Füzes Endre: A szántalpas hombártól a tájházig (Skanzen könyvek. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2012)

Település - népi építészet - Foreword

.Akinek nem volt lova, és nem is tudott szerezni, az ökörrel nyomtatott. Általában ezek szegény emberek voltak, akik nem tudták megfizetni a nyomtató ló bérét, vagy olyan kevés gabonájuk volt, hogy azt ökörrel is el lehetett nyomtatni. Ökörrel is ugyanúgy nyomtattak, mint lóval. Két ökröt egymáshoz kötöttek, és hosszú kötőféken vezették őket körbe. Mivel az ökrök jóval lassabban járták az ágyást, ezért ez a nyomtatás jóval lassúbb volt. Még egy hátránya volt: valakinek mindig lapátot kellett vinni az ökrök után, mert különben nagyon összepiszkították volna az. ágyást. Mikor már többször megforgatták, megjáratták az ágyást, levezették róla az állatokat. A szalmát vellával jól megrázták és kazalba hordták. Aztán a töreket húzták le óvatosan, majd végül a szemet seperték össze. Itt is szórással tisztították, de a XIX. század közepén mindegyik faluban elterjedtek a szelelőrosták, azután már azzal tisztították a kinyomtatott szemet. A hegyháti szállásokon nem csépeltek és nem nyomtattak. Ezek a szállások csak állattartásra szolgáltak, a pajtában is csak a takarmányt tartották. Ennek az az oka, hogy itt a szántóföldek a határnak egészen más részébe estek, messze a falutól és a szállásoktól. Ezért a Hegyháton kint a földeken csináltak szérűt még a XIX. század közepén is, ott csépeltek és nyomtattak. Mikor pedig a földművelés fejlődése során a központi és komplex gazdasági udvar igénye fellépett, akkorra a szállások már bomlásnak indulnak. így a gazdasági udvart már a házhoz vitték, ahol olyan elhelyezési nehézségek nem voltak, mint Hegyalján, mert a falutelepülés jóval lazább volt. Rakodóhely A szálláskertek rakodóhelyül is szolgáltak. Ez a funkciójuk azonban csak akkor keletkezett. mikor a szemnyerési munkákat itt kezdték végezni. Ekkor az összes gabonát a szállásokra vitték, itt csépeltek, nyomtattak, majd itt rakták kazalba. A szalmakazlat a pajta közelében rakták, hogy ne kelljen messze menni, ha friss almot akartak az istállóba vinni. A szalmakazal oldalába csinálták a polyváskunyhót, pár rúddal alátámasztott dorongtetővel, melybe a szórás után visszamaradt szalmatöreket és pelyvát hordták. A szállásokon rakták boglyába a szénát is, ha már nem fért el a pajtában. Ez pedig gyakran megtörtént ott, ahol sok marha volt, melyek elfoglalták télen a pajta nagy részét is. A padlás pedig nem volt olyan befogadóképességű, mint a mai pajták és istállók padlása. Ősszel tehát a megszárított szénát mindjárt szekérre rakták és a szállásra vitték. Ott rakták boglyába a pajta közelében. A pajta mellé vitték a levágott kukoricaszárat is. Gyakran úgy körülrakták vele a pajtát, hogy ki sem látszott alóla a fal. A szállásokon tárolt mezőgazdasági mellékterményeket igyekeztek mindegyik szálláson úgy elhelyezni, hogy lehetőleg egy csomóban, egymáshoz és a pajtához közel legyenek. így a szálláskert nagy része üres maradt, és a jószág időnkint alkalmi legelőt talált itt. Volt olyan gazda, aki nem engedte legeltetni a jószágát a szállások füvén, hanem évenként kétszer-háromszor kaszálta, és a szénát téli takarmánynak tette el. A közösségi élet színhelyei Hegyalján és Hegyháton is a szállások a férfiak kedvelt találkozóhelyei voltak. Tavasszal és ősszel gyakran összejöttek itt a fiatalok és idősek egyaránt. Tehát a 27