E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Tárgyi hagyatéka, díszalbumok, képzőművészeti gyűjteménye, fényképgyűjteménye (Budapest, 2018)
E. Csorba Csilla „minden tárgyhoz valami emlékezet van kötve.” Jókai-gyűjtemény a Petőfi Irodalmi Múzeumban
„minden tárgyhoz valami emlékezet van kötve”1 Jókai-gyűjtemény a Petőfi Irodalmi Múzeumban E. Csorba Csilla Remélni a jövendőben2 A Petőfi Irodalmi Múzeum egyik alapgyűjteményének, Jókai Mór szellemi és tárgyi hagyaték-együttesének tudományos alaposságú számbavételét és közzétételét több mint egy évtizede kezdte el az intézmény irodalomtörténész, könyvtáros, művészettörténész csapata. E nagyszabású munka eredményét tükrözte az a két kötet, amelyekben az író könyvtárának, kéziratainak, saját rajzainak, a róla készült ábrázolásoknak leírását adtuk közre.3 Jelen katalógusunkat Jókai Mór közvetlen környezetéből származó, illetve személyes használati tárgyainak, az írói működésének ötvenedik évfordulójára kapott díszokleveleknek, albumoknak, képzőművészeti alkotásoknak és saját műgyűjteményének - beleértve a teljesség igénye nélkül, néhány nem őt ábrázoló fotográfiát is - leírási egységei alkotják. Az előző két kötetben Parragi Márta az író kéziratos gyűjteményének, Kómár Éva pedig az író könyvtárának gazdagságát bemutatva szólt a Jókai-hagyaték kalandos útjáról, szerteágazó történetéről is. Az „Egy ember, akit még eddig nem ismertünkM kissé provokatív cím arra utal, hogy a legolvasottabbnak, legismertebbnek tartott író múzeumba került hagyatékának annotáltan közzétett darabjai milyen új impulzusokat nyújthatnak a nemzeti emlékezet, vagy pusztán az irodalomtörténeti kutatás számára. A 2004-ben, illetve 2006-ban publikált két katalógus megjelenési időpontja nagyjából megegyezik azzal a megújult tudományos, kutatói érdeklődéssel, amely Jókai új- raolvasását, -értelmezését kezdeményezte. Elsőként talán Fábri Anna5 és Fried István6, majd Szajbély Mihály7, Szi- lasi László8, Szilágyi Márton és Vaderna Gábor9, Szörényi László10 - s a sor fiatal kutatók11 nevével folytatható - csodálkoztak rá újra Jókai hatalmas, szinte bejárhatatlan univerzumára, s emeltek ki belőle új értelmezésekre lehetőséget adó regényeket, tárcákat, illetve rehabilitálták a kisepikái műveket. A kutatók rámutattak a mai mediális „robbanásnak” s Jókai kora hasonló folyamatainak közös vonásaira. „Aligha vonható kétségbe, hogy a mai mediális »forradalom«, a hagyományos elbeszélhetőség válsága is közel visz Jókaihoz, akinek regényhősei valami hasonló átalakulás részesei (vasút, tömegtájékoztatás, fénykép, folytatásos regény)”12 voltak - írja könyvkritikájában Imre László. Az intermedialitást szem előtt tartó kutatók nem egyszer találkoztak a ma már sok tekintetben a 20. századi próza előkészítőjeként aposztrofált írónak a múlt eseményeit vagy a jelen valóságát megjelenítő írásaiban egy- egy tárgy, kép beemelésével, a kép által elindított elbeszéléssel. Jókai saját élettörténetei, különösen az idősebb korában, újra és újra előadott, vagy egy láncba felfűzött - például Az én életem regénye - szubjektív, valós és fiktív elemeket is tartalmazó emlékezései bővelkednek szűkebb otthona, vagy tágabb környezete szép vagy hasznos tárgyainak (íróasztal, szék, láda, bot stb.), eseüeg műremekeinek felemlegetésében. Az irodalomtörténészek aktivitása, különösen a Hansági Ágnes és Hermann Zoltán13 nevéhez fűződő, rendszeresen szervezett konferenciák, az ezekből készült kötetek cáfolni látszanak azt a téveszmét, hogy a fiatalok nem találnak magukhoz közel álló gondolatot Jókai oeuvre-jében. A Balatonfüreden, Komáromban, Pápán és Budapesten rendezett Jókai-emlékna- pok ennek ellenkezőjét igyekeznek hangsúlyozni.14 A pozitív érdeklődés jelét látjuk abban is, hogy Balatonfüreden, a Jókai-villában 1954 óta működő, 2012-ben felújított állandó kiállítás emelkedő látogatószámot mutat. A tanulmányokban, de a múzeumi gyakorlatban is bevezetett új módszertani megközelítések a befogadás új lehetőségeinek megteremtésével, a Jókai-művek interdiszciplináris kapcsolatainak feltárásával igyekeznek maivá, kortárssá tenni a több mint egy évszázada elhunyt írót. A Petőfi Irodalmi Múzeum 1981-ben megjelent tanulmánykötetének Az élő Jókai15 címet adták, akkor még azzal számolva, hogy az elkövetkező generációk olvasástapasztalatát továbbra is az olvasottsági listát vezető regényíró határozza majd meg. 7
