Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

3. A MÚZEUMI FALU

39. kép Sonkádi disznóól és szín (háttérben a sütőház) három hajóra osztják. Az oszlopokon nyugvó koszorűgerendák tartják a hatalmas, szarufákból összerótt, zsindellyel fedett tetőszerkezetet. A csűrfal kötésekkel, ferdetámaszokkal megerősített oszlopainak közét deszkapalánk tölti ki. Mindkét keskeny homlokzatán kétszárnyú kapu nyílik (mellettük kis ajtó az embereknek), melynek méretét a kévékkel megrakott szekér szélességéhez szabták. Miután a szekérről a gabonát a csűr két oldalán álló fiókokba rakták, a szekér a csűr hátsó kapuján kihajthatott. Emlékezet szerint valamikor egész télen csépelték kézicséppel a csűr piacára teregetett kévéket. Amikor már lóval nyomtatták, és a kézzel hajtott szelelőrostán tisztították a szemet, megrövidült ez a munka, és a csűr is elvesztette korábbi szerepét. Ettől kezdve a gyorsan felszabaduló csűrfiókokat takarmánytárolásra is használták. A babot, borsót, a házak fedéséhez felhasznált szalmát azonban a gépi cséplés bevezetése után is kézi cséppel a csűrben csépelték el. Ha több kocsi, szekér volt a portán, egyikét-másikát behúzták a csűr alá, a pelyvás kasokat tartották a csűrfiókban, szekercét, ekét, boronát raktak a csűrpad gerendáira fektetett tölgyfapallókra. A makkos erdők fogytával a disznót kukoricára fogták, és így a belterjesebb állattartás megnövelte a máléételeket amúgy is kedvelő tájon a kukoricatermesztést és a górék méretét. A tölgy falábakra, keményfa keretbe 53