Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 7/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2004)

KEMÉNY MÁRTON: Gazdálkodási minták - kapcsolatháló - közösségi norma. Egy kapitalizálódó falu agrárlakosságának társadalmi kötelékei

jében kaptak egy fűkaszát. Az így felhalmozott eszközállomány révén kevés munkaerővel is gyorsan el tudják végezni a szükséges feladatokat, és továbbra is vállalnak szolgáltatást, segítést más gazdaságokban. A termelés növelése miatt egy melléképületüket is át kellett alakítani magtárrá, illetve két nagy kukoricagórét is építettek. Ma is négy generáció, összesen hét fő lakik együtt a háztartásban. A gazda 1 922ben született anyósa együtt lakik a gazdával, annak feleségével, továbbá a gazda fiával, illetve annak feleségével és két fiával. A család így három nyugdíjasból, két aktív dolgozóból és két iskoláskorú gyermekből tevődik össze. A gazda fia a rendszerváltás óta egy közeli csirkefeldolgozó vállalkozónál dolgozik mint beszállító, ezért hétköznap éjjel egy órától hajnali ötig tart a munkaideje (ekkor kell a környékbeli falvakból az eladó tojást összegyűjteni). Felesége a téesz felszámolása után gyermekfelügyelőként helyezkedett el. A gazdálkodásban tehát elvileg a három nyugdíjas családtag tudna egész idejében részt vállalni, azonban megromlott egészségük, koruk folytán szerepük fokozatosan háttérbe szorul. A gazda menye ugyancsak egészségi okokból nem vállalhat sok feladatot (munkahelyén érte baleset), ezért a legtöbb munkát ma már a gazda részidős, de főfoglalkozásánál fogva mégis sok szabadidővel rendelkező fia végzi. A gazda azonban tudása, tapasztalata révén továbbra is meghatározó, irányító tagja a családi gazdaságnak, és fia segítségével betegségei ellenére továbbra is tevékenyen részt vesz a munkálatokban. Tehát ők ketten együtt rendelkeznek a gazdálkodáshoz szükséges kellő mennyiségű szellemi és kapcsolati tőkével, azonban együttes munkaerejük a gépek, eszközök nagy száma ellenére sem mindig elegendő (például betakarításnál). A családi munkamegosztást a szabadidő és az egészségi állapot mellett elsősorban a tagok eltérő tudása határozza meg. A gazdaságban mindenfajta szellemi tőkét felhasználtak, így már az előrehaladott gépesítés mellett is sokáig szerepet kaptak a „hagyományos" paraszti munkamódok is, mint például a kézzel való vetés és a kukoricatörés esetében. A legtöbb tapasztalatot azonban a téeszben szerezték, hiszen négy családtag is ott dolgozott hosszabb-rövidebb ideig (például itt ismerték meg a műtrágyaszóró vetéshez való felhasználásának módját), illetve egyes feladatok elvégzésébe és bizonyos eszközök használatába kényszerűségből, önállóan tanultak bele. A gazda és fia pedig nehézgép-kezelői, illetve autószerelői foglalkozásuk révén a gépek használatához és szereléséhez is értenek. Az ismeretek családon belüli továbbhagyományozódása is figyelemmel kísérhető. A gazda még megtanulta szüleitől a „hagyományos" paraszti eljárásokat, majd 1970-ben a traktor vásárlásával önerőből beletanult a gépekkel való munkavégzésbe is. A gazda fia mezőgazdasági ismereteinek egy részét apjától tanulja fokozatosan, például a tárcsázást már elvégzi egymaga, de a szántáshoz még nem ért, ezért azt a terepmunka idején is apjára bízta. A hagyományos női munkák leértékelődésével a család női tagjai veszítenek a gazdaságban betöltött szerepükből, például a gazda anyósa és felesége - akik még elsajátíthatták a paraszti tevékenységeket - koruknál fogva és betegségeik miatt már nem tudnak fejni, a gazda menye pedig már nem vállalja, ezért adták el a tehenet és az üszőt I 999-ben. A fejés ismerete tehát nem hagyományozódik tovább. Ezzel párhuzamosan viszont a család legfiatalabb generációja is kezd bekapcsolódni a gépekkel végzett tevékenységekbe, a gazda unokái is egyre inkább beletanulnak a család révén a gazdálkodás egyes munkafolyamataiba. Rájuk az egyetlen társas munka, a betakarítás idején van leginkább szükség, mivel ehhez nem elég két fő. Ekkor felváltva segítenek a traktorvezetés-