Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 121-124. (Budapest, 1988)

TANULMÁNYOK - Bánóné Fleischmann Marianna: A hazai munka- és iparegészségügy vázlata 1945-ig

A vegyileg mérgező porok (antimon, arzén, higany, foszfor stb.) elsősorban emésztőszervi megbetegedéseket okoztak. Ezek az anyagok a száj nyálkahártyáját lazítják, a fogak csontanyagát megpuhítják és így az emésztéshez szükséges rágást meggátolják. Ilyen ipari termékek okozta bántalmak a hírhedt ólomkólikák. Az emésztési zavarokat még tovább növelte, hogy a hajsza és az egészségügyi felszerelések hiányosságai miatt a munkások alaposabb kézmosása és szájöblögetése szóba sem jöhetett. így az ezen anyagokkal dolgozó nyomdászok, festők, mázolok, lakatosok, kalaposok, gyufagyári munkások legnagyobb százaléka fémokozta emésztési zavarokkal küzdött. A fertőző pornemek hatása úgy jön létre, hogy az ipari porral együtt a levegőben levő fertőző baktériumok belégzésre kerülnek. Az ide sorolható baktériumok leginkább a lépfene, himlő, vörheny, hastífusz, roncsoló toroklob és kolera-fertőzést közvetítették. Különösen az olyan ipartelepi munkásokat veszélyeztette, ahol papír-, műselyemelőállítás, bőrcserzés, ecset- és kefegyártás, vagy piszkos ruhanemű tisztítása folyt. A beteg állatoktól származó bőrök és szőrnemek a velük foglalkozó munkást — ha jelentéktelen bőrhorzsolása vagy nyílt sebe volt — könnyen megfertőzték. Az ipar eredetű lépfene (antrax) minden bőrt feldolgozó telepen nagy gyakorisággal szerepelt. A Magyar Statisztikai Évkönyv 1900—1904. években utalt arra, hogy a Magyarországra behozott 450 378 bőrből több, mint 11% gyanús, fertőzött vidékről származott [24]. Szintén nagy részben az állati csontok, piszkos, fertőzött ruhák, ürülékek okozta fertőzéssel függött össze a kolera terjedése is, mely országosan kétszer indult el az újpesti Leiner-féle enyvgyárból 1911-ben és 1913-ban [25]. A különböző fertőzési statisztikákat tanulmányozva, a legfeltűnőbb a tbc mellett, a Budapestet körülvéve) agglomeráció igen magas hastífusz-morbiditása. Ez egyértelműen összefüggésben volt a rossz minőségű ivóvízzel, a fertőzött élelmiszerekkel, a csatornázottság és a köztisztaság hiányosságaival. A legjobb adatokat még viszonylag Újpest mutatta — ahol a proletariátus évtizedes küzdelmének eredményeként — az említett közművesítési viszonyok aránylag a legjobbak voltak: itt az Egyetemi Szociálpolitikai Intézet keretében önálló Élelmiszervizsgáló Állomás is működött, mely számtalan ételhamisítást, valamint élelmiszer fertőzést mutatott ki, ill. derített fel. — 1932-ben tífusz-morbiditás szempontjából a legszomorúbb képet Csepel, Pesterzsébet és Pestlőrinc adatai tükrözték, ahol a közművesítés csak igen későn indult meg [26]. A munkásbetegségek sorában igen nagy számot képviseltek a csúzos és ízületi bántalmak is, melyeknek fő oka az ipartelep hiányosságaiban keresendő. A vizes, párás, munkahelyeken dolgozó molnárok, bányászok, fazekasok, kőművesek igen könnyen kapnak reumát. A tört vagy nyitott ablaknál, illetve rosszul záró ajtóknál dolgozók körében is állandósultak az ízületi bántalmak. Ezek veszélyét még fokozta, hogy könnyebb szívbillentyű-ártalmakhoz vezethettek. A Budapesti Általános Munkásegylet kimutatása szerint 1902-ben 1 162, 1903-ban 1 337, 1904-ben 1 538 csúzos esetet regisztráltak, a betegségi napok száma évi 24—25 000 között mozgott. Megemlítendő még az álló foglalkozásúak (pékek, lakatosok, üvegfúvók) lúdtalpa, mely gyakran vezetett visszeres pangásokhoz és alszárfekélyekhez. Az ülő foglalkozásúaknál (varrók, dohánygyári munkások, szabók, cipészek) gyakran mutatkoztak alhasi pangások. Az üvegfúvók, bányászok, nyomdászok nystagmusa is foglalkozási ártalom, mely nagy számban szerepelt [27|. A foglalkozási betegségek mellett igen fontos helyet töltöttek be a sokkal nagyobb számban előforduló foglalkozási balesetek. A legtöbb és legveszedelmesebb balesetet az ipar és bányászat terén regisztrálták, ez részben az iparfelügyelők jelentéseiből derült ki, valamint az 1900-as évtől kezdődően az ipari baleseti statisztikákból is. Az ipari balesetek számának csökkentése és megelőzése érdekében több iparegészségügyi rendelkezés született (a következő fejezet ismerteti). Hatásukra a balesetek száma az évek során valamelyest csökkent. A történeti Magyarország gyáripari baleseteire Gerster 1900—7905 között közölt feldolgozást. Eszerint a gyári munkások 5%-a sérült meg évente, ebből 3% volt súlyos, 0,6% pedig a halálos