Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje
már idézett „Elöljáró Beszédjében: „Ha a’ kegyetlen sors mostohasága mind ezektől [baráttól, szerelemtől, „múlató Kompániádtól] megfosztja szegény fejünket [...] arra kérlek, hogy ilyen vagy ehez hasonló Holmit vagy Valamit készitts magadnak...” A rögzítés, lejegyzés, másolás az esetek többségében elválaszthatatlan volt azoktól a technikáktól, amelyek révén új szövegek és dallamok nyerhetők, ha a meglévők nem bizonyultak elégségesnek vagy megfelelőnek. Ezekhez az alapot a diákok mind a katolikus, mind a protestáns középfokú oktatásban, az iskolai versgyakorlatok révén megkapták, „hiszen egy volt diák, akármiféle diplomát kapott, falun mint pap vagy tanító, évenként számos alkalommal tűrhető rigmusokkal volt kénytelen előállni, hogy köszöntse, vagy elgyászolja nem csupán földesurát, aki a latin rigmusok hallatán is legalább mímelte, mintha értené, hanem az egyházközség tehetősebb polgár és paraszt tagjait is.”215 Arany János ugyan — idézett tanulmányában — elítélően nyilatkozott az általa is megélt „proportiók”, azaz versgyakorlatok laposságáról,216 ám legutóbb Csokonai Vitéz Mihály „Zöld kódexe”, iskolai versfeladatainak gyűjteménye szemléltethette a kritikai kiadásban, hogyan váltak remekek (Zsugori uram, Konstantinápoly, Az estve) a jellemzés, a város- vagy napszak-leírás penzumainak zseniális teljesítésével.217 Nagyobb terjedelmű műveknél egy általános, megtanult műfaji séma helyi és személyes vonatkozásokkal való feltöltése volt a követendő módszer; kisebbeknél pedig az alkalmazás, azaz ismert dallamra új szöveg írása (az ún. sperontizmus), vagy ugyanez fordítva, esetleg meglévő szöveg és melódia összepárosítása. Ez utóbbi, ritkább metódusnak a szemléltetésére álljon itt a Kossuth-nóta példája, amelyet a legutóbbi időkig ceglédi keletkezésűnek tartottak. A legendát 1868-ban Jókai Mór indította útjára, aki egyébként egyike volt azoknak, akik Kossuth Lajost alföldi toborzókörútján végigkísérték, és így szem- és fültanúja volt a ceglédi beszédnek, a Nagykőrösön és az éppen vásárt tartó Kecskeméten történteknek. Jókai szerint 1848. október 3-án érkeztek be Pestre az első önkéntesek: a bécsi légió, a tiroli vadászok, egy francia század a Marseillaise-t énekelve, „És azután, mint egy félelmetes óriás kígyó, melynek háta pikkelyek helyett kaszákkal és szuronyokkal fénylik, jött egy csapatban a háromezer ceglédi önkéntes védhad; s a háromezer ember riadó hangjával énekelte végig azt a bizonyos dalt, mely így végződik: Mindnyájan el fogunk menni! Éljen a haza! Nem tudom: érez-e még valaki valamit, midőn a dalt legelőször hallja? Én sírtam.”218 A franciákra tett célzásból világos, hogy Jókai — a szemtanú hitelét alárendelve a szépírói szándéknak — itt a „magyar Marseillaise” történetét akarta megalkotni. A ceglédi szájhagyomány szerint az önkéntesek először 1848. szeptember 25- én, Irsa környékén énekelték, kuruc(kori) dallamra Orosz János ceglédi csendbiztos szövegét alkalmazva. Ekképpen: 215 JUHÁSZ 1977, 85. Alkalmi verseket másolt Kalitza Ferenc is Kecskeméten, iskolai gyakorlatként 1832/33- ban: STOLL 2002, 554-555. 2,6 AJÖMXI. 158. 217 L. a Csokonai korai versei (1785-1790) c. fejezetet. In: Cs/ÖM I. 323-349. 218 KAlb 1868, 105. 215
