Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)

2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.1. Az író társadalmi státusának és életmódjának változása

hagyományához, közköltészetéhez. Arra azonban az elbeszélő sem számított, hogy az alkalmasint fehér asztal vagy séta közben előadott történetet újságcikkben is közzé lehet tenni, nyilvánosságra lehet hozni.

Ennek megfelelő volt a cikk fogadtatása is. ,,A’ péczeli köz-birtokosság” cáfolatot adott közre néhány hét múlva,146 amelyben sérelmezték a faluképre tett megjegyzéseket (természetföldrajzi adottságokkal magyarázva a kifogásoltakat), a Rádayt ért vádat (szerintük ajánlata arra vonatkozott, hogy a szóban forgó föld ellicitáltassék és ne az eredeti négyszögöl-kiterjedésben, hanem a fellicitált érték szerint visszaszámolva számítsák be) és azt a benyomást, mintha Szemere Pál lett volna Táncsics informátora (a cikk ezt a kérdést valóban nyitva hagyta).

Pécel mint irodalmi kirándulóhely a következő, fiatalabb írónemzedék útvonalára is felkerült. 1845 júliusában Vahot Imre és Petőfi Sándor Tápiósápról visszatérve látogatták meg Szemerét és a szintén Pécelen lakó Szontagh Gusztávot, utóbbit ezúttal nem az „egyezményes filozófia” megalkotójaként, hanem szenvedélyes dinnyetermesztői minőségében. Magukkal vitték Tápiósápról Vachott Sándort is.147 Petőfi és az őt először világirodalmi jelenségnek nevező Szemere Pál megismerkedése egyike az irodalomtörténet megoldhatatlannak látszó részletkérdéseinek. Jókai Mór ugyan előad egy pesti utcai jelenetet, amikor Szemere szólítja meg őket, és a huszonkét esztendős Jókainak a hatvankét éves péceli veterán író ajánlja fel a tegeződést. Ez 1847-et adná az időben, csakhogy Jókai — a csattanó kedvéért — a nálánál két évvel idősebb és szintén jelenlévő Petőfit is 22 esztendősnek állítja... Inkább hihetünk az igazmondó Petőfinek, aki 1845. decemberi versében, a Szemere Pálhoz c. költői levelében felemlegeti a tapsot, „mellyel pályám kezdetén / Egymagad által üdvezeltetém...”148 A sokat tervezgető, de nehezen író Szemere 1846. augusztus 29-ről, Pécelről intézett nyílt levelet az Életképek hasábjain Petőfihez.149 Ebben nemcsak mentegetődzik kései nyilvános megszólalásáért (ami lehetett közvetett visszajelzése az episztolának is), hanem utal egyszersmind egy folyamatosan érvényes meghívásra is: „Sajnálom, hogy nem volt módodban, ha csak egy-két napra is kiröppenni. Neked többször kellene velem lenned.” A megfogalmazás kétségkívül megengedi korábbi személyes találkozás(ok) feltételezését. Az 1845. júliusi péceli látogatás mint vélhető első látogatás mellett szólhat az is, hogy Szemere Pál Petőfinek egy olyan versét vette föl részletesebb esztétikai fejtegetésre kiválogatott költeményeinek sorába (Kisfaludy Károly Rákosi szántója és Vörösmarty Mihály Fóti dala. mellett), amely éppen ekkor jelent meg a Pesti Divatlap júliusi számában: az 1845 áprilisában, Eperjesen írott Az erdei lakot. Verses elemzésének 1860-ban publikált részletéből is kiviláglik, hogy az egyre különcebb magánemberi vonásokat, szokásokat mutató, egyre nehézkesebben fogalmazó Szemere Pál mindazonáltal mennyire tisztán látta Petőfi Sándor alkotósajátosságait:

146 Rajzolatok 1837. aug. 10. 510-511.

147 VACHOTTNÉ 1887, II. 16-17.

148 A vers a Pesti Divatlap 1846. jan. 8-i számában jelent meg.

149 Életképek 1846. szept. 19. Előrejelzése már a szept. 5-i számban.

196