Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Köszöntések - megnyitók - Csepeli István és Schmidt Sándor kiállítása, 2008

termékek világával, melyek igazában a népművészetnek csak a nem lényegi értékeit őrizték. Rájöttek arra, hogy a hagyományos technikákkal és formákkal új funkcióknak adjanak teret, így jöttek létre a faragott pannók, faliképek, kisplasztikák, szárnyas oltárok, térelválasztók, tékák, más bútorok, továbbá a két természetes anyag: a fa és csont kombinációinak megannyi változata. A technikában a csont- és a fémberakás, a spanyolozás felújítása és az újszerűen megfogalmazott funkciók korábban nem ismert esztétikai világot eredményeztek. Az új törekvések kollegiális és hivatalos elfogadtatása nem volt könnyű, a viták még ma is tartanak, különösen ennek az új szemléletnek a formai és tartalmi határairól. A megújulás folyamatában a lényegében külsődleges jegyek, mint a forma és a technika mellett, a magam részéről a legfontosabbnak tartom a szellemi megújulást, azt a szellemiséget, melyet a két alkotó munkái árasztanak. Az élettelen anyag változatai alkotásaik nyomán szélesre tárják a világot, és megkísérlik az örök emberi kérdések újra fogalmazását. Ki vagyok, hol vagyok ebben a világban? Honnan jöttem és hová megyek? A faragványok értékeltetik a talpunk alatt a földet és a felettünk lévő messzeséget, az elérhetetlen birodalmat. És a kettő között, ősi hitünk szerint a közvetítők élnek, a sámánok, a garabonciások, a táltosok, a tudó emberek, akik ismerik a múltat és a jövőt, segítenek a jelenben eligazodni, és akik közreműködésével megláthatjuk életünk értelmét. Ez a világ hitet ébreszt és erősít. Hinni abban, ami felettünk van, hinni a végesnek látszó végtelenségében, és alázattal fejet hajtani az elkerülhetetlen előtt. Ezt a tartalmat, ezt a szellemiséget árasztják az életfa ábrázolások, a bibliai jelenetek és a sámánok, táltosok megidézése az itt látható alkotásokon. Azonban nemcsak a formák és a motívumok ragadják meg képzeletünket. A faragásokban megjelenő életfa, az égig érő fa a felfelé törő ember küzdelmét szimbolizálja, azt a vágyat, hogy elérje és megragadja az elérhetetlent, végigjárva az emberi élet grádicsait, eljusson mindig magasabbra, a születéstől a halálig, és a halál utáni másik létezésbe. A páva motívum - hogy egy másik példát mondjak - nemcsak a szerelmet, az odaadást és a hűséget szimbolizálja, egyúttal az újjászületést, a folyamatos megújulást is jelenti, mint a poraiból új életre kelő főnixmadár magyar változata. Az élettelennek tűnő tárgyak mögött még valamit látnunk kell: a mindenütt jelen lévő, és a mindent legyőző hit erejét. Ez a hit éltette eleinket, és ez a hit vezeti az alkotókat is, akik lelkületük és hitük sokrétűségét álmodták a tárgyakba. így válik az élettelen anyag élővé, és így leszünk részesei mi is ennek a tárgyak mögötti végtelen és beláthatatlan világnak. Ennek a kiállításnak és az itt látható tárgyaknak - véleményem szerint - ez a legfőbb értéke. Kérem, fogadják olyan szeretettel, mint ahogy az alkotók most elénk tárták. 491