Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
AZARY BEATRIX: A halállal és a halotti szertartással kapcsolatos terek,térképzetek
A haldokló szobáján belül a haldokló ágya jelentette a központi helyet. Az utolsó pillanatokban aki tehette, a halott ágya körül gyülekezett. Pintér Sándor (1891:108) szerint a szomszédasszony volt az, aki a halott szemét lefogta, állát pedig felkötötte; Csáky Károly ipolybalogi gyűjtése az ágy mellett álló asszonynak tulajdonítja ezt a feladatot. A halotti ágyhoz kötődik a Malonyay Dezső által említett palóc szokás: „Temetés után a hátramaradott házastárs éjjelente egy hétig abban az ágyban fekszik, amelyben az elköltözött vívódott." (Malonyai I 987:326.) A haldokló szobája, azon belül pedig az ágya tehát kitüntetett területnek számított. A mosdatást általában abban a szobában végezték, ahol a beteg elhunyt. Kunt Ernő (1987:123) írja, hogy a teljes mosdatás gyakran - teknő hiányában - a szoba közepén, a földön történt. Míg a mosdatást a ház központi helyén végezték, a mosdóvizet egy félreeső helyen öntötték ki, a mosdatórongyot pedig elégették. Egy pereszlényi adatközlőtől tudjuk, hogy a mosdatóvizet „a garádba öntötték, amőre nem járt senki" (Csáky 1999:86). Kunt Ernő szerint általános hit volt, hogy aki a mosdatóvízbe belelép, sárgaságot kap (Kunt 1987:124). Nemcsak a mosdatóvizet, de magát a halottas házat is felruházták régen bajt hozó, rontó tulajdonsággal. Bakó Ferenc (1977:1 16) említi, hogy terhes nőnek a halottas házba bemenni vagy akár az ablakon benézni sokáig tiltott cselekedetnek számított. A ravatal helyét a Magyar néprajzi lexikon a következőképpen határozza meg: „A háznak mindig főhelyén, az asztal helyébe állítják, lábbal az ajtónak." (Fél I 981:309) Kunt Ernő ezt pontosítja azzal, hogy a ravatal az első (a legszebb) szobában, a két utcára néző ablak között, a mestergerenda alatt, azzal párhuzamosan az asztal helyébe került, lábbal az ajtónak (Kunt 1987:125). Palócföldön és Kalotaszegen azon versenyeztek, kinek a halottja van közelebb a mestergerendához, így igyekeztek a ravatalt minél feljebb emelni (Kunt I 987:1 26). Kialakult szokás szerint tehettek a ravatal köré székeket, lócákat, a fejéhez feszületet, kétoldalt pedig gyertyákat. Csíkszentdomonkoson a ravatalt a falnak tolták, lehetőség szerint fejjel kelet felé fordították, de mindenképpen lábbal az ajtónak. A halott fejéhez nem állt senki, egyik oldalra hat szál gyertyát tettek, másik oldalon pedig a „siralmasok" kaptak helyet (Balázs 1995:100). Különleges esetként említették Csáky Károly adatközlői Perőcsényben, hogy abban a szobában, ahol a halottat „kiterítették", ott is aludtak vele (Csáky 1999:91). Felsőszemeréden ez csak szükségmegoldásként fordult elő, a cselédek f>j aludtak a halottal, mert nem volt máshová menniük (Csáky 1999:91). ÍN A halott melletti virrasztás, éneklés és imádkozás szintén a halotti szokások közé ír tartozott. Csíkszentdomonkoson a szomszédasszony meghívta az utcán sorban kijeid lölt házak lakóit (számuk a halottas ház befogadóképességétől függött) az imádkozásra (Balázs 1995:109-1 10). Palócföldön az „énekloasszonyok" a ravatalozás első estéjén g énekeltek. A ravatal mellett, asztalnál ültek, a hozzátartozók pedig a halott fejéhezés lábához közel álltak. Egy adatközlő szerint: „a szobába' végezték az ájtatosságot, ahol a ravatal vót. Középen vót a ravatal, az imádkozok meg környös-körő űtek. Akik nem fértek be, azok a folyosón vagy az udvaron maradtak. Az előimádkozó a halott lábáná' űt." (Csáky I 999:102.) Egy másik adatközlő így mutatja be az imádkozás végét: „Utanna elfújták a gyertyát, becsukták az első szoba ajtaját, oszt a hátulsó szobába' aludtak". (Csáky 1999:103.)
