Vass Erika: A Hunyad megyei református szorványmagyarság (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

LOZSÁD ÉS RÁKOSD. KÉT ELTÉRŐ SORS - Rákosd

a kollektív megtrágyázta a földet, majd traktorral elvetette a kukoricát, de a kézi munka (kapálás, szénakaszálás, termés betakarítása) a rákosdiak feladata volt. Ha ezt valaki elhanyagolta, akkor a kollektív értesítette a gyárat, és onnan hazaküldték az illetőt. Addig nem mehetett dolgozni, amíg meg nem művelte a földet. Általában a termés 1/3-a maradt a családoknál, a többit be kellett szolgáltatniuk. A kollektív térnyerését mutatja, hogy az 1950-es években a rákosdiak legjobb termőföldjeire építették a kokszgyárat. A falu összetétele Vajdahunyad gyáriparának és a kollektivizálásnak a hatására jelentősen megváltozott, hiszen a falutól gyalog félórányira esett a gyár. Azok, akik az ország más vidékéről kerültek a vasgyárba dolgozni, tömbházakban kaptak lakást, de néhányan Rákosdon vásároltak házat vagy telket, hogy a gyermekkorukból magukkal hozott kertészkedést és életkörülményeket folytathassák.: „A vasgyárban itten sok nép keringett, mindenfelé, általába az egész országba. Itt is bejöttek, laktak ide-oda, akinek nem tetszett tömbházba lakni, gyűjtött pénzt, és kapott alkalmat, megvett egy házat." Ugyanakkor a tősgyökeres rákosdiak közül is sokan hagytak fel a falusi életformával, és beköltöztek Vajdahunyadra, mert az ottani tömblakásokat építésük idején színvonalasabbnak érezték (a központi fűtés, a világos szobák, a villany és a meleg víz miatt ez érthető is). Ma kb. 10 olyan román él Rákosdon, aki tősgyökeresnek számít, a többiek a gyári munkalehetőség révén kerültek ide: „Úgymint Erdélyből románság Kolozsvár környékén vagy Szatmár környékén, vagy moldovaiak, oltyánok, vagy havasalfödiek, Munténia, úgy mondják románul, mindenfelől az országból. Gyárba. Rokonság után. Elindult egy a faluból, akkor még utána jött 2-3, 10. Vannak sok ilyen falubeliek vagy közelső falukból. Egyik a másik után hoztak." A helybeli és a beköltözött románok között sok mentális különbség volt, egy helybeli református így jellemezte az újonnan érkezetteket: „azok között is vannak rendesebbek, de nem olyan fegyelmezettek, mer elvándoroltak fiatal korukban, otthonról, nem tudnak rendet betartani. Mindenhol az övék, mindenfelé, nem érdekel, hogy általába az embernek a tulajdona. Megszoktak mint a termelőszövetkezet, a kollektív idején. Aztán vannak közöttük is rendesek, persze ezek a falubeliek itt nőttek fel már, össze vannak vagy ha nem is olvasztva, de lelkileg mind ide falubeliek." Az 1990-es években azonban a helyzet megváltozott. A gyárak bezárása után egy ideig se fűtés, se meleg víz nem volt a panellakásokban (Kalánban 247