Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)
Vass Erika: Festett bútorok egy kalotaszegi településen
en tükrözik a kalotaszegiek belső világát, értékrendjét. A bútorfestésnek ilyen széles körű, csaknem a falu egész lakosságára kötelező normaként való léte a 20. század második felében szinte egyedülálló jelenség a magyar nyelvterületen. FÜLEMILE Ágnes és BALOGH Balázs 1998-ban így írtak erről: „Főleg a Cifra vidéken és az ún. Átmeneti vidéken még mindig meghökkentő kreativitással alakul a díszítőművészet, bár egy sokaknak nem tetsző, késői, túl díszített, túl elaprózódott színkavalkád jellemzi, de még megvan az alkotókedv és számos kiemelkedő képességű alkotó. Nem mérvadó, hogy a kívülállók - sokszor kutatók is -, a puritán archaikus népművészet szerelmesei fanyalognak-e, s a saját esztétikai mércéjük szerint ízléstelennek minősítik a jelenséget, hogy ez már nem az «igazi». Mindaddig igazi, amíg valós funkciója van, amíg van mögötte egy közösség, amelyiknek van még kedve a saját esztétikája szerint alakítani stílusát." 1 1 A település helyzete A vizsgált településen hosszú ideje végez átfogó kutatást FÜLÖP Hajnalka, 1 2 épp ezért itt csak röviden vázolom föl a társadalmi hátteret, hiszen a bútorfestés, a cifra szoba megléte is ennek ismeretében érthető meg. A Nádas mente vidékéhez tartozó település lakossága református magyar, 2009. január 1 -jén 427 lelket számlált. A földek mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak: „Itt soványak vótak a földek, nagyon kellett művelni, de nem lehetett ebből nem tudom milyen pénzt csinálni. Kellett pénzt keresni." A férfiak számára a kereseti lehetőséget az 1870-es években kiépült vasút biztosította, 1 3 illetve a környékbeli bányák, gyárak, az 1950-es évektől elsősorban az egeresi gipsz- és kaolingyár. Ez nyújtott a falubelieknek egy olyan biztos, rendszeres pénzügyi hátteret, ami a gazdagon díszített festett bútoregyüttesek létrejöttét lehetővé tette. Az anyagi fellendülés útját jelentette a mesterségek kitanulása is. u Egy idős férfi így magyarázta: „Ahun a határ el tudta tartani a népet, a föld termett annyit, ott már a mesterségre nem szaladt annyira a nép. Ott inkább, ahol rá volt utalódva a nép a mesterségre, ott lött több mesterember. És a mesterség gazdagította nagyon a falut, jött a pénz. Mert föld termésből szegényes vót a népnek a zsebe, nem lehetett. Úgyhogy ez űzi az embert." Az asszonyok nem jártak el a gyárakba, hanem a háztartási munkát végezték, és a földeket művelték, volt, aki szántott is. Az 1989-es rendszerváltás után a helyi munkalehetőségek megszűntével a férfiak elsősorban kőműves munkát vállaltak Magyarországon, az asszonyok pedig kézimunkáztak, és termékeiket vagy maguk vagy ismerős által Magyarországon értékesítették. 1 5 Erre egyrészt a táncházmozgalom tartott igényt (például táncháztalálkozókon árusítottak kalotaszegiek, de voltak olyan magyarországiak, akik személyesen utaztak el ebbe a faluba, hogy készíttessenek maguknak ruhát), másrészt a külföldi turisták számára készülnek a díszes ruhaneműk, babák, festett vagy gyöngyözött tojások. Míg az előbbi csoport tagjainak igénye az általuk hagyományosnak vélt viseletre és ékszerekre irányul, addig a turistáknak készülő darabok esetében az asszonyok a vevők ízlését is figyelembe veszik varrás közben. Egy idős asszony, aki az 1990-es évek eleje óta a Váci utcán és környékén maga árulja a termékeit, így fogalmazott: „Látom, hogy megy a külföldieknek, milyen színek tetszenek nekik... Az olaszok a csicsásabbat, ami össze-vissza, mindenféle színű. Az oroszok inkább egyszínűeket, nem olyan csicsásakat. Ne legyen olyan összevissza tarka benne... A németek, azok inkább a fehéreket." A kalotaszegi festett bútor A kalotaszegi bútorfestés múltjáról sajnos igen szűkszavúan szól a szakirodalom, a konkrét festési periódusok, a színvilág változásának körülményei nincsenek dokumentálva. A vizsgált településen idős asztalos már nem él, és az idősebb emberek sem tudtak konkrét fölvilágosítással szolgálni, hogy pontosan hogyan zajlott az átadás-átvétel menete, ki kitől tanulta el a technikákat. KOS Károly a vistai bútorfestésről írt rövid ismertetőt, kitérve arra, hogyan kapcsolódtak be az aszszonyok a 20. század közepén a bútorfestésbe. 16 Megfigyelését azzal egészítem ki, hogy ennek a gyakorlatnak más településeken is nyomára akadtam, és az általam vizsgált faluban is hasonló tendenciák zajlottak. KÓS Károly a bútorfestés fő ösztönzőjének a falusi protestáns templomok festett bútorzatát tartotta. Kalotaszeg különösen gazdag e tekintetben, s a templomi festett minták nemcsak a bútorokon köszöntek vissza, hanem faragott kapukon, díszes ruhákon, csempéken egyaránt. 1 7 11. FÜLEMILE Ágnes-BALOGH Balázs 1998. 166. 12. FÜLÖP Hajnalka 2005. 453-465. 13. Egy idős ember mesélte, hogy az ő nagyapja 1873-ban született, és már fiatalon a vasútnál helyezkedett el a jó kereset miatt, s innentől három generáción keresztül a vasút nyújtott hosszabb-rövidebb ideig megélhetést a férfiaknak. 14. 1892-ben JANKÓ János a vizsgált településről így írt: „A férfiak, ha földet művelnek is, egyszersmind valami iparághoz is értenek... a fél falu varga, de igen sok a daróczvarró is". JANKÓ János 1993. 5. 15. A „varró falu"-ról, a készítés és árusítás konkrét menetéről mélyreható tanulmány született: FÜLÖP Hajnalka 1998. 3-24. 16. KÓS Károly 1971. 12-13. 17. KÓS Károly 1971. 12. 124
