E. Csorba Csilla (szerk.): „Egy ember, akit még eddig nem ismertünk”. A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Tárgyi hagyatéka, díszalbumok, képzőművészeti gyűjteménye, fényképgyűjteménye (Budapest, 2018)
E. Csorba Csilla „minden tárgyhoz valami emlékezet van kötve.” Jókai-gyűjtemény a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Az azóta eltelt harminc év során érdeklődési hullámvölgyek és hullámhegyek váltogatták egymást, s most, e kötet megjelenésekor megállapítható, hogy a 21. század első évtizedeire Jókai ismét aktuálissá vált. Jókai képi, tárgyi hagyatékának bemutatása egyaránt számíthat a szakma figyelmére és a széles közönség érdeklődésére, a magyar prózairodalom kiemelkedő alkotója személyes életét kísérő „szent és profán” dolgok élményszerű befogadására. Optimizmusunk megalapozásához Jókai állandóan megújulásra kész természetéből, Önéletírásom című életrajzi visszatekintéséből meríthetünk: „Hetven éves koromban egy új hazát, egy új nemzetet, egy új családot és egy új irodalmat látok magam körül és nem érzem magamat benne idegennek és kivénültnek: én folyton együtt maradtam a megújulókkal; az új a régiből támadt s én együtt fejlődtem vele; ott maradtam a közepében, otthon vagyok benne: hozzájuk tartozom. S én tudom most is viselni a munka terhét, élvezni az örömöket, dacolni a szenvedésekkel, s remélni a jövendőben. Minden este úgy hajtom álomra a fejemet, mint aki a számadásait végkép befejezte, s minden reggel úgy kelek fel, mint aki előtt még évtizedek feladatai állnak.”16 A hagyaték útja 1893-1912 Jókai Mór hatvanadik születésnapját 1885-ben fényes külsőségek között ünnepelték meg. Az ez alkalomból hozzá ellátogató újságíró, Tors Kálmán megállapítja: „Dolgozó-szobája egy egész múzeum, tele emléktárgyakkal, ritkaságokkal, becses régiségekkel. íróasztalát minA Rév-Komáromiak Piros Bugyellárisa elnevezésű album - 8. fejezet 76. tétel denféle csinos csecsebecsék borítják, mind megannyi kedves, drága emlék.”17 Jókai feltehetően szívesen vezette körbe vendégét, s kincseiből is többet megmutatott, fontosságukra felhívva a figyelmet, így a szinte valóban múzeumi jellegű írói otthon részleteibe pillanthattak be az olvasók. „Egy másik üveg-szekrényben vannak a különböző alkalmakkor kapott emléktárgyak: aranytollak, billikomok, ezüst koszorúk, díszoklevelek, emlékkönyvek, gyűrűk, melltűk és egyéb apróságok, melyek nem annyira belső értéküknél, mint a hozzájok fűződő emlékeknél fogva becsesek, mint Hugó Viktor egy festménye, Petőfi házisipkája és dohányzacskója, s 48-iki első szalagja. Van a többi közt egy nagy fekete kötésű kapcsos könyve, fehér lapokkal. De e lapok közé érdekes iratok vannak téve: levelek a költő kortársainak bel- és külföldi kitűnőségeitől: Garibalditól, Kossuth- tól, a magyar dolgokkal foglalkozó idegen tudósoktól, íróktól és költőktől, József főherczegtől, a trónörököstől, a magyar politikai és irodalmi nevezetességektől, egy oly kézirati gyűjtemény, mely ritkítja párját s mely históriai és irodalomtörténeti szempontból is nagy érdekű.”18 A fentiekből kiderül, Jókainak nem kellett várni a félszázados írói jubileumára, olvasói, tisztelői máris elhalmozták ajándékokkal. Az olvasók képet kaphattak antik bútorairól, a titkos fiókokról, üvegszekrényről, díszművekről, albumokról, s máris otthonosan tekinthettek az író műhelyébe. Hátha még a festő és faragó szerszámait is számba vesszük, „melyekkel igen ügyes mythológiai alakokat farag, melyekből már egész kiállítást rendezhetne.”19 Bensőségesség, otthonosság és közvetlenség jellemzi ezeket a zarándoklatokat, a szentélybe lépve a kivételezetteken éppúgy erőt vesz a meghatódás, mint a kíváncsiság a különösség és a titkok feltárása előtt. Műhely, gyár, műterem, a mesterség és művészet szentélye áll az érdeklődők előtt. Hogy mi volt fontos Jókainak ebből a színes kavalkádból? Az íróasztala. Talán nincs még egy olyan tárgy, amelyet oly szeretettel, perszonifikálva szólítana meg: „Negyven éve beszélgetünk már egymással, s még mindig van egymásnak valami mondani valónk. Sok jó volt, amit szerettem ezen a világon, sok elmúlt már belőle: a többit itt kell hagynom. Megnyugszom benne. Hanem hogy az íróasztalomat itt kell hagynom: azt sajnálom.”20 Az íróasztalon, a tollon, a miniszterpapíron kívül igazán csak a könyvtára volt számára fontos: „Az én könyvtáram egyike a (magán kézben lévő) legbecsesebb 8
