Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
SZUHAY PÉTER - KŐSZEGI EDIT: Örökös lakás. Az etnikus egyediség és a kétegyházi Faragó Zsigmond temetése
tünk, megadjuk a tiszteletet, figyelünk a halottra, szemben a gázsókkal, akik éppen csak elkaparják halottaikat. Pont azáltal nem válunk gázsókká, hogy végigvirrasztjuk a haláltól a temetésig terjedő időt, és halottunkat örökös lakásba helyezzük el. A szépségre és a felhalmozásra való törekvés (és kevésbé ennek hiedelemháttere) végső soron a cigány ember értékét adja meg. Kifejezi önbecsülését és azt a törekvését, hogy míg ők a hétköznapi életben a társadalom alávetett, marginális csoportját jelentik, azokat az embereket, akiket a gázsók lenéznek vagy lesajnálnak, a temetés során azzal, hogy az ő temetésük hosszú, méltóságteljes és szép, valamint a műgond mellett még sokba is kerül, a cigányok gázsókkal szembeni alkalmi győzelmét és fölényét jelenti. A jelenkori magyarországi társadalomban az egykor a paraszti társadalomra jellemző Kunt Ernő-i negyedik típusba tartozó temetések megváltoznak, és egyre inkább az első, illetve második típusba sorolódnak át, míg az általunk vizsgált kétegyházi oláh cigányok temetése a negyedik típushoz tartozóan bontakozik ki, mellyel megteremtődik az egykori paraszti temetésekkel strukturálisan azonos jelenkori cigány temetések oppozíciója a jelenkorra átalakult paraszti temetésekkel szemben. Mind a gyöngyösi, mind a kétegyházi oláh cigányok temetése (tágabban értelmezve virrasztása, temetése és gyásza) alapvetően az osztálykultúrából, az egykori paraszti (inkább a vallással, mint az etnikai hovatartozással megkülönböztethető) értékrendből vezethető le, mintsem egy bizonytalan etnikus különállásból. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a temetés értelmezése a saját csoporton belül etnizálódhat, amelyben pont az a folyamat érdekes, hogy hogyan sajátítódnak ki egykorvolt, a társadalom nagy részére jellemző kulturális megoldások. FÜGGELÉK Néhány interjúrészletet Bangyi és Lemez értelmezéséből Bangyi A régi halottak, mikor meghalt anyukám, meg akkoriban az én édesapukám jól állt. Rendes temetést csináltak. Kriptát csináltak, de akkor nem így csináltak, szőnyegből vagy téglából, hanem megcsinálták azt a gödröt, és akkor deszkákat tettek a tetejére, és így d temettettük. Volt olyan szegény, aki nem bírta magát, bement a tanácsházra, kért ma- 7 gának deszkát, aztán azt a deszkát, szabályosan körülverték, mint a koporsót, a tetejét ^ szintén. Ha volt ruhája, adtak rá, ha nem volt ruhája, csak így abban, amiben meghalt. ^ Virrasztalták, volt, aki mesélt, volt, aki énekelt, volt, aki táncolt, ha fiatal volt, az öregek- íí-jg nek pedig, ha meghalt, akkor mesélték, hogy milyen volt, mennyin ment keresztül, er- ö|? ről beszéltek. Örültek, hogy többet nem szenved a világon. Azért táncoltak és daloltak ^r* körös-körül a koporsón, hogy ne menjen keresztül azon a rossz életen, amin ők mentek. De mostanában emezek, ha meghal valaki, akkor nagyon-nagyon bánkódnak, sírnak, unokák vannak körül-körül, sírnak, otthon tartsák. Fölöltöztetik, rendbe teszik, beteszik a koporsóba, gerenda alá teszik, így a házba, és akkor a népe meg pedig, aki akar, bent virraszt a halottra, de a többi emberek kint virrasztanak. Főznek, esznek, reggelig mulatnak, hoznak muzsikásokat, akkor mind, amennyien vannak, énekelnek sor- 2 I 3
