Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Pomogáts Béla: Eszme és társadalom Déry Tibor A befejezetlen mondat című regényében

dr. Rácz és később a Felelet professzora: Farkas Zénó is.) A „különcnek" a társadalomban elfoglalt helyzetét és szerepét máig érvényes és Déry »különceire« különösen találó elemzésében Lukács György határozta meg egy tanulmányában, amelyet Mihail Solohovról írt. „A különc — állapítja meg szellemesen — pszichopatológiai értelemben, csaknem mindig teljesen normális; emberi alkatának eltorzulásai, az értelem és az érzelmek közt való hasadás stb. mindig társadalmi okokban gyökerezik: egy bizonyos fajta társadalmilag és emberileg eltorzult alkalmazkodásban olyan helyzethez, amelyet az egyén, némi szubjektív jogosultsággal, szenvedélyesen visszautasít, de nem tud megváltoztatni, sőt mégcsak enyhíteni sem. A különcség: az egy és ugyanarra a helyzetre vonatkozó, lényegénél fogva összeegyeztethetetlen elutasítás és alkalmazkodás egyazon személyben való együttlétezésének eredője."

16 Ebben az értelemben „különc" A befejezetlen mondat Bánó Kornéliája is. A polgári világ alakjai mellett gazdag és változatos arcképcsarnokot alkotnak a regény munkásfigurái is. Déry elméleti, szociológiai felkészültséggel fogott A befejezetlen mondat proletár nőseinek ábrázolásához, ám nem nélkülözhette az empirikus ismereteket sem; ifjúságának üzemi tapasztalatait (amelyeket a Neuschloss-Nasici fakitermelő vállalat tisztviselőjeként szerzett) a csepeli gyárakban kapott friss élményekkel egészítette ki. 1952-ben, egy diósgyőri riportjában számolt be arról, hogy A befejezetlen mondat írásának idején hosszú ideig járt ki Csepelre, a Weiss Manfréd gyár kohászati üzemébe. A munkásokkal és a munkafolyamatokkal ismerkedett.

17 És talán éppen a személyes tapasztalatok révén sikerült érdekes és eleven munkásfigurákat alkotnia. Ezek a munkások egy nélkülöző és üldözött, mégis öntudatos és harcos közösség tagjai. Azzal a tudattal viselik nehéz és sivár sorsukat, és azzal a reménnyel szállnak szembe az elnyomó és kizsákmányoló hatalommal, hogy a történelem végül az ő győzelmüket készíti elő. Elevenen él soraikban az összetartozás tudata, a közösségi szolidaritás biztonságot adó ereje, vállalják a küzdelem kockázatát, az áldozatokat. Nemcsak társadalmi szerepükben ellenfelei a polgárságnak, hanem erkölcsi erejükben, eszméik biztonságában is. Ha a polgári világban Parcen-Nagy Károly sorsának van eligazító szerepe, a munkások közül Rózsa Lajosné, e monumentális jellemű munkásasszony az, aki magában egyesíti a proletariátus legjobb tulajdonságait. S ennyiben a trösztvezér méltó ellenképe, erkölcsi ellenfele. Rózsáné erőteljes, kemény akaratú, ha kell, kegyetlenül konok egyéniség, akiben azonban van szeretet és gyengédség is, küzdőtársai és osztálya iránt. Déry több alkalommal „júnói" 'éleknek nevezi; „durva testi megjelenése mögött - olvassuk -, mint álruha alatt, számtalan réteggel hátrább, a test színpadának legmélyén, felfénylett a fehér peploszú, felemelt karú szenvedély, amelynek nemes alakja különféle sugártörések révén változott el, mire a felszínre ért, a felismerhetetlen, torz külső képpé."

18 Rózsáné konok, akár a kíméletlenségig, nem kíméli erejét, önmagát, de nem kíméli családját sem, ha a mozgalom érdekében cselekednie kell. A regényben "LUKÁCS GYÖROY: Nagy orosz realisták. Szocialista realizmus. Bp. 1952. 242. "Hazáról, emberekről. Bp. 1954. 122. "A befejezetlen mondat. I. köt. 133.