Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

részlege, a futómű-részleg ott volt, ott voltam kiküldetésben, ott dolgoztam. Majd onnan hazajöttem a gépállomásra, ötvenhárom őszén. Kölesére. Ott dolgoztam tizennégy évig, akkor az a gépállomás egyesült a fehérgyarmatival, akkor Fehérgyarmaton dolgoztam azt hiszem másfél évig. . . Onnan a téesz kikért szerelőnek, mert itt nem esztergályos munkán dolgoztam, hanem szerelő voltam, kikért egy téesz, hogy menjek el, mert most már annyira rosszak a gépek, nincs is aki javitsa, nem értenek hozzá, de nem akartam, nem megyek, de menjek, amúgy a szakmát szerettem, jó szakmunkás is vagyok, hát... Kimentem hozzájuk, leszerződtem, három évre. Ez Magoligeten volt. Télen járni kellett, motorral, hideg volt, nem is nagyon birtam már, nem szerettem a téli motorozást, hideg volt, majd egy alkalommal mondják, nem jönnék-e idehaza dolgozni, szerelőnek. Dehogynem, hazajövök én szívesen. Majd hetvenbe aztán ugy kerültem ide, hetven április elsején. Azóta itt voltam, mint szerelő, majd most valamelyik esztendőn voltak fent Pesten, az elnök volt fent Pesten, és mondta, hogy ez most már nem egy megoldás, mert hát közbe ugye az esztergályos munkát, ott Magosligeten, ott azt is én végeztem, mikor idejöttem, itt is én végeztem, de esztergapad nem volt. Magosligetre jártam esztergályozni meg Fehérgyarmatra. . . Mindig ahol nem voltak foglaltak a padok, ott csináltam meg a munkákat. Annyira, hogy egész héten oda voltam, mintha nem is itthon dolgoztam volna. Reggel bementem ide a műhelybe, már akkor a kocsi állott elő, akkor az anyagot felrakták a kocsira, és már akkor engem egy kocsi vitt. Egyszer aztán már ott is megunták, és azt mondta a főnök: Ide figyeljen Béla bátyám, hát mi magával egyetértünk, de a téesszel nem. Ha a téesznek ennyi esztergályozni való munkája van, akkor vegyen magának a téesz egy esztergát, mert most már nekünk is annyi a munka, hogy mi már a padot nem adhatjuk. . . Hazajöttem, mondom az elnöknek, hogy baj van. Mondom, az a helyzet, hogy tovább esztergályozni nem tudok, a padot tovább nem adják, esztergályozni semmi formába se. Akkor az elnök azt mondja, most már nincs mit tenni, belátta ő eddig is, hogy ez egy szégyenletes dolog egy kicsit, de nem volt mit tenni; elmentek Pestre, néztek ott egy pár esztergapadot, persze használtat, na most, amikor hazajöttek, mondták, hogy voltunk Pesten, néztünk egy pár esztergapadot, megadták a cimet, menjek el én is, nézzem meg, és válasszam ki, hogy melyik lenne az a pad... amék nekem jó lenne. Mondjam meg ott, hogy ez a pad meg lesz véve, és jövünk is érte akkor. . . Hát igy is történt. Ez körülbelül hetvenháromba lehetett. Azóta aztán esztergályos vagyok. Mert közbe aztán a gépál-