Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

HOFFMANN TAMÁS: Parasztházak Európában

4. kép. Istállós lakóház (Dánia, Fünen, 18. század), VARGHA László felvétele (1962-1964) Egy másik középkor végi példát a Balti-tenger melléke kínálja. Itt olyan házakat építettek, melyekben a belvilág nagy részét egy négyszögletes - kövekből rakott - kemence foglalta el, amelyet egész télen át fűtöttek. Itt lakott a paraszt házanépe. Amikor a középkor végén a gabona- és a lenexport lehetőségei megmozgatták a gazdaságot, kibővítették a házakat, egyik felükben csűrt képeztek ki a rozskévék (stb.) tárolására, míg a ház másik végében lakott a família. A kemence középen foglalt helyet és megszárította a betakarított termést is. Úgy látszik, hogy a piacorientáció változtatási kényszert erőltetett a parasztokra. Végeredményben az ügy azért kínálja tanulságát, mert aránylag kis mennyiségről van szó. A Hansa-városokban és a holland piacokon az import gabona csak a 15%-át fedezte a szükségleteknek, ennek előállítása azonban a Balti-tengennelléken átalakította a parasztházakat. Ugyanakkor a hollandok átrétegződése a 16. századra minden európai társadalmat megelőzött, a népességnek több mint a fele városlakó lett és fogyasztási szokásaiban igyekezett szakítani vidéki hagyományaival. Élelmiszer-ellátásukról elsősorban az őket környező paraszti világ gondoskodott. Egyidejűleg a városlakók új építkezési szokásokkal és lakberendezési normákkal mutattak példát a vidék népének. A falusi házak átépülése - a kapcsolatok élénkülése folytán - feltartóztathatatlanná vált. Ez a város-vidék kölcsönhatásból fakadó változás talán Itáliában hozta meg első eredményeit a középkorban. A fejlemények mindenekelőtt az emeletek építésekor mutatkoztak meg. Az emeletes lakóépületek hagyományai a prehistória és az ókor bronzkori rétegeibe nyúlnak vissza. Ez a kultúra: a Kaukázus előterében és völgyeiben alakult ki az egymással civakodó klánok és a sztyeppéi nomád bandák fenyegetettségében élő parasztok körében. Rákényszerültek arra, hogy toronyszerű kőépületeket emelve védjék életüket. A szokás a Közel-Keleten át eljutott a Mediterráneumba. Minden többszintes épület eredetileg itt is a presztízs és a védekezés érdekkomplexumának köszönhető. A bronzkortól a középkorig elsősorban a klán-arisztokrácia és a hasonló eredetét sosem tagadó nemesség szükségleteit elégítették ki emeletes épületekkel, tulajdonképpen jól védhető - kőből falazott - lakótornyok építésével. Persze a városokban többszintes lakóházakat is emeltek az ókor óta, főleg körfolyosós patkányfészkeket, amelyek a belső udvar felől nyíló (tehát atrium rendszerű épületekben szokásos módon egymás mellé sorolt) konyha-kamra tagolású lakások tömörültek - nélkülözve az elemi higiénés berendezéseket. A városi bérkaszárnya tehát csaknem kétezer éves múltra tekint vissza, minthogy csak a modern ipari civilizáció megerősödése idején, a 18-19. században adta át helyét mindenütt Európában a jobb életfeltételeket biztosító városi tömeglakásoknak. A többszintes épületeknek kőből (majd égetett téglából) felhúzott falait szakiparosok készítették el. A korai középkorban ezeket az embereket elsősorban a vidéken élő nemesek tudták foglalkoztatni. Azonban a klánfőnökök hagyományait ápoló nemesek a középkorban kezdtek beköltözni a városokba, mert ott könnyebben beszerezhették a fogyasztási cikkeket. Itt is ragaszkodtak irdatlan méretű, belsejükben sötét és hideg lakótornyaikhoz. Telekszomszédjaik, többnyire kereskedők, náluknál több pénzzel rendelkezvén, utánozták a nemesek építkezési szokásait. Itáliában és DélFranciaországban, majd a kontinens belsejében is - a nemesi lakótornyokat meghaladó tömegű és magasságú - házakat építettek maguknak a vagyonos polgárok. A középkori város tehát (bizonytalan ókori kezdeményezések emlékét feledve) kezdett függőlegesen növekedni. A 14-15. század óta nem kellett a tornyok falában kis lőréseket hagyni, mert a városfalak megvédték a tornyok lakóit is az ellenség nyilaitól. Méternyi falnál keskenyebbet egyelőre még - statikai okokból - nem tudtak építeni, de a nyílásokat ablakokká tágították, sőt erkélyeket is építettek, azon voltak tehát, hogy a házak homlokzatát tetszetőssé alakítsák. Ugyanakkor valamelyest változtat-