Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Népi építkezés Mecsek-Hegyalján

Lássuk, hogyan készítették a zsúptetőt? A rozsot aratás után kévébe kötötték és a pajtához szállítottak belőle annyit, amennyi a zsúpozáshoz szükséges volt. Nem volt szabad kinyomtatni a szemet, mert a szalma megtört volna. Ezért kézzel csépelték ki. A cséplés úgy történt, hogy a pajta közelében egy letisztított helyre támlanélküli padot állítottak, majd az odakészített rozsból egy kévét elbontottak. Jó marokra valót kivettek belőle, és a középtájon fogva a kalászokat a padhoz verdesték, amíg a szem kipergett belőle. Vigyáztak nagyon, nehogy a szára megtörjék. A kivert markot egy odakészített szalmakötélre fektették. így csépelték ki az egész kéve rozsot, majd összekötötték és bevitték a pajtába. Ezt a munkát szinte minden esetben nők végezték. Mivel a cséplés általában nyár végén történt, új házat pedig tavasszal vagy nyár elején szoktak építeni, a kicsépelt rozskévék az építkezésig a pajtában maradtak. Amikor tavasszal elég meleg volt már az idő, hozzáfogtak az új ház építéséhez, vagy ha csak a tetőt cserélték ki, a zsúpozáshoz. A rozskévéket a szállásokról kocsival hazahordták a ház közelébe, és elkezdték a zsúp kötését. Ezt Hegyalján mindegyik faluban zsúpkötők végezték. Ezek zsellérsorból kikerült férfiak voltak, akik ebből éltek. Egyikmásik faluban több is volt; a környékre jártak dolgozni. Szöllősön például három zsúpkötő is lakott a múlt század 80-as éveiben. A szalmatetők eltűnésével hirtelen megfogyott a számuk. Egypáran még megéltek valahogy a javításokból, pótlásokból, később ezek is teljesen eltűntek. A zsúpkötők természetbeni fizetségért, ritkábban pénzért dolgoztak. A munka ideje alatt teljes ellátást kaptak. Voltak jó hírű zsúpkötők, akiket távolabbi falvakba is elhívtak az igényesebb megrendelők. Ezeket jobban meg is kellett fizetni. Néha előfordult az is, hogy a gazda - ha ügyes ember volt - maga végezte el a zsúpkötést. Ez azonban ritkaság volt, mert a zsúpkötők nem kerültek sokba, és emellett szépen is dolgoztak. A zsúpkötés a következőképpen történt: A már kicsépelt rozskévék közül egyet-egyet megfogott a zsúpkötő, odavitte a ház elé egy szabad helyre. Kibontotta, kivett belőle egy jó marokkal. Balkézzel megfogta a csomót, jobbjával pedig elkezdte csavarni a fejét, míg a csomó feje önmagától összekunkorodott. Akkor a csomó kalászos végét az önmaga által alkotott hurokba szorította. Egy ilyen becsavart fejű csomót neveztek babicándk. vagy babajkának. Egy-egy kévéből három-négy babica került ki. A babicák tulajdonképpen arra szolgáltak, hogy a rozsszalmát előkészítsék a zsúpkötéshez, illetve megkönnyítsék a zsúp kötését. Hiszen kisebb csomó szalmát könnyebb volt kötözni és teregetni a tetőn, mint egy nagy kévét. A zsúpkötő tehát egymásután szedte elő a kévéket és babicát csinált belőlük. Mikor 20-30-at megcsinált, hozzáfoghatott a babicák felkötözéséhez, a tulajdonképpeni zsúpkötéshez. Odatámasztott egy létrát a legalsó tetőléchez és felvitt annyi babicát, amennyit csak elbírt. Letette jobb kéz felől. A zsúpkötést mindig legalul kezdték a baloldalon. Először tehát előre elkészített szalmakötéllel odakötözött egy babicát a baloldali legalsó léchez, a legszélére. Erősen rákötözte úgy, hogy a babica feje, vagyis a kalászos vége volt felül. Aztán vette a következő babicát, és melléje tette. A térdével odaszorította, majd a már odakötözött babica egyharmad részéből kötelet csavart, átvitte azt 44