikus szervezetű volt: élén különböző névvel illetett bíró (törvénybíró, bíró, céhmester, vajda, hadnagy) állt, tiki a tanács elnökletét is ellátta. Hatalmi jelképe a pálca és a kaloda volt, melyet tisztújításkor a falu levéltárát tartalmazó bíróládával együtt átadott utódának. A tanácstagok hivatalukat — rendkívüli esetektől eltekintve - életfogytiglan töltötték be, közülük kerültek ki a tekintélyesebb tisztségviselők ( pl. pénztárosok, gyámatyák), míg az alantasabb hivatalokat (pl. korombíró vagy füstbíró, tizedes, bor- és pálinkabíró) átengedték a szegényebb birtokosoknak vagy az agiliseknek. Mindaddig, amíg a tisztségekkel nem járt rendszeres jövedelem (fizetés), a vezető tisztségek betöltése is terhes kötelességeknek számított, ezért az a gyakorlat érvényesült, hogy a bírói hivatalt sorrend szerint töltötték be. A tanács rendkívül széles hatáskörben járt el. Döntött a közjövedelmi források: a földesúri haszonvételek (erdő, legelő, ingatlanok, vadászat, madarászat), az
