Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 105-106. (Budapest, 1984)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Huszár György: A vizsgázott fogászok munkássága az 1910-es években
volt. Tartalékos tiszti (tisztjelölti) rangja kévésüknek volt, ezek mint egészségügyi tisztek szolgáltak. A többségük altiszti rendfokozattal (őrmester, egészségügyi altiszt) részint fogorvosi vagy egészségügyi, részint csapatbeosztásba került. Számos vizsgázott fogász a budapesti Csobánc utcai állcsont-sebészeti-fogászati katonai tartalékkórházban dolgozott [15]. AZ ÁLLAMILAG VIZSGÁZOTT FOGÁSZOK MEGOSZLÁSA ÉS ÉRTÉKELÉSE Ritkán adódik lehetőség egy újonnan szervezett, vizsgához kötött, hivatását (foglalkozását) egyidőben kezdő, de utánpótlás nélküli és az elhalálozások miatt már teljesen megszűnt, lezárt csoport munkásságának felmérésére. Ilyen lehetőséget kínál az államilag vizsgázott fogászok közel hét évtizedes tevékenységének elemzése. Megjegyzendő, hogy a négy-öt évtizeddel később, 1949 és 1960 között ismét vizsgázhatott 280 fogtechnikus. Elnevezésük vizsgázott fogász lett, az „államilag" jelző nélkül. Az 1911. évi rendelet alapján vizsgázottak és a felszabadulás után vizsgát tettek között folyamatosság nem volt, a vizsgák előzményei, indokai és körülményei is merőben mások voltak. Az 1911. évi rendelet alapján vizsgázottak életkor, nem, lakhely, iskolai és szakmai előképzettség szempontjából igen különböztek egymástól, és csak abban egyeztek, hogy a rendelet megjelenésekor fogtechnikusi iparigazolványt tudtak felmutatni. Ez sokaknak csak a cél érdekében, akkor gyorsan és könnyen beszerzett igazolás volt. Az iparigazolvány kiváltásához nem volt szükség mestervizsgára. A fogtechnika 1903 előtt képesítéshez nem kötött szakma volt, 1903-tól képesítéshez kötött mesterség lett. Ez azt jelentette, hogy az iparigazolvány kiállításához tanonc bizonyítványt és kétéves gyakorlat munkaadói írásbeli igazolását kellett felmutatni [4]. A vizsgát tettek életkora nagy szórást mutat. Míg ma a szakiskolai, főiskolai, egyetemi végzettséghez egyidőben jutók életkora rendszerint 5—6 évnél nagyobb eltérést nem szokott mutatni, addig a vizsgázó fogtechnikusok legidősebbje 73, a legfiatalabbja 20 éves volt, tehát 53 év a szórás. A vizsgázók átlag életjora 36V2 év, a leggyakoribb a 26—33 év közötti életkor volt. A vizsgázók között 60 éven felüli 9, 22 éven aluli 7 volt. A legöregebb vizsgázó Daróczi (Koslik) Vincze, Csehországból a múlt század 60-as éveiben mint fogtechnikus települt át hazánkba, megöregedve hazament szülőföldjére, de a vizsgára visszajött. A fiatal vizsgázók egy része idősebb fogtechnikusok gyermeke és családtagja volt. A nemi megoszlás is külön figyelmet érdemel. Az orvosi pálya hazánkban csak a múlt század legvégén nyílt meg a nők számára. Az első magyar fogorvosnő (Barát Gizella) 1910-ben kezdi meg működését [10] és 1916-ban is csak még négy fogorvosnőnk volt. Ezzel szemben az 1911. évi rendelet alapján vizsgára 31 nő jelentkezett, akik közül 24-en sikerrel levizsgáztak. A vizsgázott fogászok lakóhely szerinti megoszlását és létszámuknak az idők folyamán történő változását együttesen kell értékelnünk. A történelmi Magyarország területén lakó 428, vizsgán megfelelt közül 188 Budapesten és 240 vidéken lakott. Megjegyzendő, hogy a mai Nagy-Budapest peremkerületei (pl. Újpest, Kispest, Csepel, Pestszentlőrinc stb.) vidéknek számítottak. Mód van a vizsgázott fogászok és a vizsga ideje táján gyakorlatot folytató fogorvosok számának összehasonlítására is. Siklós A., a Magyar Fogorvosok Egyesületének titkára szerint [19] 1914-ben a történelmi Magyarországon a fogorvosok száma 460—470-re volt tehető, 1913-ban pedig Budapesten 180
