Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

SZUHAY PÉTER - KŐSZEGI EDIT: Örökös lakás. Az etnikus egyediség és a kétegyházi Faragó Zsigmond temetése

ban a koporsó mellett, és megmondják, mi az ő nótája. Akik pedig olyan fiatalok, mennek kártyáznak, mesélnek, vagy viccelnek, de azok más helyen csinálják, ugyanott a halottnál, csak más helyen. A szomszédok, ha vannak, azok mindenki segít, üres kézzel nem gyünnek, borral gyünnek, pálinkával gyünnek, mindenvei gyünnek, sörrel gyünnek. Adják a tiszteletét, nem a népnek adják, annak a halott embernek adnak tiszteletet, most, hogy elment, megadják a tiszteletet. Most ebben a világban, ha olyan utolsó, hogy csak egy forintja van a háznál, semmi más, így tartsák... a cigányok, hogy akkor ők temetik. Most nem engedik, hogy mint az utolsót, úgy temessék... mint akinek nincs semmije. Összeállnak az egész cigányok, és kisegítik, hogy úgy kell menni, jobban, mint egy gazdagnál. Hogy ott semmi az égvilágon nem hiányzik. A népek egybedobják a pénzt, és kisegítik. Azért, hogy egyet tartanak, hogy máma az enyém, holnap a másé. És kell hogy egymást segítsék. Nem tudják, hogy mikor szorulnak egymásra. Azért van ez. Hiába irigyek egymásra, de ha bajban vannak, egyből tudnak jönni. Nagyon szépen tartanak össze. Még a legkisebb is. Ha máskor gúnyolják is egymást, haragot adnak egymásra..., csak bajban ne legyenek, vagy halál legyen, egybetartanak. Harcolnak egymás miatt. Van olyan, akinek nincs igaza. Meg akkor is, ha lássák, hogy én gyengébb vagyok, és hiába nem nekem van igazam, de lássák, hogy én nem bírok, akkor az mellett tartanak, aki gyengébb, hogy ne tegyék tönkre. Most így vannak a kétegyházi cigányok. Egybe tartanak, hogy ne legyenek lenézve. Nehogy menjen a hír, hogy nézd meg, az a szegény, hanem hogy... menjen az is úgy, mint a többi. Hogy ők akkor büszkék, hogy ők szépen eltették, ha asszony, ha öregember, ha akárki, ha idegen, akkor is kisegítették egymást. Hogy ne nézzék magukat le. Ha sokat szenvedett az életében, legalább akkor... már többet ne. Amit szenvedett, úgyis nem jó élete volt, nem jó sorsa volt, ami volt, vigye el, és kiadja. Akármilyen volt, akármilyen rossz volt a hozzátartozója, mondjuk rosszul voltam anyukámmal, rosszban voltam apámmal, akkor is adjon, hogy ne legyen neki szívfájdalma. Nyugodjon meg, nyugodtan, nyughasson meg az isten földjében. És akkor örökre nem felejti, és a szívében meg a lelkében tartsa, amíg él, hogy a hozzátartozónak legyen nyugalma, meg annak a halott embernek is. Most ez a törvény a cigányoknál. Nagyon pártolják egymást. Hogy más helyen hogy van? De itt Kétegyházán így van. Amennyi itt Kétegyházán meghalt, ugyanegyforma volt a temetés. Az én testvéremnek semmije nem volt, csak az üres ház, de még egy forint se a házban. De így ment, mint egy király. Hogy az egész falu ott volt a temetőben, hogy nem bírtak mozogni. Amennyi magyarok voltak, még a tanácstól mind kint volt. O szépen ment, a becsület miatt. Még azt is segítették, no, valamit főztek. Hogy itt voltam én, meg a kígyósi testvérem, meg a Lemez. Én disznókat vágtam minden éjszaka, a Lemez vett neki ruhát, a másik testvérem csinálta neki a kriptát. így voltunk... Ott is volt virrasztalás, amott is volt virrasztalás, itt is. Három helyen tartottuk a virrasztalást. Mondom, gyerekek, én tartom, ha tíz napig lesz, tíz napig tartom a népeket hússal, mindennel, és főzök nekik. Lemez azt mondta, én veszem, ami tetszik nekem, az öltönyöket és a koporsót. De az italt közösen álltuk, hozták a népek. Versengve mentek a népek az italra. Na azért mondom, hogy a szegény jobban megy, mint a gazdag. Még a házba tartozik az a halott ember, az mindent hall. Amit ők sírnak, amit ők beszélnek, ha százan vannak, és amit beszélnek. Addig az ideig, míg leteszik. Míg a pap nem kéri ki. Addig az agya mindent hall. Addig mindent tud az a halott ember. Már volt