Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei (Budapest, 2000)
III. AZ ETHNOLÓGIAI ADATTÁR GYŰJTEMÉNYEI - Fogarasi Klára: Fényképgyűjtemény
Fémképgyűiteménv 747 zeti fényképezés megteremtése érdekében: „hazánk jellegzetességeit hangsúlyozó magyaros tájkép” (Bán 1982.153) és népi témák fényképezésére szólította fel a fotóművészeket. Programjában fő hangsúlyt a nemzeti jelleg, továbbá annak kiemelése kapott, hogy a falu népe az a társadalmi réteg, amely a magyarságot képviseli. Az 1920-as évek végétől a fotóművészek egy csoportja (például Vadas Ernő és Szöllősy Kálmán), továbbá meghatározott képes folyóiratok munkatársai ennek szellemében dolgoztak. Egyre jelentősebb külföldi sikereik révén vált általánossá a magyaros tárgyú fényképezi. A korszak sajátos fotóművészeti és zsurnalisztikái stílusirányzatát nemcsak a témaválasztás (a nemzeti jellegzetességek bemutatása riportokban, a tájban és csendéletekben), de a jellegzetes előadásmód is meghatározta: a végtelenbe húzódó horizont, a fény-árnyék, az ellenfények gyakori alkalmazása stb. Balogh Rudolf népszerű fotóriporter volt, sokoldalú munkásságának ez az irányzat csak egyik részét képezte (Bán 1982; Kincses-Kolta 1998). Felvételei közül néhány már az 1920-as évek végén a gyűjteménybe került, 1928-ban leltározták be 12 Tolna megyei viseletét ábrázoló felvételét (ltsz.: 58403-58418), 1929-ben a 61429-61431 számon 3,1930-ban a 61942-61945 leltári számok között 4 képét. 1930-ban Szabolcs, Csongrád és Pest megyében a dohánytermesztés témakörben készített felvételeket (ltsz.: 126300-126419). Nagy számban később a Magyar Filmiroda anyagával érkeztek képei. Ezeken a riportképeken a magyar puszta és lakói - sajnos igen egyoldalúan ábrázolt - életmódja jelenik meg. A táj, a természet és a formák művészi szépségeire figyelő látványos felvételek a magyar pásztoréletnek csak a szép oldalát mutatják. Derűs, vonzó és egzotikus világot kellett hogy láttassanak, hiszen a fő cél Magyarország bemutatása a külföldnek, az idegenforgalom megindítása volt. A turizmus - mint a csábítás mechanizmusa - a kalotaszegi, majd matyó viseletek után most ezzel a témakörrel folytatódott. Az 1920-as évektől állt kapcsolatban a Néprajzi Múzeummal a magyaros stílus másik jelentős fényképésze, Kankovszky Ervin is. 1921-ben kereste meg első ízben a Néprajzi Osztály vezetőjét, és próbált támogatást kérni, illetve cserekapcsolatot teremteni.71 A levelében írtak szerint hét éve folytatott sikeres propagandát Angliában, Amerikában, Franciaországban, Németországban, ezért készült az ország „néprajzilag érdekes” vidékeit bejárni és néhány száz felvételt készíteni. Amikor 1922-ben Londonból egy tudományos lap kért a tőle (azaz a „Kankovszky Ervin fotó-sajtóirodától”) az egyes magyar vidékek életét bemutató népéleti képeket, újra a Néprajzi Osztályhoz fordult, és a képekért cserealapként saját felvételeit ajánlotta, ezekből 30 darabot el is küldött. Kérte, hogy tájékoztassák a fényképkiadás feltételeiről is. Az elküldött képekből Bátky tizet megtartott, a többit visszaküldte, s válaszában kikötötte: „a jövőben csak olyan képekért adunk cserepéldányt, amelyek számunkra valami érdemleges néprajzi tanulsággal szolgálnak, s származás-helyüket illetőleg semmi kétségünk sem támadhat”.72 Kankovszky neve hosszú éveken át szerepel az ajándékozók listáján, a tárban összesen 1900 felvétele található.73 Balogh Rudolt és Kankovszky Ervin felvételei a korabeli sajtófotó népélet-ábrázolásának termékei, közülük azonban néhány - például Kankovszky csökölyi élővirág-koszorús vőlegényről készült sorozata - távoli falvak olyan eseményét is megörökítette, amelyet néprajzkutató sem előtte, sem utána nem. Nagy mennyiségű fénykép készült a Gyöngyösbokréta-mozgalom keretében, jóllehet már a kortársak is felvetették a felvételek hitelességének kérdését (Viski 1934a). A moz71 Lásd NMI 50/1921. 72 NMI 108/1922. 73 Ltsz.-. 32115 és 307537 között több részben.
