Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

HORVÁTH Sándor: Falusiból városi, parasztból városlakó

FALUSIBÓL VÁROSI, PARASZTBÓL VÁROSLAKÓ A parasztság életmódváltozása Sztálinvárosban HORVÁTH SÁNDOR A mindennapi, gépies cselekedetek, sztereotípiák, előítéletek, mint a mentalitástörténet tárgyai csoportképező tényezőkként is értelmezhetők. Több mentalitás egy időben, sőt egyazon emberben való egymásmelletti létezése, illetve ennek vizsgálata szerfölött nehéz, de alapvető kérdés. Az 1950-es években a városokba költöző, vagy ott állandó munkát vállaló, korábban többnyire mezőgazdasági munkából élő, „falusi" emberek életében, illetve életvezetési eszményeiben számos olyan változás ment végbe, amelyek a sztereotípiákra épülő „falusi" és „városi" életmód fogalompáron keresztül is interpretálhatók. Sztálinváros első évtizedének története elmesélhető a falusi és városi életformacsoportok szembenállásaként, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az esetek többségében nehezen lehet elkülöníteni a „még" falusi, vagy a „már" városi életforma jegyeket megjelenítő személyeket. Sztálinvárost a politikai hatalom „szocialista városnak" bélyegezte, és ennek megfelelően a köztudatban azt a máig ható képet alakította ki, hogy a város lakossága homogén, azonos életfeltételek mellett él, gyorsan jut munkához és lakáshoz, tehát ebben a városban működik a „kommunista álom". Néhány empirikus alapokon nyugvó kutatás elég gyorsan falusi vagy városi életformát magával hozónak minősített számos embert egy-két kérdésesnek tekinthető indikátor alapján. Leggyakrabban az előző lakóhely, vagy születési hely alapján mondtak valakit „városinak" vagy „falusinak". Másik kedvelt mutató a szülők foglalkozása, vagy a vizsgált személy előző foglalkozása, munkahelye, ami alapján a kódolók a munkás-paraszt-értelmiség triptichonjában gondolkodva eldöntik az illető „származását". Mindezen túl időnként fel-felbukkan olyan kódolási rendszer, amelyben már nem az adatok mennyiségére helyezik a hangsúlyt, hanem megpróbálkoznak olyan mutatók alkalmazásával is, mint például a lakás minőségének (például komfortfokozat, tető fajtája), háztartásméret, használati tárgyak vagy ünnepek változása, és ezek alapján döntik el, hogy az „adatközlő" életformája milyen ütemben urbanizálódott, modernizálódott stb. A fent említett, általában kvantitatív történeti vizsgálatok, nem lévén más „adat", a levéltárakban fellelhető, többnyire közigazgatási célokból készült kérdőívekre hagyatkoznak. Amikor átveszik ezeknek a kérdőíveknek a szerkezetét, átveszik a kérdéses korszak politikai-közigazgatási hatalmának beszédmódját és kategóriarendszerét is. Vajon hányféleképpen kódolható az a korábban Csepelen dolgozó, kisfaluban született, majd Csepelen albérletben lakó esztergályos, akinek szülei 1945 előtt napszámosok voltak, majd 1945 után gyári munkások. Továbbmenve: az esztergályos Sztálinvárosba érkezvén sem kapott persze azonnal lakást, hanem