Vass Erika: A Hunyad megyei református szorványmagyarság (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

LOZSÁD ÉS RÁKOSD. KÉT ELTÉRŐ SORS - Rákosd

kukoricaszedés idején az ottani románok eljöttek Rákosdra, és egy zsák kukoricáért 1 kg juhtúrót adtak. Ekkor még Rákösd volt a közigazgatási központ, a környező román falvak (Bós, Zalasd, Mogyorós) hozzá tartoztak, és a mai kultúrotthon polgármesteri hivatalként működött. Amint egy korábbi fejezetben említettem, Rákosdon is tartottak búcsúkat (nedeie). Az iskola udvarán, a nagy diófa alatt augusztus utolsó vasárnapján került rá sor, ami általában mindig újkenyér ünnepére esett. A legények zenekart rendeltek, és a közeli falvakból (pl. Hosdátról, Alpestesről, Csernakeresztúrról) jöttek a rokonok. Az 1940. évi II. bécsi döntés után, amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, Dél-Erdély pedig Románia része maradt, feszült helyzet alakult ki Dél-Erdélyben. Az idősek mesélték, hogy a vasgárdisták Rákosdon is bementek a magyarok portáira és megverték őket, mert magyarul beszéltek otthon. Ebben az időben tiltották a magyar nevek adását is, mint például a Leventét (a hivatalos névtől függetlenül a családban és a faluban így szólítják az illetőt, a református anyakönyvben pedig a polgári anyakönyvben szereplő név és ez a név is szerepel). A rákosdiak közül is többen átszöktek Észak-Erdélybe. Olyanok is voltak, akik a Szovjetunióban a fronton szöktek át a román hadseregből a magyarba, s így a háború végén Budapesten kötöttek ki, a Csepel Gyárban dolgoztak egy-két évig, és utána tértek vissza Rákosdra. Az 1950-es években a beszolgáltatások miatt itt is nehéz volt a falusiak élete. Volt, akit kuláknak nyilvánítottak, gyermekeinek abba kellett hagyniuk Kolozsváron megkezdett tanulmányaikat. A falu társadalmában nagy változást hozott a kollektivizálás. Egy módos gazda fia szerint a kollektivizálás előtt csak a gyenge emberek dolgoztak a gyárban, aki nem volt képes megélni a földjéből: „Egy kicsit lenézték, szegény emberek voltak, nem voltak úgy földjük, állataik. Aztán megint megfordult a világ, mindenki oda kelletett szaladjon jobbról, balról." „Jött a kollektív, aki bírt, szaladt, s aki még megmaradt, megmaradt." Sokan hagyták el ekkor a falut, az itt maradottak nagy része pedig a vajdahunyadi gyárban helyezkedett el: jobban fizetett, mintha otthon maradtak volna a kollektívben. Csak az idősek maradtak ott az állatokat gondozni, a rákosdiak helyére Máramarosból érkeztek családok, a falusiak nem vállalták el ezt a munkát. Később a Székelységből jött egy cigány család, ők vitték ki nyaranta a csordát legelni. A vasgyár és a kollektív között sajátos rendszer jött létre: azok is kaptak a kollektívtől földet művelésre, akik a vasgyárban dolgoztak: 246