Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje
szítettek e végett úgy, hogy azokban minden tanító a községek által kirendelni szokott levélhordók által személyesen küldhesse akadály nélkül szomszéd kartársához.”275 Nem Petőfi életrajzát írjuk, ezért nem soroljuk fel tételesen azokat a kapcsolatokat, amelyek a nem szülőhelyén iskolázott Petrovics Sándort ehhez a réteghez kötötték (1828-tól). Az új generáció viszont a költőnek kortársa és baráti körének jelentős hányada volt. Akár úgy, hogy volt iskolatársai kerültek lelkészi-tanítói állásokba az 1840-es évektől, akár úgy, mint esetünkben, hogy szüleinél időzései, utazásai alkalmával ismerkedett meg és kötött barátságot velük. Idézett krónikásunk Kardos István szalkszentmártoni segédtanító, aki megörökítette a vasadi csárdában, 1844 pünkösdjének harmadnapján történt mulatság emlékét is, ahová Petőfi a dunavecsei Szűcs János rektor, Balla István tanító-káplán és Oláh Károly segédtanító társaságában érkezett. A résztvevők elénekelték Hejh, nekem hát vigasztalást mi sem ad... c. bordalát is, amely Pönögei Kis Pál álnéven az Atheneaum c. folyóiratban jelent meg (adat a folyóiratnak ebben a körben való ismeretségére), amire válaszul Petőfi feloldotta számukra álnevét.276 De tagja volt a tanítóegyletnek Székely Károly dömsödi rektor is, aki 1846 tavaszán vendégül látta a Dömsödön tartózkodó és dolgozó két írót, a Tízek Társasága társulatának két tagját: Petőfit és Pálffy Albertet. Kardos István maga 1844 és 1846 között volt szalkszentmártoni segédtanító, 1845/46-ban a huzamosan szüleinél ott lakó alkotó Petőfinek szomszédja, munkásságának szemtanúja, sőt segítője, amennyiben a költő vele íratta le sajtó alá a Versek 1844-1845 kötetének anyagát. Kardos emlékezéseinek hitelességét a most folyó Petőfi kritikai kiadás ellenőrző kutatásai igazolták, és ki kell emelnünk rokonszenves szerénységét is: „...én [...] az itt vele társalkodók között csak másodrangú valék...” Kardos István először Jókai Mórhoz intézett, 1854. április 25-én írt levelében foglalta össze emlékeit.277 Az 1891-ben papírra vetett, terjedelmesebb emlékirattal egybevetve megállapítható, hogy a Petőfi-kultusz hatására végbement, annak számlájára írható torzítási szándék (ideértve akár a saját szerep felnagyításának törekvését is) nem tapasztalható, legfeljebb a Petőfi-irodalom segített itt-ott megtámogatni a halványuló emlékezetet. Hasonlót tapasztalhatunk, ha Péchy Imre anyaggyűjtését vizsgáljuk a dunavecsei barátok emlékezésében;278 mi több, arra is van példánk, hogy amikor az újdondászi színes toll kicifrázta a valóságot, a szemtanú azonnal cáfolt. Ez 1874- ben történt, amikor Váradi Antal (nem azonos a költő verssel is megtisztelt ügyvédbarátjával és pesti lakótársával!) Petőfi Dömsödön c. cikkében279 népszínmű-jelenetet formált a rektor vezetésével sürgő-forgó, sütő-főző vendégváró faluról, Székely Károly rektor azonnal cáfolt.280 Válaszából az is kiderült, hogy Váradi ráadásul összekeverte a Dömsödön, 1845 nyarán, Petőfi, valamelyik futó megállása idején írt Piroslik már áfákon a levél... c. vers pontosan ma sem ismert keletkezéstörténetét az 1846 tavaszi dömsödi munkálkodás hagyomány anyagával. Nem ezen a rétegen múlott tehát, hogy utóbb, a századfordulón (természet szabta kihalásuk után) a Petőfi-legendárium 275 MAJSAI 1979, 172. Ugyanitt a Petőfire vonatkozó rész hasonmása is: MAJSAI1979, 170-171. 276 MAJSAI 1979, 173. és PKrk 1., 446-447. 277 JKKLev I. 137-141. 278 PÉCHY 1879. 279 FL 1874. júl. 23. 280 FL 1874. aug. 28. 235
