Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

HOFFMANN TAMÁS: Parasztházak Európában

3. kép. Kétszintes udvarház (Finnország, 1900 körül), VARGHA László felvétele (1962-1964) Ez az alaprajzi elrendezést a modern időkig megőrizték a kelet-európai parasztok. Az Északi-tenger mellékén a vaskor óta - az állatok és emberek tartózkodási helyének kialakításakor alkalmazott elvek szerint - nagyobb, 12-20 méter hosszú és 5-6 méter széles, csarnokházakat emeltek, amelyeknek egyharmadában az emberek, kétharmadában az állatok tartózkodási helyét alakították ki, a tetőtérben pedig a terményt tárolták. Ezt az építkezési szokást talán a klíma váltotta ki, az, hogy a Golf-áram miatt a Csatorna mindkét partján télen-nyáron esik az eső. A funkcionális rendező elvek mindmáig megmaradtak. Beváltak tehát a „minden egy közös tető alatt" elv szerint megvalósított épületek, sőt, olyan övezetekben is elterjedtek idővel, ahol korábban nélkülözték előnyeiket. Például a Csatornán túl, az 5. század után, a Britszigetre bevándorló angolszászok honosították meg, majd több mint egy évezred múlva az észak-amerikai kontinenst megszálló kivándorlók tömegesen elterjesztették az Újvilágban, megépítvén a manapság „amerikai konyha" néven ismert lakberendezési rendszert. A történet érdekessége, hogy ez a lakáshasználati kultúra Európa technikai civilizációjába visszajutva századunkban ismét terjedőfélben van amerikai minták nyomán. Ezeknek az épületeknek a prototípusaiban eredetileg 6-10 szarvasmarhát tudtak elhelyezni, gabonájuk sem termett gazdaságonként több 1,5-3 mázsánál. A behordott kévéket felhányták a padlásra és télen csépelték ki a magvakat. A középkort követő gazdasági változások nyomán azonban nőttek a fogyasztási igények, ezért a parasztok nagyobb befogadóképességű házakat építettek. A 18. században a tehetősek már egyegy épületben 30-40 szarvasmarhát tudtak elhelyezni. A csarnok két hosszanti fala mentén alakították ki a baromállásokat és a két sor jószág közötti szabad téren (Diele) tárolhatták a gazdaságvitelhez tartozó nagyobb szerszámokat (ekéket, szekereket stb.), továbbá itt csépeltek is, mindamellett, hogy nem mondtak le házuk tetőterében a terménytárolásról sem. Az épület alapterületének kétharmada az állatoké, egyharmada pedig az embereké volt. A két belső tér közötti sávban égett a tűz, itt főztek és melegedtek, a 16. század óta az emberi lakrészt lepadlásolták és egy füstelvezető kürtőn át vezették az égéstermékeket a padlástérbe vagy - a tetősíkot áttörve a szabadba.