Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)
Köszöntések - megnyitók - Csepeli István és Schmidt Sándor kiállítása, 2008
ra figyelmeztetnek. Vagy egy korsó kerekségének varázsa, melyből a föld és az ég, a talpunk alatti és a fejünk feletti végtelenje köszön ránk. Igen, varázslat ez, a művészet csodája, mely újra és újra megérint bennünket, ha a tárgyak mögé tekintünk. De minden tárgy, minden alkotás beszél az alkotójáról is, aki tehetségét és az elődöktől átörökített tudását adta bele. Aki a tárggyal együtt átadja nekünk szeretetét, mely egyéniségéből árad, aki tanít bennünket a szépre, a munka tisztességére, a lélek tiszta örömére, és arra, melyet ezek a tárgyak a zűrzavaros világunkban is ígérnek nekünk: a szorongás nélküli életet. Köszönjük ezt a szenvedélyes szeretetet, ezt az élményt, és ezt az ígéretet az alkotóknak: Bárdos Sándornénak, Ica néninek, Farkas Bertalannénak, Fülöp Pálnénak, Hegedűs Jánosnénak, a Népművészet Mestereinek, Pataki Miklósnénak, művészeti vezetőnek, Fejes Jánosnénak, Kiss Lajosnénak, Kovács Jánosnénak, Kovács Ferencnének, Vermes Lajosnénak, népi iparművészeknek, akik valamennyien a hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet tagjai. Köszönjük továbbá a fazekas ősök leszármazottjának, a 60 éves Fazekas Lajosnak, a Népművészet Mesterének, köszönet a Folkart Centrum Kft-nek és Jani Julianna igazgatónak, hogy ennek a varázslatnak itt helyet adott. Kívánom, hogy a kiállítás és az alkotások sok-sok embernek adjanak léleknyugtató örömet. Akiállítást tisztelettel megnyitom! Csepeli István és Schmidt Sándor kiállítása, 2008 A népművészet, a népi iparművészet történeti folyamatait teljességgel még nem tárta fel a szakkutatás, de a népi iparművészet hat évtizedes alakulásának főbb csomópontjait már elég jól ismerjük. Tudjuk, hogy a 20. század 70-es 80-as éveiben felnőtt egy népművészetre fogékony generáció, mely már nem elégedett meg a történeti népművészet 19. századi hagyatékával, sem annak másolásával, hanem a köznépi kultúra akkoriban világszerte tapasztalható reneszánszának sodrásában a tárgyalkotó népművészet megújulását szorgalmazta. Ez a generáció - alkotó közösségekbe szerveződve, vagy magányos harcosként - hozzálátott ahhoz, hogy a hagyomány gyökereiből táplálkozva olyan művészi értékeket hozzon létre, melyek újfajta lelkületet tükröznek, új gondolkodást és új látásmódot közvetítenek. De ugyanakkor őrzik a múlt értékeit, és arra törekszenek, hogy ezek az értékek a nemzeti kultúra részévé váljanak. E generáció kiemelkedő egyéniségei Csepeli István és Schmidt Sándor. Mindketten arra törekedtek több évtizedes munkálkodásuk során, hogy a faragó népművészet eddigi kereteit szétfeszítve, szakítsanak az 1950-60-as években sorozatban gyártott 490
