Palkó Gábo (szerk.): „álom visszhangja hangom”. Tanulmányok Szép Ernőről - PIM Studiolo (Budapest, 2016)

Gintli Tibor: Az élőszó imitálása Szép Ernő regényeiben

Az élőszó imitálása

Szép Ernő regényeiben

/

Gintli Tibor

Szép Ernő regényeinek beszédmódját az egykorú kritika és a későbbi irodalomtörténet-írás egyaránt e szövegek legjelentősebb esztétikai teljesítményei között tartotta számon.1 Az a nyelvi regiszter, amely az elbeszélői szólamot és a szereplői megszólalásokat egyaránt jellemzi, több vonatkozásban is újdonságot hozott a hazai epika történetében, s aligha kétséges, hogy éppen ez a nyelvi modalitás az, amely Szép Ernő műveit a mai olvasó számára elevenné teszi. A hazai posztmodern irodalom nyomán immár természetesnek tartjuk, hogy az irodalmi műalkotás nyelvét nem kell szükségszerűen a „helyes és szép beszéd” normáinak megtestesüléseként elgondolnunk. Mára közkeletű belátássá vált, hogy az irodalmi alkotás bátran magába fogadhat olyan regisztereket, melyet korábban a kritika és az olvasóközönség egyformán irodalom alattinak tekintett. Szép Ernő epikáját könnyűszerrel beilleszthetjük abba a folyamatba, amely fokozatosan felmentette a magyar elbeszélő prózát a normatív nyelvi elvárások közvetítésének kötelességszerűen vállalt feladata alól,

1 Vö. Purcsi Barna Gyula, Szép Ernő, Akadémiai, Budapest, 1984,145-146.

8 / Gintli Tibor