Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - HOFFMANN TAMÁS: Gazdasági építmények a középkori Európában

oldala nyitott maradt, kivált, ha szénát tartottak benne. Közép-Európa keleti sávjában szokásos elnevezései (a cseh brah, a lengyel brog, a rutén oborih és a magyar abora) nyelvileg rajzolják meg a terjedés nyugat-keleti irányát. A kontinens keleti részéről származó múlt századi adatok (ekkor már csak ebben a térségben ragaszkodtak használatához) többnyire azt bizonyítják, hogy széna tárolására használták. Ez nyilvánvalóan a csűrök, tehát az igényesebb építészeti megoldású tárolóépítmények terjedésével és a gabonagazdaság preferálásával függ össze, másrészt azzal, hogy az épület iránti igény nem régi. Nagyon valószínű, hogy a változás csak az utóbbi századok eseménye lehetett. A középkori Magyarországon pl. még nem kezdődött el ez a folyamat, itt az oklevelekben még hombra, umbraculum nevű épületekről lehet olvasni, ami tulajdonképpen árnyékot jelent, és a XV. századi forrásokban szláv jövevényszóval fordítják: a neve tehát szín (ami eredetileg árnyékot jelent). Mindamellett meglehetősen valószínű, hogy Magyarországon csak a XIX. század nagyobb arányú gabonatermesztése tette szükségessé szélesebb körben a csűrök építését - legalábbis azokon a területeken, ahol a csapadékmaximum az aratás utáni őszi évszakban van. A nagyobb gabonamennyiségek betakarítása és tárolása, mint szélesebb körű társadalmi igény egybeesett azzal, hogy - az örökösödési szokások megváltozása következtében - a telkeket megosztották, noha azok korábban akár évszázadokon át egyetlen gazdaság részei voltak. Előfordult ettől kezdve, hogy a két szomszédos telektulajdonos épített - közös tető alatt húzódó - „ikercsűr"-t, megosztott telkei lábjára. Egyébként a történtekre az is jellemző, hogy a magyar nyelvben a szóban forgó épületeket vagy a német csűr, vagy a szláv pajta és szín kifejezésekkel, tehát jövevényszavakkal illették, ami a nyugat-keleti irányú terjedést látszik igazolni. A Magyar-Alföldön ezek az épületek nem váltak az ingatlanok tartozékaivá, mivel a klíma itt a betakarítás után száraz, a gabonát mindenütt nyomtatták, és szinte sehol sem folytattak számottevő szénagazdálkodást. A terjedés tényét más kelet-közép-európai és keleteurópai adatok is igazolják. Bár sokan bizonygatták - nyelvészeti alapon -, hogy a parc, brah stb. kifejezések mind a germán, mind a szláv nyelvekben közös tőre vezethetők vissza, és csak hangalaki különbségek vannak közöttük, de tárgytörténetileg nem lehet elfogadni ezt a véleményt. A Balkánon például hiányzik az építmény és a kifejezés. A keleti szlávoknál vannak építmények, de elnevezésük meglehetősen változatos. A nagyoroszok szelőm néven ismerik (ez viszont germán jövevényszó, és eredetileg védőtető jelentésű). Ismert továbbá a valamennyi szláv nyelvben meglévő gutnno, vagyis az a térség, ahol csépelnek. Ez viszont eredetileg „trágyát" jelent, tehát nem építményt, és a szérű kitapasztásának ősi szokását bizonyítja. A ladon ugyanebbe a jelentéskörbe vezet, mert „agyagot" jelent, a tok, ami a neve, „huzat" is egyúttal, tehát a gabona szórásának műveletéből magyarázható meg, és semmiképpen sem építmény jelentésű. Az oroszok és az ukránok „szaraj" néven is emlegetik a gabonatároló építményt, de ez török jövevényszó. Alighanem be kell érni tehát azzal a következtetéssel, hogy a csűröknek Kelet-Európában nincs prehisztorikus múltjuk, a csekély termésű parasztoknak nem volt szükségük ilyen épületekre. Főleg ez az oka, hogy a Balkánon sem honosodtak meg. Itt tehát megmaradt a learatott gabona prehisztorikus tárolásának szokása, a gabonás kas állítása. A csűrök és más fedeles építmények többsége csak a középkori földesúri gazdaságok tartozéka volt a Közép- és Kelet-Közép-Európában, ahol a terményadót tárolhatták, majd a majorok betakarított gabonáját. Ezek lehettek előképei a parasztporták tárolóépületeinek, s nem korábban, csak a középkor alkonyán és azt követően. Hogy a különféle rendeltetésű gazdasági épületek iránti igény a gazdálkodás és az építészeti kultúra együttes fejlődésének következménye, azt még a csapadékban gazdag Északnyugat-Európa építészettörténete is bizonyítja az elmúlt két és fél évezredben. Feddersen Wierde (a Brehmenhaventől északra húzódó, az i. e. I. századtól megközelítőleg fél évezreden át lakott település) feltárása során kiderült, hogy valamennyi lakóházhoz tartozott gabonás, de egyetlen csűrt sem építettek. Más területeken feltárt településeken is - a házakon és a gabonásokon kívül - mindössze cölöplyukakat leltek, amiből aligha lehet bonyolultabb szerkezetű építményekre következtetni. Az I. évezred utolsó negyedében és az ezredfordulón azonban már megjelennek ezek az épületek a törvények szövegeiben, természetesen nem a későbbiekben ismert nagy méretekben, csupán kis alapterületű és többnyire nyitott oldalú színekként. Az Alpok eldugott hegyi falvaiban, ahol még ma is nagyon kevés gabonát termesztenek a mostoha adottságok miatt, még nem is olyan régen sokfelé lehetett látni, hogy a paraszt a kévéket nem épületben tárolta, hanem házának oromzata magasságában, a ház fala mellett felállított póznákból képzett „polcon", ahol a ház tetőzete védi a csapadéktól. A kévék néhány hétig itt száradnak, majd a szabad ég alatt, nyílt szérűn kicsépelik a magvakat. Nagyon könnyen lehetséges, hogy a széna raktározása jóval korábban vált a csapadékban gazdag övezetekben szokásossá, s tette szükségessé egyrészt a csarnokházak tetőszékének átépítését (ezáltal az épületek térfogatának növelését), másrészt váltotta ki azt az igényt, hogy kisebb-nagyobb befogadóképességű csűröket is építsenek. Erre - részben a földesúri gazdaságok példái vagy tapasztalatai nyomán - a XIII. századot követően került sor, de nagyobb lendületet az építés csak a XVI-XVIII. században vett. Schleswig-Holsteinben és Bajorországban egyaránt erre kell gondolni a tájszavak jelentéséből. Ezeken a vidékeken nem gabonát, hanem szénát tároltak téli takarmányul az épületekben. Schleswigben a bem a szénatárolót jelenti, míg a bajor területeken az ose, öse, osen, as'n, ass = széna tárolásának helye. Tulajdonképpen a gabona tárolására csűröket csak attól kezdve építettek tömegesen az egyes tájakon, amikor már nagyobb mennyiségű kévét kellett elraktározni, tehát a vetésterület növelésének legutóbbi két évszázada során. Ekkor tértek át a kaszás aratásra, ezáltal szükségképpen növelték a levágott kalászok szárának hosszát és a kévék tömegét. Azok, akik így gazdálkodtak, már jócskán eltávolodtak attól a határtól, ami a szántóföldek hasznának prehisztóriai és középkori emlékeit elválasztja az ipari forradalom előtti Európa gabonagazdálkodásától. A betakarított termés a legtöbb paraszti gazdaságban még a kö-