Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Horváth József: írásbeliség és végrendelkezési gyakorlat Győrben a XVII. században
Műhely tartja.8,1 Kedvező véleményét osztom, de néhány problémára a 17. századi győri fórrá- sok ezirányú vizsgálatakor fel kell hívnom a figyelmet. Mint a bevezetőben említettem, győri forrásaink döntő többsége — mintegy négyötöde — másolatban maradt fenn; de a kb. kétszáz testamentumlevél jelentősebb része is fogalmazvány; így az aláírások konkrét összeszámolása csak az ezernyi testamentum kis töredéke esetében lehetséges. A bemásolt végrendeletek egy része alá a másolást végző személy odaírta a tanúk aláírását is; nagyobb részénél csak utalt arra, hogy a testamentum hány pecséttel ill. aláírással volt megerősítve — ezek vizsgálata már nagyobb figyelmet igényel. Végül szép számmal vannak olyan forrásaink, melyeknél a másoló nem utal aláírások, pecsétek, megerősítések létére; ezeket ki kell hagynunk a számszerű elemzésből, bár a tanúnévsorok összevetésével ezek egy részéből is „kiszűrhető” az írástudó tanúk jelenléte. A sok bizonytalansági tényező miatt az egész évszázadra számszerű vizsgálódást ezidáig nem végeztem, csupán az első évtizedek anyaga alapján tettem erre kísérletet; előadásom hátralévő részében ennek néhány tapasztalatáról szólok. A testamentumok szövege után, a megerősítések sorában az első helyen a testáló sajátkezű megerősítésének kellene állnia. Tárkány Szűcs Ernő több tízezer végrendelet — köztük 19. századiak is — áttekintése alapján általános jelenségnek mondja, hogy nem található azokon sajátkezű aláírás, csak kézvonás.85 Győri forrásainkat vizsgálva azt kell mondanunk, hogy a század első felében jegyző által leírt testamentumok egyikén sem szerepel a testáló aláírása, pedig közülük más forrásból többről tudjuk, hogy tudott írni: Vince Balázs aláírását pl. ismerjük Mészáros Mihály 1603- ban kelt testamentumleveléről, de saját utolsó rendelését nem írta alá.86 De nem írták pl. alá végrendeletüket a magukat deáknak nevező testálok sem. Ez valószínűvé teszi, hogy ebben a korszakban Győrött — mintegy helyi „törvényrontó szokás”- ként — eltekintettek a testáló sajátkezű aláírásától: talán mert olyan kevesen tudtak írni, hogy akik tudtak, azok sem „vették a fáradságot” nevük aláírására8/ — és ezt senki nem is követelte meg. Ami a tanúk aláírását illeti: az 1600 és 1620 között keletkezett 121 forrásunk közül 75 semmiféle aláírással kapcsolatos megjegyzést nem tartalmaz; további 15 esetről tudunk, ahol a testamentumosok megerősítő formulája utal arra, hogy a jelenlévő tanúk aláírásukkal megerősítették a fenti szöveget, de az aláírásoknak nyoma nem maradt. (Ezen esetek többségében is kihangsúlyozza a formula: csak azok írták alá, akik írni tudtak.) A városi anyagból e két évtizedből 3 olyan testamentumlevelet ismerünk, amelyen aláírások maradtak fenn: így 1603-ban Mészáros Mihály testamentumát a jelenlévő 7 tanú közül csak Vince Balázs és Tott András jegyző írta alá.88 Érdemes felsorolni, kik nem írták alá: Kapra István győri bíró, Szabó Boldizsár, Lindvay Lukács és Haidu Miklós győri esküdtek és Mészáros Máté. Vagyis M TÓTH István György 1996. 122. 85 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981. 741. 86 GYVL, Vé^rend. 9. ill. 12. sz. 87 Vö. pl.: TÓTH István György 1987. 152-153. 88 GYVL, Végrend. 9. sz. Acta Papensia 11. (2002) 1-2. 93
