Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

SZUHAY PÉTER - KŐSZEGI EDIT: Örökös lakás. Az etnikus egyediség és a kétegyházi Faragó Zsigmond temetése

az, hogy jelentkezett a halott az álmomban is. És megmondta, álmomban megmondta, hogy ő nagyon szépen köszöni ezt a tettet énmiattam. Az én édes testvérerem, aki Kígyóson meghalt, még azt is mondta nekem álmomban, nem érdemeltem volna ezt, hogy te nem gyüttél hozzám akkor, mikor én többet nem leszek köztetek. Hogy nem mentem nála, és tényleg nem mentem hozzá. Énvelem történt. Álmomban megmondta. És azért tudom, hogy a halott mindent tud, meg a pap is ezt mondja, a halott, míg a házban tartózkodik, addig mindent tud. Azért virrasztalják hogy tartsák a lelkét, hogy ...amíg a földbe nem kerül, hogy köztük legyen. Azért nem fekszenek le olyankor, hogy tiszteletet adnak neki, az utolsó pillanatokban is, hogy együtt legyenek, legalább a lelkükben. Érzik, hogy otthon van. És azért a kórházból, ha elhozzák, ha tudnak, csak egy percet, akkor is kell, hogy a házhoz vigyék el. [...] Nem engedik azt, ne menjen a házhoz... utolsó nap ne menjen... nem nyugodna annak a halottnak a lelke se, meg az övék se, hogy nem a családjától indult el az utolsó útjára. Az a fontos, hogy ha még fél napot vagy egy órát is, hazahozzák a kórházból, hogy a saját lakásából... induljon el temetés... Ez a törvény. Amikor már el van földelve, akkor már soha az életében nem hall semmit. Majd mikor már leteszik a gödörbe, leengedik, már akkor se. Akkor már nem hallja, hanem csak a lelke, a lelke jár. Ez a szokás a cigányoknak, hogy minek rohadjon a földben, és minek menjen a békáknak, kígyóknak meg olyasmik, bogarak egyék meg. A lelke fölmegy, de a tagja a földé. Minek ne maradjon magának egyben, és legyen neki az az ő kis háza. És azért csinálják így szőnyeggel, betonozzák, meg minden. Az a szokás a cigánynál, ha már máma temettünk, estére hazagyüvünk, teszünk egy kis pohárba vizet, és teszünk egy kis kenyeret az ablakba. Odarakjuk, hogy gyüjjön magának, hogy egyen. És látszik is, mint a madár belecsíp magának a kenyérbe, iszik magának a vízből. Pománát csinálunk, mikor kész az étel, ő az első, kiveszünk egy kis tányérba mindenfajta ennivalóból, na azt kivisszük a temetőbe, amazt meg pedig szintén külön teszünk megint, teszünk az ablakba. Hat hét múlva, mindig van pomána, és akkor megint teszünk. És a többi, ami marad, mi nem dobjuk a csontokat a kutyáknak, vagy valaminek. Letesszük a gyászt, akkor ott nem muszáj, hozzátartozó nem táncol, tapossuk az arcát, nem jó, hanem csak ott köröskörül megyünk, teszünk ott pálinkát, bort a kapunk alatt, és akkor összeszedjük a fekete kendőket, evvel gyászolunk, meg a fekete ruhákkal, és akkor összeszedjük, beletesszük egy vödörbe, összeszedjük azt az ennivalót, csontokat, minden amit ettek, nem dobjuk 0 a kutyáknak. Ahol van egy folyó, víz, mint itt is van egy folyó, akkor oda dobjuk a folyó- ^ ra, hogy vigye a víz, hogy ő akkor jól érezze magát, hogy most már dobtuk magunkról c£ a bánatot. És dobtunk áztat, hogy ne legyen több halott a háznál, családban ne történjen ez. Ez a szokás a cigányoknál. Az egy évre már akkor nagyobb pománát csinálunk, ^3 hogy akkor az egész család teszi le a gyászt, akkor már olyan pománát csinálunk, hogy gJS ottan még egy lakodalom se nincsen. Hát ott tényleg sokan állnak, muzsikások, minden van, húzzák. Akkor mulatós nóták, mikor már leteszik a gyászt, akkor táncolnak. Már akkor táncolnak, hogy öröm van, hogy nem vett el senkit egy évig. Nem volt ereje, hogy vigyen senkit egy évig. És akkor már táncolunk. Hogy örömmel ment az az egy év rólunk, hogy nem történt semmi a családban. Akkor azok már táncolnak. Akkor már továbbvisszük a vízre azt a gyászt. Még jobban visszük. Hogy hadd vigye, ne legyen már több baj. Na, ez a szokás a cigánynál. Ugye a cigány fél a fekete ruhától. És a cigány, 2 I 5