Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Sinkó Katalin: Az alapítók biblikus képei és a századvég antihistorizmusa
28 Hofmann 1983, 46. 29 „Luther legt den Grund für die Betrachterästhetik." In: Hofmann 1983, 50. 30 Hofmann 1983, 57-58. 31 Tümple 1983, 315-317, 574-575. 32 Belting 1990, 26. Ismerteti: Marosi 1992, 361-369. 33 Belting 1990, 26. A tridenti zsinatnak (1545-63) a képtisztelettel kapcsolatos állásfoglalásai alakították ki ennek kereteit, megvetve az alapjait a Codex Juris Canonici által összefoglalt téziseknek. A kánonjog alábbi pontjai érintik a szakrális művészet előírásait: 485, 11671, 1162, 1164, 1178, 1261, 1268, 1269, 1279, 1280, 1385, 1399. Ezek a pontok meghatározzák az ábrázolható dolgok kereteit. Az 1399. pont kimondja az Úr, Mária és a szentek egyházi értelmezéstől idegen ábrázolásának tilalmát a templomokban. A tridentinum következményeiről a művészetben lásd: Aschenbrenner 1930. Modern egyházi interpretációját adja Régamey 1954, Beilage I. 407^412. 34 P. Pie Régamey O.P néhány évtizeddel ezelőtt adott áttekintést e témáról, s ő is szakrális művészetet említ, melyet egyben szoros összefüggésbe hoz a morállal. Négy fogalmat tárgyal, melynek tükröződnie kell a szakrális művészetben. Ezek: szakralitás, vallásosság, moralitás és kereszténység. Ezek sorrendje fontossági sorrendet is jelöl. Lásd: Régamey 1954, 60. (Angol változata: Régamey 1963.) A múlt századi egyházi elvárásokat fogalmazza meg és nemzetközi kitekintést és irodalmat is ad: Jedlicska 1893, és Velics 1894. Ujabb összefoglalás az ars sacráról: Bánhegyi 1994, 11-32. 35 Talán egyetlen pápai iratot sem ért annyi támadás, mint a Syllabusi, melynek ugyan nem volt dogmatikai következménye, hatása inkább politikai. A Syllabus a Quanta cura kezdetű enciklika melléklete volt. Georg Franz-Willing a Kulturkampf historikusa, a modem világ elleni hadüzenetnek nevezi a Syllabust: Gross 1989, 49. Tágabb összefüggésben: Heussi 1981, 115 n; 116 x. Magyarországi hatásáról: Török 1941, 69-70. 36 Török 1941. 37 Smitmans 1980, 18. A művészet vallásos eredetének nézete a hazai irodalomban már korán elterjedt, lásd: Majer 1836. Majer István később egyik úttörője a hazai művészeti oktatásnak az egyház kebelén belül. Vö: Walter 1885. 38 Smitmans 1980, 22-23. 39 Smitmans 1980, 50-61. 40 Az ultramontanizmus kifejezés a múlt század szóhasználatában a Rómától függő egyházat jelentette, s csak később kapott e szó elítélő színezetet. Török 1941, 204-205. 41 Smitmans 1980, 51. 42 Siebenmorgen 1983, 13. 43 Desiderius Lenz, a beuroni művészet meghatározó alakja egy, a szentháromságtanból levezetett kánont alkotott meg, s ezt publikálta is. Az így létrehozott, a tipikusságra és egyszerűségre törekvő esztétikáját „realizmusnak" nevezi, szemben kora materializmusával és naturalizmusával. Lenz „realizmusa" az újskolasztika nézeteivel vonható párhuzamba, s voltaképpen Isten reális létezését kívánja megjeleníteni. Siebenmorgen 1983, 74-88; Gross 1989, 64-66. A beuroniaknak ezt a „realizmusát" vitatja később Fülep Lajos, aki Istent valóságos naturalista alkotónak, a beuroniak „metafizikai naturalizmusát" pedig eklekticizmusnak nevezi. Lásd: Fülep 1913, 1309. 44 Gross 1989, 69-71. 45 München leuchtete 1984, 180, 53. 46 A bibliai orientalizálást Richard Muther a feltörő realizmusigénnyel magyarázza, s ebben az értelemben tárgyalja Friedrich Gross is. Vö: Muther 1912, III. 546-547; Gross 1983, 477, 499-503. Nézetem szerint azonban az orientalizáló bibliai festészet a historizmus egyik válfaja, amennyiben a képen az orientalizáló viseleteket archaikus, ókori viseletekként alkalmazzák. 47 Az orientalizáló bibliai festészet egykorú fogadtatásáról lásd: Smitmans 1980, 113-115. 48 Munkácsy képeinek teológiai igazolásáról Sedlmayer maga gondoskodott, mikor még a képek európai utaztatása előtt megjelentette Gabriel Désiré Laverdant írását, a Krisztus Pilátus előttről, mely igyekezett eloszlatni a képpel kapcsolatban a „renanizmus" vádját. A „renanizmus" rendkívül elítélő fogalommá vált a nyolcvanas évek katolikus sajtójában. A Verescsagin-afférról beszámol az Új Magyar Sión is, lásd Kereszty 1885, 839-843. Verescsagin bibliai témájú alkotásainak bécsi bemutatója idején a bécsi érsek, Ganglbauer, bűnbánati imaórákat rendelt el az összes bécsi templomban. Zabel 1900, 41. 49 Smitmans ismerteti ennek a vitának egyes állomásait. Nagyobb lélegzetű művében Kahler fejti ki a „művészet jogát az anakronizmusokra". Kahler művének címe: Der sogenannte historische Jesus und der geschichtliche biblische Christus. Leipzig 1892. Idézi: Smitmans 1980, 114. 50 Schuster 1984/a, 29-16. 51 Újra közölve: München leuchtete 1984, 11-20. 52 Schuster 1984/b. Thomas Mann novellájában szereplő Hieronymus - ez az arcformáját és indulatait tekintve újkori Girolamo Savonarola - a protestáns hagyományok alapján támad e képekre. Sajátosnak tarthatjuk, hogy Fieber Henrik, néhány évvel később, papi személy létére nem kevesebb indulattal szól a Párizsból, Münchenből, Grödenből kikerült olyan szentképekről, melyeken Krisztus, „a legraffináltabb vivier-allürökkel lép ki a fodrász műterméből, ahol fürtjeit, szakállát fodorították, fésülték, szagosították; s ruhájának redőit úgy illegeti, mint egy stílustalan Lohengrin a végjelenetben ... esztétikai csömört, sőt undort érzek a szentnek ilyen profanizálásán". Lásd: Fieber 1912, 24. Fieber egyike volt azoknak, akik a nagybányaiak társadalmi és egyházi elfogadtatásáért síkra szálltak, lásd: Fieber 1905, 86-87. Fieberról: Dévényi 1963, 697-699. 53 Réti 1994, 50. 54 Ruhmer 1984, 43-16. 55 Idézi: Gross 1989, 147. 56 Luther-katalógus 1983, 426 kat. sz.; München leuchtete 1984, 56 kat.sz. 57 Ez a kép berlini bemutatója után Budapesten is ki volt állítva az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1894/95-ös téli kiállításán. Trübner vallásos képeiről: Rosenhagen 1909, 11, 52. 58 Schnädelbach 1983, 33. Karl Löwith mutatja be ismert művében az „antihistorizmus" kialakulását 1848 után. Löwith 1958 4 , 236-237. 59 Luther-katalógus 1983, 552-553. 60 Smitmans 1980, 145-166. 61 Idézi: Smitmans 1980, 147. 62 Smitmans 1980, 105. 63 A képeket közli: Gross 1989, 246-251. A hagyományok diktálta, feketehajú, kétfelé fésült szakállú Jézus-arc a Skarbina által festett változaton tér el leginkább a hagyományoktól. A kilencvenes évek Jézus-ábrázolásai között - mint itt is - feltűnnek a chamberlaini fajelméleti teóriák következményei: Jézus sémita karakterének elmosása, eltagadása. Vö. Smitmans 1980,
