Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
HORVÁTH Sándor: Falusiból városi, parasztból városlakó
először egy környékbeli faluban szállásolták el. 1 Az eset egészen hétköznapi, mégis ahány kódoló, annyiféle helyre írhatja be az adatokat. Az előző lakhely alapján félig városi, születés szerint falusi, foglalkozás szerint városi, majd lakóhely szerint ismét falusi, szülei foglalkozása alapján pedig az dönt, hogy melyik időszakban vizsgáljuk az adott személyt. A kérdés nem szűkíthető le a kódolók problémájára. A legfőbb nehézséget az okozza, hogy milyen jellemzők alapján beszélhetünk egyáltalán a „városi" vagy a „falusi" életforma kettősségéről. A probléma az ötvenes évek Sztálinvárosában is bekerült a köztudatba, ami ott a városias és falusias életforma-elemek keveredésében öltött testet. A helyi sajtó, visszaemlékezések, korabeli levelezés, a közigazgatási és periratok beszédmódjának elemzése során arra keressük a választ, vajon mit tekintettek „városinak" és mit „falusinak" az ötvenes években Sztálinvárosban. Mikor 1951-ben Sztálinvárosban az első „városiasnak" tekintett utca, a Május 1. utca elkészült, a város lakóinak nagy része - nem ismervén a város építési tervét - azt hitte, hogy a város főutcája készült el. 2 A város tervezői nem sejtették, hogy ezek után a település lakói minden új utcát ehhez az utcához mérnek majd. Ebbe az utcában kezdték meg először az infrastruktúra, a járdák és a parkosított területek kiépítését. Nem csoda, hogy a város leginkább városiasnak tekintett lakói - a Budapestről ide érkezett értelmiségiek nagy része - itt kaptak lakást. A közlekedés városi módon történő szabályozása is ebben az utcában fejtette ki először hatását. A járda és az úttest különválasztása, a parkosítás és az infrastruktúra szimbolikus módon az utca városi voltát reprezentálták. Az utcáról készített fotók tanúsága szerint az utca környéke a kezdeti években továbbra is egy építkezési terület benyomását keltette a bevakolatlan házfalakkal, az épülettörmelékekkel és a teherautókkal, szekerekkel együtt. Az utca közepétől pár tucat méterre már az építőmunkások és a félig kész házak uralták a terepet, így hosszú ideig a város egyetlen „városi" utcája a Május 1. utca volt. A városiasság egyik feltételének számított, hogy a házak lakói „konszolidált" életet éljenek. A Május 1. utcai házak és a „nem-városias" külvilág határvonalát a házakban bevezetett „kapuzárás" és az első házfelügyelők alkalmazása jelentette. A házfelügyelők alkalmazásának egyik alapvető funkciója volt, hogy a nem városhoz méltó életformát „kizárják" a távolabbi utcákra. Ennek a normakontrollnak a szöveges megtestesülése a „szocialista erkölcsöknek" megfelelő házirend lett, amelyet a városi tanács szinte minden évben újra szabályozott. A Május 1. utca két végén az első években a falusiasnak tartott normák szerint két kocsma is működött, melyek átformálása, urbanizálása a „városi közvélemény" szemében sokáig kulcskérdésnek számított. 1953-1954 több szempontból is fordulópont volt a város történetében. A Népgazdasági Tanács 78/1952. számú határozatával utasította a magyar vállalatokat, hogy a Sztálin Vasmű részére adjanak át jól képzett szakmunkásokat. Bár a vállalatok többsége vonakodott végrehajtani a 1. Fejér Megyei Levéltár. (FML) XXIII / 506. 24. d. 1958-as lakáskérelmek. 2. WEINER Tibor 1959. 82. Sztálinváros. In: Sztálinváros, Miskolc, Tatabánya. Városépítésünk fejlődése (szerk.: SÓS Aladár-FARAGÓ Kálmán-HERMÁNY Géza-KOROMPAY György). Budapest
